Az sem hogy milyen értékben? Büntetlenül megúszható akár egy ország szétlopása, de nem egy főfontos telefonjának eltűnése egy bulin? A nyomozás aktivitásából úgy tűnik sokkal nagyobb erő mozdult rá az utóbbi esetre, mint arra, hogy az ország vagyonát, kik, hogyan károsítják, különösen, ha a szálak magasabb körökhöz vezetnek.
Több honlap között már egy hónapja a Népszavát is az Orbán lány, Ráhel lagzin történt telefonlopás (kis értékre elkövetett vétség) foglalkoztatja.
Különösnek tartják, hogy a „jegyzőkönyv tanúsága szerint” az ügyben az NNI gyilkossági főosztálya jár el. (Ezt mi is furcsállanánk, ha nem itt,(…) élnénk. – a szerk.)
Az ominózus esküvőn vagy 300 „feddhetetlen” vendégeskedett és 60 fős, előzetesen alaposan leinformált és felderített előéletű és hátterű személyzet védte és szolgálta ki őket a szerényen tanyának titulált Tiborcz-féle nagybirtokon. (Tiborcz István a Közgép leányvállalatának, az E-OS Innovatív Energetikai Zrt. igazgatósági tagja.) Adalékok tiborcz-tanyáról.
Érdekességek, furcsaságok
Miközben emlékeink szerint a Tánczosra kent gyilkossági ügyben nem helyeztek különösebb hangsúlyt a DNS vizsgálatra, eme telefonlopás ügyében azonban elengedhetetlennek tartották, olyannyira, hogy a DNS mintaadás megtagadását a nyomozók fenyegetése szerint akár 200.000Ft-os bírsággal is sújtanák.
A szokásos kettős mérce szerint a vizsgálatot és a DNS mintavételét csak erre a 60 főre korlátozták, míg a vendégek közt nem kutakodnak. Hmm… (mert itt nincs diszkrimináció)
Szintén e lap említi egy másik írásában a DNS vizsgálattal kapcsolatban: „Később, az ároktői rablógyilkos banda egyes tagjai azért kerülhettek szabadlábra, mert a DNS-vizsgálatuk éveken keresztül nem készült el. Állítólag nem állt rendelkezésre megfelelő pénz a vizsgálatra.”
A DNS vizsgálat, bár nem túl olcsó, azért mint látható, vannak prioritások.
A cikk alatti hozzászólások némelyike olyan kérdéseket feszegetnek, ami bizony még sok egyéb kérdés mellett, nekünk is eszünkbe jutott a fenti cirkusz kapcsán.
kelemol 2014.04.30. 07:10
A rendőrség azt se vizsgálta, hogy 1998-ban Simicska milyen adatokat törölt “a hosszú bájtok éjszakáján” az APEH számítógépeiről.
Csak a Simon elvtárs százmillióiról vizsgálódnak, “nemzeti” alapon.
HatIzsak 2014.04.29. 21:53
“A férfi szerint a lakodalomban több mint 60 ember dolgozott a hatalmas Tiborcz-birtokon “
..feltehetőleg ott és akkor az a 60 dolgozó volt a becsületes és megbízható, ..50x átvilágított dolgozók .. hogy tudnák másként 100m-re megközelíteni a herét…?
..bűnözők között mindig a becsületes a gyanús.
egresi 2014.04.29. 19:14
Nem a telefon az értékes , valószínű a benne lévő számok miatt kínos az ügy
feherrozsa 2014.04.29. 18:34
Az biztos, hogy a vendégek nem lopósak?
bumburi 2014.04.29. 18:56
feherrozsa – Hogy feltételezhetsz ilyet? Az ő köreikben? A Fidesz arisztokratái nem lopnak, csak pályázaton szereznek. Szépen, mindent lepapírozva.
Az ország meg rohadjon le még jobban, mert ők jobban teljesítenek.
pirimama 2014.04.29. 17:57
Az ellopott erdőt nem akarják megtalálni csak a telefont?????????
Lapunk ugyan nem foglalkozott különösebben az esettel, – ahogy magával eseménnyel sem –, de azért néhányan a lagzival kapcsolatba hozható tényeket boncolgatták, íme néhány téma
– átfestik a templomot Orbán Ráhel esküvőjére.
– Közpénzből újítják fel a lagzi helyszínéhez vezető utakat.
– Letiltották, majd újra engedélyezték a Youtube-on az orbán-lányok „szendvicsben” táncolós videóját.
– Szisztematikus, engedély nélküli erdőirtás folyik a csabdi Tiborcz Lovas Klub mellett. (Az erdőt 157 hektárnyi szántó övezi, ami tavaly a Nemzeti Földalapkezelő bicskei állami földbérletpályázatán kelt el húsz évre. A nyertes Tiborcz Eszter, -Tiborcz István, Ráhel férjurának egyik testvére, a másik testvér Tiborcz Péter jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója. Papájuk egy felcsúti menő gazda)
Újra meg újra beigazolódik, hogy előbb-utóbb összenő, ami összetartozik.