Nem került előzetesbe a “Nem adom a házamat” mozgalom vezetője
Szeptember 18-án délután szabadlábra helyezték Póka Lászlót. Mivel a bíróság úgy döntött, hogy nem helyezi előzetes letartóztatásba az otthonvédőt.
A “Nem adom a házamat” otthonvédő mozgalom vezetőjét hétfőn vették őrizetbe, mert a múlt héten azzal fenyegetőzött, hogy betöri egy bank kirakatát.
Az ügyészség szerint terrorcselekménnyel való fenyegetést követett el, és bűnismétlésre hivatkozva kérte előzetes letartóztatását. Póka László védője azt mondta: a bíróság indoklásában a többi között arra hivatkozott, hogy a férfi tette belefér a vélemény-nyilvánítás szabadságába. A döntés nem jogerős.
„A jogi eljárás folytatódik, az ügyész kifejtette: ragaszkodik hozzá, hogy én terrorcselekménnyel fenyegettem” – mondta a Hír Televíziónak Póka László. Szerinte nonszensz, hogy ha az ember elmondja a véleményét, és adott esetben követeléssel áll elő, az terrorcselekménynek számítson. „Ha ez így lenne, akkor gyakorlatilag a szabadságnak itt vége” – véli az otthonvédő.
Korábban az MNO azt írta, hogy Póka László védője szerint: nem volt szándékában a rongálás, ez csupán jelképes lett volna, hiszen eddig is vigyáztak arra, hogy békések legyenek a megmozdulások, s most is az volt a céljuk, hogy papírból készítsenek kalapácsot vagy csákányt, és azzal jelképesen törjék be a bank kirakatát.
A hab a tortán, hogy Soltvadkerten egy helyi férfit állítottak elő, amiért egy papírkalapáccsal és transzparensekkel tiltakozott az egyik bankfióknál.
MNO – HírTv – Mozdulj Magyarország Összefogás nyomán: SzRTI