André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője is részt vett azon a kormányellenes liberális megmozduláson, – melyen elvileg a bevezetendő internetadó ellen tiltakoztak a pesti belváros lakói.
A demonstráció aztán természetesen elfajult, s a Fidesz székház rongálásába csapott át, – melyre aztán kitűzték az Európai Unió zászlóját is a tüntetők.
Később a tüntetés szervezői a Facebookon mosták kezeiket, s állították, hogy, idézzük; “A tüntetést a Hősök terén lezártuk. Ezután provokátorok eltérítették a békés tömeg egy kisebb részét. – Kérjük a rendőrséget hogy szűrje ki a provokátorokat, és védje meg a békés tüntetőket.”
Eléggé átlátszó védekezés békés tüntetőkként megjeleníteni az agresszív liberális, túlnyomórészt belvárosi tömeget, – a Kijevi Majdan is így kezdődött. – Ott is a “békés” tüntetők láncokkal simogatták a rendőrsorfalat.
De tehették, hiszen ott áll mögöttük Amerika és a Nyugat, – miközben a velük szemben álló ‘Berkut’ rendfenntartó egységeit pedig visszafogták, s még rendes fegyverük sem volt.
Számtalan nyugati diplomata támogatta viszont személyes jelenlétével a felkelést, például az Unió külügyi biztosa; Catherine Ashton, a német külügyminiszter, vagy Viktória Nuland, az USA külügyi államtitkára, – aki cukorkát is osztogatott a kijevi népnek, – meg szemtelenkedett a rendőrökkel.
A forgatókönyvekből ítélve, nagyon úgy néz ki, hogy importálni akarják Kijevből Pestre a Majdant, – erőteljes nyugati segítséggel.
Nem véletlenül volt ott a tüntetésen Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivő, – aki a nagykövetet helyettesíti. – Igaz, civilben, nem hivatalos minőségben volt ott, – de Nuland sem a hivatalos minőségében osztogatta a cukorkát a Majdanon.
Kíváncsiak vagyunk, lesznek-e üveggyöngyök?
“Goodfriend egyedül, szabadidő-ruhában, hátizsákkal ment ki a tüntetésre. Hagyta, hogy fényképezzék és ő is fényképezett a tömegbe” – írta a NOL, akinek élelmes fotósa; Hárs Kata, le is kapta a jenki diplomatát. (Lásd legfelső kép).
Érdekességként megemlíthető még; akkora a remény a liberális oldalon, hogy az eddig többnyire külföldön bujkáló Demszky Gábor is megjelent a tüntetésen, – s fotózott, s fotózkodott úgyszintén.
Neki inkább tojásokat tudnánk ajánlani, mert úgy látszik már elfelejtette a szagukat.
Budaházy pedig, Demszky ősellensége, aki őt záptojással néhány évvel ezelőtt megdobálta, – most nem ért rá, – mert éppen a Szovjet Emlékmű ellen visel hősiesen hadat. – Miközben a magyarság valódi ellenségei; a liberálisok, – viháncolnak, szemtelenkednek, sőt törnek zúznak a városban.
És kedden este folytatják.
SzRTI/B-R