Szenny, mocsok, döbbenet! – Melósok felháborodása az “Édes élettel” és egyéb piszkos celebségekkel kapcsolatban

Hídépítő munkások Fotó_ httpmunkaruha-formaruha.hu

…”Azt gondolom jogos a felháborodás azon emberek részéről, akik napról-napra élnek, valódi munkát végezve, és értetlenül állnak esténként kezükben a távkapcsolóval – magyarázkodva gyerekeiknek, hogy: igazából nem ez a valóság, és a szülők tényleg nem lúzerek, hogy reggel korán kelnek, este későn fekszenek egész nap robotolva éhbérért… Csak – hát az van, hogy Magyarország ilyen érdekes – nem elég, hogy meglop, megcsal, meghazudtol, de még meg is szopat, miközben megaláz és kigúnyol…”

Szenny, mocsok, döbbenet – Édes élet és Éjjel-nappal Budapest…

A média szerint a szurkolóktól rettegni kell, ő miattuk maradnak el a családok a magyar mérkőzésekről. Orbán szerint a stadionban hallható ordenáré rigmusok elrettentik a kisgyerekeket a tv képernyője elől. Az nem számít, hogy a kereskedelmi csatornákon milyen műsorok vannak. Olvasónk levelét közöljük:

edes

“Reális, hogy az egykor a „nagytestvér” által megfigyelt lány, aki időközben többször “idegösszeomlott”, többekkel összefeküdt, majd tagadott… – most egy taljánféle fiúnak szül gyereket a kamerák előtt?

Reális, hogy a valamikori nagyszerűnek mondott tévés, – Edina egy kubai macsóval parádézik nekünk esténként drámai hangvételben?

Reális, hogy a szétkokszolt, nagyképű, a saját várandós feleségét semmibe vevő, bélszínt sütögető, milliókkal dobálózó bunkó Krisztiánt lessük?

És reális-e vajon, hogy a bíróság által is többször bűnösnek kimondott, adócsaló félnótás cigányt beöltöztetik gladiátornak, miközben a pajzs és a gladiátor szavakat konkrétan nem is ismeri? – mint ahogy az az adásból ki is derült…

Reális, hogy ezt a mocskot látják az emberek a tévében, vagy ha nem, akkor át lehet kapcsolni az éjjel-nappal Budapest-féle valamire, ami akár még realisztikusabb is lehetne az előzőnél, ha nem tudnánk, hogy konkrétan a fiatalokat eljátszók az előző sorozatéhoz hasonló szereplőket vonultat fel. Kurvák, stricik, maffiózók és szellemi fogyatékosok szerepelnek mindkét sorozatban.

edes2

Nem akarom ám megmondani, hogy mit kell szeretni vagy nézni, de azért a rohadt életbe! – Nem lehetne, hogy egy kibaszott „reality” sorozat tényleg valóságos emberekről szóljon, és ne arról, ahogy a “nagyarcú” bunkó szórja a pénzt, miközben a „félhülye” meg megint kirakatba bassza az egész családját milliókért?

Azt gondolom jogos a felháborodás azon emberek részéről, akik napról-napra élnek, valódi munkát végezve, és értetlenül állnak esténként kezükben a távkapcsolóval – magyarázkodva gyerekeiknek, hogy: igazából nem ez a valóság, és a szülők tényleg nem lúzerek, hogy reggel korán kelnek, este későn fekszenek egész nap robotolva éhbérért… Csak – hát az van, hogy Magyarország ilyen érdekes – nem elég, hogy meglop, megcsal, meghazudtol, de még meg is szopat, miközben megaláz és kigúnyol…

Ennyit szerettem volna erről írni!

Ja, és ősz végétől ismét irodalmi esteket tartok az ország lehető legtöbb pontján – ingyenesen… Lehet választani – én így harcolok!

Szebb napokat!

B.M.

Ultrasliberi.hu – Szabad Riport

SzRTI utóirat: Az “Édes élet” refrénje így szól: “Nekünk jár az édes élet!…”

Nos megmondjuk mi jár a piszkos bűnöző celebeknek: A börtön. Jobb esetben földmunka a tiszai gátakon. – Ott megtanulják majd, hogy milyen az Élet, – de “édes” nélkül.

Fotó feol hu

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, JEGYZETEK, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Köszönet a médiának! – Egy aprócska csacska blogocska

Hozzászólások lezárva