Törvény áll. Fiatal, vad legény a vádlott.
– “Feleljen kend, mondjon tiszta igazságot,
Elitélni kurtán már az is elég ok,
A mivel vádolják kendet a szomszédok.”
– “Mivel?” – Panaszolják mindannyian, mondván,
Hogy a szülő anyját megverte kend durván.
Jajszava kihallott a szomszédba szerte,
Ahogy megrugdalva a földre teperte.
Összehúzott szemmel felel az: – “Hazugság!
Nem igaz… különben mért kérdik, ha tudják?
Tagadom. Asszonyszó. Beszéd a világba,
Hol a tanú? Álljon elő, aki látta!”
Int a bíró. Mennek s a szomszéd terembül
Asszonyt vezetnek bé. A legény megrendül.
Öreg asszony, fel van kötve zúzott karja,
Vérrel-futott arcát félkendő takarja.
– “Édesanyám…” – s ránéz galádul, keményen.
Szegény öreg asszony a korlátig mégyen
S ahogy a börtönőr előtte feltárja –
Meglátja a legényt szemben… -“Jézus Mária!?
Mire nem jutottál, Jánosom… gyerekem…
Mond a bíró kurtán: – “Feleljen kend nekem:
Igaz-e hogy fia ígyen összetörte?”
Szegény öreg asszony széjjel néz a körbe. –
Részvéttelen arcok… szemközt áll a fia,
Két keze megkötve… – “Ó Jézus Mária…”
– “Feleljen kend: úgy volt? Mivel ő tagadja.”
Felsóhajt az asszony: – “Irgalomnak atyja…
Hogy ő engem megvert…összetört?”… – s reá néz.
Az a sötét homlok… az a megkötött kéz…
Az ő fia… az volt! Most is az, mindig az…
– “Érdemes bíróság… Nem igaz… Nem igaz!”
Föltekint a legény, mint egy villámlásra,
Hogy az öreg asszonyt ne csak hallja: lássa.
Mond a bíró: – “Jól van. – De reszket a szava! –
Mehet kend. Nem érti? Mehet… akárhova.”
De a durva legény még sötétebb képpel
Föloldozott kezét alig emelé fel,
Megfogja reszketve anyja sebes kezét,
Sírhatnék keserűn… – “Ne menjen kend… ne még…”
Ráhajlik a kézre… megcsókolja szépen,
Aztán a bíróhoz fordul bús sötéten:
– “Tekintetes törvény! Verjenek vasat rám,
Cudar ember vagyok! Megvertem az anyám!”
Freedom Report 