Amikor libás Bajnai azt állítja, hogy nem sejti, miért pont őt hívták meg bilderbergék, akkor két lehetséges válasz van, vagy ostoba, vagy hazudik.
Nos, nem ostoba.
Néhány területen meglévő szellemi képessége nyilvánvalóan felülmúlja erkölcsi képességét.
Ha valaki azt gondolná, hogy nem valami nagy elme, és hagy némi kívánnivalót szakmai teljesítménye, ezzel egyetérthetünk.
De bilderbergék boszorkánykonyhájukba a bajnai-féléket nem is agymunkára hívják meg, hanem végrehajtónak.
Okkal kiválasztott
Libás Bajnai nagyon is rafinált bizonyos területeken, (pl. adóelkerülés, jogi kiskapuk, stb) rendelkezik a szükséges ismeretekkel és kapcsolatokkal. Ezt a rafinériát erősíti az erkölcs és az üzleti etika teljes hiánya.
Sőt rendelkezik a legfontosabb tulajdonságokkal, melyet bilderbergék elvárnak tőle, a „pénzért bármit” szemlélet már régen beleivódott, erkölcsi gátlásai pedig sosem voltak.
Továbbá rendelkezik a szükséges kapcsolati rendszerrel és befolyással is (ez utóbbira most bilderbergék erősen rá is segítenek) és eléggé dilettáns ahhoz, hogy bármiféle kérdések merüljenek fel benne egy-egy gazdasági téma kapcsán, ezért gondolkodás nélkül támogat és végrehajt mindent. Mindezeken túlmenően szinte semmilyen magyar kötődéssel nem rendelkezik, ami gátolná a haza-, a nemzet- és magyar nép ellenes döntések elfogadásában és végrehajtásában. (Az EU-s és hazai politikai elvárásoknak tökéletesen megfelel)
Elmondhatjuk, libás Bajnai viszonylag jó választás, ha szakmailag nem is, erkölcsileg mindenképpen méltó utódja elődeinek.
Ugyan nem ő az egyetlen és nem is a legalkalmasabb, de az egy alomból valók között a következő (de)generációban már erősen beszűkült a választék, így hát bilderbergéknek is abból kell főzni, ami van.
Bajnai már eddig is a listán volt, de most előre ugrott jó néhány helyet. Gratulálunk!