JEGYZETEK: Melléklet: >
A VÉRES KILAKOLTATÁS ELŐZMÉNYEI;
Árpádföld, Tormás utca 10, Június 10. Reggel 8 óra 30 perc. Egy 4 gyerekes családot készül ma kilakoltatni itt, Szamosvölgyi Géza Önálló Bírósági Végrehajtó.
Természetesen egy fizethetetlenné vált devizahitel, (négyszeresére növekedett havi részletekkel, s kamatokkal irreálissá emelkedett össztartozás; 10 millióból lett 40 millió), fajult odáig, hogy a végrehajtó, titokban (TITOKBAN!) elárverezte a házat a család feje fölül.
Egy internetes árverésnek nevezett átjátszási akcióban, melyen mindössze csak egyetlen vevő vett részt. Aki természetesen, így mélyen áron alul szerezte meg az amúgy 50 milliót érő házat, mindössze 30 millió forintért. Ebből is csak 20 milliót könyveltek le hivatalosan, mivel a végrehajtónak is járt 10 millió, egy a lakásnepperrel kötött titkos megállapodás szerint.
Ám mielőtt kinéznénk a helyszínre, ahol mindenki a szó szoros értelmében már csatára készül, akár a háborúban, – de mi azért álljunk meg egy szóra!
Vegyük most le a szemünket a végrehajtóról, és segédeiről s az őket segítő rendőrökről – s a velük szemben felálló elszánt családról, s a családot segítő önkéntesekről…
S tegyük föl a kérdést; Ugyanvajon; hogyan sikerült összehozni ezt a fizethetetlen tartozást? >>
Erre pedig az alábbiakban találjuk meg a választ; >>
A ház még a hatvanas években épült tipikus sátortetős kockaház volt, bár az átlagosnál nagyobb alapterületű, 100 négyzetméter. Ennek felújításra, s a tetőtér beépítésére vettek fel egy 10 milliós deviza kölcsönt.
Így lett a ház felújítva, s megnövelve majd 40 négyzetméternyi lakóterülettel, s értéke már 50 millió forint lett.
A hitel felvétele után eltelt néhány évben, a felvett 10 milliós kölcsönből már 7 milliót visszafizetett a család, de a kitört hitelválság miatt a havi törlesztőrészlet hirtelen a négyszeresére ugrott, melyet már nem tudtak fizetni. Így fél év alatt be is dőlt a hitel.
És aztán, hogy-hogy nem, a bank, mely természetesen egyoldalúan emelte fel négyszeresére a törlesztőrészletet, – ezután még pluszban többszörös kamatos kamattal, valamint horribilis büntető kamattal terhelte meg az amúgy is romokban heverő hitelszerződést. Majd felszólította a családot, hogy ezt az összeget egyben fizesse ki, 15 napon belül.
Amit természetesen a család nem tudott megtenni. Mert a 10 milliós kölcsönből, melyből már 7-et visszafizettek, – de a tartozásuk nem 3 millió maradt, >> hanem még 33 millió! – Így lökte meg a teljes tartozást a kamatos kamat és a büntető kamat.
Így vált a 10 milliós hitelből egy összesen 40 milliós bedőlt hitelszörnyeteg, – melynek a fedezete a család felújított háza volt, mely mint említettük; 50 milliót ért.
Mely elméletben fedezte is volna a még ezt a horribilis összegű tartozást is, ha… a hitelszerződés bank általi egyoldalú felmondása után, a lakásmaffia nem csapott volna rá az ügyletre.
Bank, behajtó, nepper, végrehajtó, – ezek mind aktív szereplői voltak az ezek után következő eseményeknek, melyek a ház elárverezésének nevezett tragikomédiában csúcsosodtak ki.
Mint már említettük: A végrehajtó, titokban (TITOKBAN!) árverezte el a házat a család feje fölül.
Egy internetes árverésnek nevezett átjátszási akcióban, melyen mindössze csak egyetlen vevő vett részt. Aki természetesen, így mélyen áron alul szerezte meg az amúgy 50 milliót érő házat, mindössze 30 millió forintért. Ebből is csak 20 milliót könyveltek le hivatalosan, mivel a végrehajtónak is járt 10 millió, egy a lakásnepperrel kötött titkos megállapodás szerint.
De még ezt a pénzt sem kapták meg, hiszen még 33 milliós tartozásuk volt, ebből levontak 20-at, maradt még tartozásuk a bank felé 13 millió, – mely önmagában is több volt, mint az eredetileg fölvett hitel, és már a házuk is ráment.
Ezt pedig fizethetnék életük végéig.
És most megoldhatatlan probléma előtt álltak. Kikakoltatásuk után nem lesz hová menniük, ráadásul a nyakukban ezzel a 13 milliós tartozással, mely alapján a család, (apa, anya), minden jövedelmét élete végéig 50 százalék levonással terheli meg a végrehajtó.
Igy kell teljesen kifosztani és mind anyagilag, s lelkileg tönkre tenni egy magyar családot.
Ebből az ördögi, gonosz csapdából, melyet a bank, a behajtó, a végrehajtó és a lakáskereskedő állított föl a családnak, már sehogyan sem tudtak kitörni.
A gyerekeiket is el akarta venni a gyámhatóság, mert értesültek arról, hogy a családot az utcára teszi a végrehajtó, s így nem lesz hová menniük…
Hát így sikerült összehozni ezt a fizethetetlen tartozást. No, de nem a család hibája volt ez, mert ők csak belesodródtak, majd vergődtek a hitelmaffia, lakásmaffia, s végrehajtói hármas maffia csapdájában.
A Nép ellenségeinek a csapdájában.
***