SZEMET SZEMÉRT 1. – KEMÉNY FELLÉPÉS AZ ÁLLATKÍNZÓK ELLEN

…”Ez kutya 5 éve van ezen a láncon – mondta nekem Hanna hátrafordulva. – Áztatott kenyéren és vízen tartva. De a szomszédok néha etetik, azért él még. Ezt a telet viszont nem fogja túlélni, ha itt marad….”

***

SZEMET SZEMÉRT 1. – KEMÉNY FELLÉPÉS AZ ÁLLATKÍNZÓK ELLEN

– Mielőtt azok embert, gyereket, vagy nőt is bántanának –

A RADIKÁLIS ÁLLATVÉDŐK KEMÉNY AKCIÓI AZ ÖSSZEOMLÁS ELŐTTI ÉVEKBEN

Az alábbiakban a valós személyekről és állatokról készült elbeszélések egyikét olvashatjátok, – melyek valóban megtörténtek, vagy meg kellett volna történniük.

(Természetesen az eredeti szereplők kilétét a nyilvánosság előtt titokban tartjuk. – Viszont az írásaink nyomán induló állatvédelmi eljárás, eljárások esetén; a neveket, címeket a hivatalos szerveknek kiadjuk.)

– Ezek a történetek egyben, a Nemzetek Apokalipszise című regényfolyamhoz is kötődnek. De önmagukban is olvashatók. –

– Első rész –

A RADIKÁLIS ÁLLATVÉDŐK HÓBAN KÖTÖTTÉK LÁNCRA A RÉSZEGES KUTYAKÍNZÓKAT

Történik, Adventkor, a Karácsony előtti napokban, a Pest-megyei Újerdő községben.

***

Megszólalt a telefon. (Egy elég kemény metál szám üvöltött fel, az ACDC – től; Autóút a pokolba” – Csak hogy mindig felébredjek rá.)

– Jó reggelt! – szólt a telefonba egy ismeretlen hang. – Fort urat keresem, a riportert.

– Én vagyok. Tessék – feleltem kissé barátságtalanul, lévén még csak reggel fél 5 volt. Közben kezdtem kikászálódni az ágyból. (Nehogy már fekve tárgyalják egy vélhető informátorral). De még szerencse, hogy az éjjeli lámpa fényénél alszom, mert így még időben észre vettem a két hatalmas Moszkvai őrkutyámat, kik közvetlenül az ágyam mellett hevertek, – Így nem estem hasra bennük.

– A Radikális Állatvédők szóvivője vagyok – mondta a hang. – Nevem nem fontos.

Egyből felébredtem. – Miben segíthetek? – kérdeztem felélénkülve.

– Akcióra szeretném meghívni önt.

– Akcióra? Na, jól van. Valaki meg lesz verve?

– Az sincs kizárva…

“Wow! Végre történik valami az állatvédelmi fronton is” gondoltam. “Egy rohadék végre megkapja méltó büntetését.” De nem mondtam ki hangosan, hogy ne áruljam el magam, s ne adjam ki legbelső gondolataimat, pl. azt, hogy mennyire utálom az állatkínzókat azonban ami ezután következett, felülmúlta minden várakozásomat. Kiderült, hogy két fickó, két állatkínzó lesz meg büntetve.

– Értem… – erőltettem magamra a nyugodt hangot – ha jól sejtem, ma, vagy holnap kívánnak erre sort keríteni?

– Ma. … Van kamerája?

– Mindenkinek van kamerája hölgyem – mondtam meglepődve, mert közben rájöttem, hogy egy nővel beszélek. A határozott, kemény hang mögött egy érző szívű asszony rejtőzhetett.

– Igen, persze nálunk is lesznek telefonok – mondta. – De mi igazából nem elsősorban a felvételek készítése miatt, hanem a kutya megszabadításáért, s az igazságnak érvényt szerezni megyünk oda.

– És hova? – próbáltam kihúzni belőle a lényeget. De ő nem zavartatta magát, tovább folytatta:

– S azt szeretnénk, hogy ezt ön dokumentálja, profi módon, ahogyan szokta. S lehozatná az újságjában, Nova Európában.

– S onnan aztán átveszi majd az összes többi média… – fejeztem be a gondolatmenetét.

– Pontosan.

– Nos, akkor, hol és mikor?

– Tudja hol van Pest-megyében Újerdő település?

– Nagyjából…

Elmagyarázta, hogy jutok oda. Ott fog várni engem a falu központjában lévő üzletsor előtt. Coop ABC, maszek hentes, Pékség, trafik, presszó. Nem lehet eltéveszteni. Pontosan 10 órakor.

***

Újerdő településre, a 405-ösről lehet letérni. A pestlőrinci Barcika térről elmentem az ötös autópályára és lementem egészen Inárcs-ig a 405-ös leágazásáig, onnan pedig az Újerdőre vezető bekötő útig. Igy 10:00 előtt öt perccel ott voltam az üzletsornál.

Beálltam a parkolóba. Persze nem igazán tudtam, hogy valójában kit is keresek, hisz csak egy női hang volt a konkrét információ forrása, – de ők már gondolom tudták hogy ki vagyok én.
Gondolom látták a fényképemet, meg mondtam is hogy egy Audival megyek, de hogy ők kik és hányan vannak, és hogy csak lányok-e, vagy vannak köztük fiúk is, vagy kicsodák ők egyáltalán, azt nem tudtam.

Szóval beparkoltam oda az üzletsor elé, kiszálltam az autóból, s rágyújtottam egy cigire.

A hentes előtt már állt egy fekete nagy Mitsubishi terepjáró és egy Opel fél-teherautó, fél-terepjáró. Éppen akkor lépett ki a hentestől egy hatalmas szatyorral egy kis harmincas nő, olyan 150 centi, fekete göndör hajú, nagy szemű, jó alakú, egyszóval egy valódi szépség. – És egyből rám mosolygott.

Mindjárt jobban éreztem magam. Elindultam felé én is mosolyogva, ebben a pillanatban kipattant a nagy fekete Mitsubishi ajtaja és kiszállt belőle egy hatalmas, kopasz, körszakállas fickó. Fekete dzsekiben, fekete nadrágban, a dzseki hátán azzal a felirattal, hogy RAP.

Mint később kiderült; nem azért mert rapper volt, hanem mert a ‘Radical Animal Protection’ nevű szervezet, vagyis a ‘Radikális Állatvédők’ szervezetének a tagja volt. Egyből morcosan nézett rám és kellemetlen előérzetem támadt.
Aztán a kis hölgyhöz fordult és átvette tőle a nehéz szatyrokat. Melyek, mint később kiderült, farhátat tartalmaztak a mentett kutyáknak.

A fickó berakta az autóba a két nehéz cekkert, akkor láttam hogy ülnek még benne vagy hárman, de ők is morcosan néztek ki rám. Nem igazán volt jó érzés, de a kis nő mihelyst felszabadult a két keze, odajött hozzám és mosolyogva nyújtott kezet;
– Hanna vagyok – mondta, – velem beszélt telefonon.

Miután én is bemutatkoztam, intettem az autó felé, megjegyezvén; “Hogy ezeknél a fiúknál úgy látszik nem szokás a köszönés…”

– Jó fiúk ők – mondta Hanna. – Csak még bizalmatlanok, de majd eljön annak is az ideje.

– Minek? A köszönésnek, vagy a verésnek?

– A bizalomnak, bizony a bizalomnak… – de mintha úgy beszélt volna hozzám, mint egy csökkent értelműhöz.

– Roppant örülök… – morogtam, mert nem igazán tetszett, hogy a következő anyagot egy barátságtalan környezetben kell fölvennem. Mély könnyen válhat akár ellenségessé is.

De, hát ez nem kívánságműsor, a téma pedig, kifejezetten barátságtalan. Az állatkínzás mindig az.

Elindultunk a helyszínre. Hanna mondta, hogy kövessem őket. Mármint a Mitsubishit és az Opelt. Befordultunk egy havas, vizes és sáros dűlőútra. Zötykölődtünk, fröcsköltünk, s mivel eredetileg én mentem a sor végén, kifejezetten meglepődtem, hogy feltűnt mögöttem egy rendőrségi járőr autó. Audi volt, mint az enyém, csak későbbi évjáratú.

“Na,” gondoltam, “eddig tartott a radikális állatvédelmi akció. A rendőrség valahogy megneszelte a dolgot, s most mindenki kurvára le lesz tartóztatva. Bár ahogy elnézem, ez itt senkit nem izgat, s engem meg kiváltképpen nem. Legfeljebb ezt írom meg, s fotózom, videózom le.

Ám az elől haladó terepjáróból egy kéz nyúlt ki, s intett egy útszéli terebélyes fenyő felé. Azt hittem először, hogy nekem integetnek, de a rendőr autó lelassított, s befordult a fenyő alá. Lámpát leoltotta.

“Itt valami fennforgás van” gondoltam, s egyre kíváncsibban vártam, hogy mi sül ki ebből?

A földes falusi utca, ahová befordultunk, eléggé szegényesen nézett ki. Vizes, sáros hóban araszoltunk előre, hatalmas kátyúkba zökkent az autó kereke. A házak eléggé kopottak. Nem, nem cigány telep volt ez, egyszerű falusi külterület, vegyes lakossággal. Magyarokkal, tótokkal, cigányokkal. Egy volt a közös az emberek közt, mindenki egyformán szegénynek látszott.

Ám a szegénység, s a nehéz anyagi körülmények, senkit nem jogosítanak fel arra, hogy állatokat kínozzon. A jelek szerint a Radikális Állatvédők is ehhez tartották magukat.

Hirtelen megálltak egy félkész ház előtt. Alapból látszott, hogy soha nem is fogják befejezni. Vakolat nincs, a terasz alátámasztva, mert düledezik, az udvar sáros, szemetes.

És ott egy betongyűrű, körülötte sár, pocsolyák, s a gyűrűben egy kutya reszket. Drapp színű, felálló fülű, lajka szerű, csontsovány kan. Láncra verve.

Szívem összeszorult, amikor megláttam. Mindhárom autó leparkolt a ház előtt. Hanna kiugrott a terepjáróból. De csak ő egyedül. A négy fickó bent maradt. Az Opel félteherautó terepjáróban viszont, mint később megtudtam, csak ketten voltak. De akkorák, hogy tömegükben legalább annyit nyomták, mint a többiek. És még nem is kövérek. Csak “hatalmas kigyúrt állatok” ahogyan a népnyelv fogalmazná meg.

Hanna azonnal be akart menni a kapun, de azon lakat volt.

– Erik! – nézett hátra, s az iménti kopasz fickó már jött is egy pajszerrel. Egy pendülés, s a lakat földre hullott. Majd Erik visszaült az autóba. Hanna bement, és gügyögni kezdett a kutyának. Az boldogan a nyakába ugrott. Csak úgy csörgött a lánca. S össze-vissza nyalta Hanna arcát.

– Ez kutya 5 éve van ezen a láncon – mondta nekem Hanna hátrafordulva. – Áztatott kenyéren és vízen tartva. De a szomszédok néha etetik, azért él még. Ezt a telet viszont nem fogja túlélni, ha itt marad.

– Ők kérték, hogy segítsetek rajta? – kérdeztem.

– Igen. De azért nincsenek itt, mert félnek ezektől az állatoktól.

– Kiktől?

Hanna a ház felé intett.

– Itthon vannak? – kérdeztem.

– Nem tudom. Mindjárt kiderül. De gyere be. Ismerkedj meg vele. Aztán kezdhetsz fotózni.

– Indítom a videót.

– Nem. Csak fotókat. – rázta fejét Hanna. – Azt könnyebben tudjuk ellenőrizni – tette hozzá magyarázatképpen. – Legalábbis egyelőre…

– Nem bízol bennem.

– Nem… Még nem…

A kutya reszketett. Csurom víz és sár volt a szőre. Hanna dzsekije is sáros lett.

– Azt hiszem lázas – mondta a kutyus fülét simogatva. – Nagyon meleg. Legalább 40 fok.

(Egy kutya normál testhőmérséklete 38 fok. Akkor kezd el lázas lenni, ha ez fölmegy 40 fokra. – a szerk.)

És mintha éppen ezt akarná bizonyítani szerencsétlen állat szörnyen elkezdett köhögni. Aztán a köhögéstől meg hányingere lett s nekiállt öklendezni. Leugrott Hanna nyakából, összegörnyedt, s nyálat hányt…

***

Ekkor vágódott ki a terasz ajtaja. Egy szakadt alak rontott ki rajta. Arcán hetes borosta, félhosszú haja zsírosan lógott ki a lehetetlen kötött harisnya sapkája alól.

Rekedt hangon felkiáltott:

– Maguk mit keresnek itt? Takaroggyanak inne’!

Hanna, aki eddig guggolva a kutyát simogatta, hogy csökkentse az őt ért stresszt, – fölállt, s derűsen köszönt az alkoholtól bűzlő figurának.

– Jó napot! Radical Hanna vagyok. A kutyáért jöttem.

– Mit aka’maga azza’ja kutyáva’?

Hanna mosolygott;

– Elviszem. Egy jó helyre.

– Micsudaaa? Nem viszi ezt a dögöt sehova!- Hangja olyan kellemetlen volt, mintha egy rozsdás, repedt fazékból beszélne.

– Jobb lesz neki és magának is – kezdte győzködni Hanna. “Ez képes és még kezet is nyújt a neki” gondoltam. De szerencsére nem tette.

– Ki maga? Kicsoda maga!

– Mondtam. Radical Hanna. Állatvédő vagyok.

– Ez biztos nem is az igazi neve! – rikácsolta a fickó.

– Bizony nem – mondta derűsen Hanna.

– Mit csinnyát a kutyáva’? – recsegte a fickó. – Hát hányik! Biztos beadott neki valamit.

– Ez a kutya beteg uram – mondta Hanna erőltetett nyugalommal, s nyelt egy nagyot. – Orvosra van szüksége meg ápolásra.

– Beadott neki valamit, hogy elkábiccsa, hogy el tuggya vinni – torzult el a fickó feje. – De ebből nem eszik. Nem viszi ezt a dögöt sehova.

– Ó dehogyisnem… – mosolygott elszántan a lány, s megpróbálta a kutyáról leoldani a láncot, de nem tudta, mert a karabiner be volt rozsdásodva. De mivel az állat, a gazdájától való félelmében bemenekült a betongyűrűbe, le kellett térdelnie a sárba, hogy hozzáférjen a nyakörvéhez.

A fickó ekkor végre hajlandó volt észrevenni engem is;

– Ne telefonálgasson itten, hanem vigye ki innen ezt a nőt, me’ baj lesz.

Persze nem telefonálgattam, hanem fotóztam, róla is csináltam vagy 10 képet. A kutyáról nemkülönben. Hadd lássa mindenki, milyen állapotban van. Csak Hannát nem fotóztam, gondolván, hogy konspiráció van.

– Hajja?! Vigye ki ezt a nőt inne’!

Ekkor Hannának végre sikerült kioldania a karabinert. Homlokon puszilta a kutyát, majd a gyűrű peremére támaszkodva feltápászkodott. Csupa sár volt a dzsekije, meg a nadrágja is.

A kutya, most, hogy szabadnak érezte magát, kiperdült a betongyűrűből, s vidáman körbeugrálta a lányt.

– Megszökik a dög! – rikoltotta a fickó. – Zeusz! Takaroggy vissza a helyedre!

És elkezdte rugdosni a kutyát. Az a fájdalmában vinnyogni kezdett.

– Hallja! Ne rugdossa a kutyát! – lépett felé fenyegetően Hanna. De, hát mindössze a válláig ért a fickónak.

Én meg felmérvén az erőviszonyokat, szépen elraktam a telefonomat. Úgy látszik odakint az autókban ülő izompacsirták csak dísznek vannak itt, vagy még annak se. Csak ketten maradtunk Hannával.

– Ne rugdosd azt a kutyát te! – mordultam a fickóra. Az rámfordult, s behúzott egyet. Ha józan lett volna, bizton szétveri az orromat. De így is hátratántorodtam. A következő jobb egyenest félúton elkaptam , s megcsavartam a kezét. Arca közel került hozzám. Iszonyúan büdös volt.

– Miska! – ordította a szeszkazán. – Gyere Miskaaa!

“Ki a faszom ez a Miska?” gondoltam mélán, miközben ide-oda lökődtünk a kapálódzó fickóval.

És jött Miska. Rontott ki az ajtón ezerrel, kezeivel ide-oda kalimpált, s pöszén ordibált;

– Mi van itt? Mijaziszten fasza van itt?

De annyira részeg volt, hogy elszáguldott mellettünk, s nagy csörömpöléssel nekivágódott a kapunak. Úgy is maradt. Szép lassan csúszott lefelé.

“Atyaisten!” gondoltam. “És még csak délelőtt 10 óra van. Mi lesz ezzel estére?”

– Szép kis felmentő sereg – mondta gúnyosan Hanna. – Jobb, ha feladod.

– Feladom! – nyögdécselte a fickó. – Engeggy e!

Elengedem. Előre szaladt a kapuhoz. Emelgette Miskát.

– Feri! Mijafasz van Feri? – motyogta az üveges szemekkel.

“Na. Szóval Ferinek hívják ezt a seggfejet” gondoltam.

– Vérzik az orrod – mondta Hanna, s egy papír zsebkendővel törölgette arcomról a vért.

– Barátaid minek vannak itt? Dísznek? – kérdeztem.

– Csak nyugalom – mosolygott titokzatosan. – Várd ki a végét. Fogjuk a kutyát és menjünk!

– Ennyi volt? – méláztam.

– Menjünk!

Ám a kutya nem volt sehol. Hanna hiába kereste, forgott ide-oda, a megmentendő kutyus, bizony eltűnt.

– Biztos megijedt ettől az állattól – mondta Hanna. – Mindig rugdossa. Zeusz! Hol vagy Zeusz?

“Szóval a kutya eltűnt. Mi itt verekszünk érte, ő meg lepattan” gondoltam rezignáltan.

Ám ő megjelent, csakhogy, odakint az utcán. A kerítésen kívülről vigyorogva bámult ránk befelé, s rejtély, hogy került oda. A kapu zárva, el is torlaszolja a két tipródó részeg, mi sem tudunk kimenni.

“Sebaj” mondta a kutya arca, “majd jöttök”. S leült a Mitsubishi mellé. (Esküdni mertem volna rá, hogy ezt mondta.)

Hanna elnevette magát.

– Mi, akkor nem is zavarunk tovább – mondta. – Kérem engedjenek ki!

Azok nyögdécselve arrébb vonszolták magukat, Hanna pedig kiment a csikorgó kapun. A kutya azonnal felpattant, s körbetáncolta.

***

A két részeg döbbenten bámult kifelé a rácsokon:

– Zeusz! – Recsegte a magasabbik részeg, a Feri. – Azonnal gyere vissza! Ti meg takaroggyatok inne’! – Ez gondolom nekünk szólt. – Me’szétverjük a pofátokat. – Felhetően azt gondolta, hogy ettől nagyon megijedünk.

De szemmel láthatóan a kutyának sem volt semmi inspirációja arra nézvést, hogy vissza menjen a nyitott kapun. S mikor Hanna kinyitotta neki a terepjáró hátsó ajtaját, úgy ugrott be a kocsiba, mintha mindig ezt csinálta volna. Pedig feltehetően életében nem ült autóban.

Feri nagy nehezen kiegyenesedett.

– A kurva anyádat! Ellopod a kutyámat geci! – Benyúlt a teraszajtó mögé, fölkapott egy ásót, s Hanna után rohant. – És agyonütöm ezt a dögöt is!

A feje fölé emelt szerszámmal rohant a halálra vált Hanna felé, aki tágra nyílt szemekkel meredt rá, s készült a sújtásra. Én meg hátul, szánalmasan lemaradva, a támadó mögött loholtam.

Ám Feri mihelyst a terepjáró mellé ért, kivágódott az első ajtó, s azonmód meg is állította az őrjöngőt. Az ütközés hatalmasat csattant. Az ajtó talán páncélozott is volt, mert egy karcolás sem esett rajta. Én biztos nem úsztam volna meg ép bőrrel egy ekkora ütközést, de ennek a részegesek hihetetlen szerencséje szerint, szemmel láthatóan, semmi baja nem lett.

Egy darabig még mereven állt üveges szemekkel, ütésre emelt kezéből az ásó csörömpölve földre hullott. Aztán hanyatt dőlt, mint egy zsák, nagyot toccsant a sáros hóban.

“Ezek a hülyék azt hitték, hogy ketten jöttünk 3 autóval.” gondoltam. “Ész, ész, hova mész?”

– A kurvannyátok! – motyogta Feri. – Leütöttek Miska! Hozd a kutyát Miska!

Miska felpattant a teraszon. Üveges szemekkel bámult kifelé.

– Hozom a kutyát… hozom a kutyát – makogta, s kalimpáló kezekkel kijött a kapun. Mereven nézte Hannát.

De a lány gúnyosan rámosolygott. Egyforma magasak voltak, Hanna jó erőben, Miska pedig egy gyenge alkoholista roncs.

– A kutya! A kutya! – mutogatott Miska a terepjáróból kifelé vigyorgó Zeuszra.

– A helyedben én inkább a Ferivel foglalkoznék! – mondta Hanna. – Mosd fel a barátodat! Szükségetek lesz az erőtökre.

– Jó! – Miska engedelmesen megfordult, s emlegetni kezdte a nyögdécselő Ferit.

Ekkor, mint egy varázsütésre kinyíltak a két terepjáró ajtajai. A Mitsubishiből 4, az Opel félteherautó-terepjáróból pedig 2 kigyúrt férfi szállt ki.

***

Mindegyik kopasz volt és mindegyik körszakállas. (Ez hihetetlen.) És mindegyik feketébe öltözve, s fekete dzsekijükön a ‘RAP’ felirat, mely most már tudtam mit jelent. (Radical Animal Protection – Radikális Állatvédők).

Persze tüzetesebben nézve, azért volt köztük különbség. Azok ketten, kik az Opelből szálltak ki, akkorák voltak mint a két ajtós szekrény. Két méter feletti magasságukkal, s hatalmas izmaikkal határozott látványt nyújtottak.

A másik négy, akik a Mitsubishiből szálltak ki, a kisebb szekrényekhez hasonlítottak, de még így is elég dominánsan néztek ki. Annak a fickónak pedig, aki ideérkezésünkkor a lakatot lefeszítette, vagyis az Eriknek a szemei pedig, döbbenetesen hasonlítottak Hanna nagy fekete szemére. Feltételeztem, hogy rokonok. Annál is inkább, mivel Hannával cinkosan egymásra mosolyogtak.

“Ekkora fizikai erő van mögöttünk, de mi egyedül küzdöttünk részegesékkel. Pontosabban én” gondoltam fanyarul.

– Kösz, hogy hagytátok, hogy betörjék az orromat! – mondtam Eriknek.

– Na! – mosolygott tovább rendületlenül. – Örülj neki! Üdv a klubban!

– Aha! – csattantam fel sértődötten. – Szóval próbára tettetek itt engem. Beavatás, vagy mi? Pedig én nem is vagyok harcos, csak egy kis riporter.

– Ez nem rólad szól – mondta Hanna. – várd ki a végét! De már nem is vérzik az orrod.

– Még szerencse – morogtam. S elégedetten láttam, hogy a két lassan tápászkodó részeg, rémülten néz föl a csipet csapatra. – Ha Erik nem állítja meg az ajtóval ezt az őrjöngő barmot, nagy vérengzést visz véghez az ásóval – mondtam hangosan.

– Bizony – bólogatott Erik. – Ez gyilkossági kísérlet volt. – Mereven nézte a részegeket. – Erre nagyon ráfogtok kúrni.

– Én nemmaka, nem aka’ – makogta rémülten Miska.

– Ellopjátok a kutyámat! – recsegte ellenségesen Feri, aki még mindig nem fogta föl helyzetének a súlyosságát. Hirtelen talpra ugrott, s ugrásra készen várakozott. Talán arra számított, hogy stílusától megijednek a fiúk. – Ha nemaggyátok vissza, baj lesz!

– Na kisfiam! – mondta neki Erik. – Itt az ideje, hogy szembesülj az igazsággal. Te is és a kis barátod is.

A hat Radikális Állatvédő szépen körbefogta a két állatkínzót, akik a rájuk törő félelemtől, szemmel láthatóan teljesen kijózanodtak.

– Én nem csináltam semmit – vinnyogta Miska.

– Na, ez az – mondta Erik.

– Maguknak ehhez nincs joguk – recsegte felháborodottan Feri.

– Ó dehogyisnem – vetette közbe Hanna.

– Mijakurvaistentképzetektimagatokró?… – kezdett egybefüggően káromkodni Feri, s megint rámozdult Hannára.

Ismét Erik állította meg. Egyetlen lendülettel belökte a kapun, s utána penderítette a makogó Miskát is.

Az állatvédők megragadták a két részeges állatkínzót, s oda állították a kutyaháznak csúfolt rideg betongyűrű elé.

– Álljatok egyenesen! – leckéztették őket. – Hallgassátok tisztelettel a rátok váró ítéletet!

– A kurva anyátok! – zendített rá megint Feri, s köpködni kezdte az állatvédőket. Erre Erik végre lezúdított neki egy emberes pofont, amire az elhallgatott. Egy fogát kiköpte, véres nyállal körítve. Aztán csak nézett ránk mérhetetlen gyűlölettel. Miska viszont a földet bámulta. “Ő nem csinált semmit!” hajtogatta.

Álltak tehát a havas, sáros betongyűrű előtt, előttük félkörben a Radikális Állatvédők. Erik rám nézett;

– Veszed?

Elővettem a telefont, s bekapcsoltam a videó kamerát.

Erik komolyan, s méltóságteljesen megszólalt;

– Az Európai, s a Nemzetközi Állati Jogok nevében, az öt éven keresztül folytatólagos elkövetett állatkínzás miatt, mely a rossz tartási körülményekben, az éheztetésben, s az örökös láncon tartásban nyilvánult meg, ezért mi, Radikális Európai Állatvédők, önöket a következő halmazati büntetésre ítéljük;

– Kegyelem! Kegyelem! – nyögdécselte Miska.

– Rohadjatok meg! – Recsegte Feri. – Úri gecik. Itt gizdáskodtok egy rohadt dög miatt.

Erik rendületlenül folytatta. A kamerám hátulról vette őt, az arca nem látszott. Csak a két részeges állatkínzót vettem szemből, premier plánban. Miska kétségbeesett arcát, sírásra görbülő száját, s Feri dacos, gonosz vonásait, melyekről csak úgy sugárzott a megvetés és a gyűlölet.

– Tehát mi, Radikális Európai Állatvédők, – emelte föl hangját Erik, – halmazati büntetésül, öt hét láncon való tartózkodásra ítéljük önöket. Büntetésüket a bűntett helyszínén kell letölteniük, vagyis itt helyben.

Az elítéltek eleinte mosolyogtak. Susmutoltak. Az egészből csak annyit fogtak föl, hogy nem viszik őket sehová, itthon maradnak. Ráadásul öt hétig. Mondmá’ leláncolják a kaput, ezen még vihogtak is. De hamarosan rá kellett jönniük, hogy nagyon rosszul spekuláltak.

A kér óriásunk, pontosabban két két ajtós szekrényünk egy nagy sporttáskából, vastag láncokat vettek elő. Csörömpölve hozzá mérték a kutya sárban heverő láncához. Az közel 2 méter 20 centis volt.

– Szóval, akkor kettő húszas láncra lesztek kikötve itt az udvaron, öt hét időpontig – mondta vészjóslóan egyikük.

– Micsoda? – sikoltotta Miska. – Ebbe belehalok. Kegyelem drága radikál úr!

Óriásaink néhány perc alatt, két fogó és néhány karabiner segítségével csináltak két, kettő húszas láncot, az acél nyakpántokon takaros kis lezárható lakatokkal.

Feri, mikor lefogták, habzó szájjal üvölteni kezdett;

– Megájjatok radikálok! Esztmég megbánnyátok!

De rövid néhány perc alatt, már rajta is volt a lánc. Miska viszont nem rángatózott annyira, vele még hamarabb végeztek. Szép látvány nyújtott a két jómadár láncon, a sárban, a betongyűrű előtt.

– Veszed? – kérdezte ismét Erik.

Vettem.

– A büntetéseket itt kell letöltenetek, kenyéren és vízen, ahogyan ti tartották a kutyát. És egy pontosan olyan hosszúságú láncon. Itt a sáros hóban és hidegben, pontosan öt hétig. CSAKHOGY ÁTÉLJÉTEK TI IS AZT A SZENVEDÉST, AMIT TI OKOZTATOK a kutyának, öt éven keresztül! – emelte föl a hangját Erik. – A kutyát viszont ezennel elkobozzuk.

***

Anyátok! – recsegte ismét Feri, de hangjába már lánccsörgés vegyült.

Miska máris reszketett; – Drága radkálok! Én nem csináltam semmit. Ez a Feri kutyája vót. Múltkó’ is adtam neki csirkecsontot. Titokba’! Mer a Feri azér is ordított.

– Kussojj! – förmedt rá Feri, alátámasztva az előbbieket.

– Meg nem is én rugdostam a kutyát, hanem a Feri.

Erre Feri olyat rúgott Miskába, hogy az megtántorodott.

***

Erik intett, mire mindenki kivonult a kertből. Az ajtót rácsukták a két láncra vert alakra. Azok döbbentem álldogáltak, mint, aki nem hiszi el, hogy vele ez megtörténhet. Hisz’ embereket évszázadok óta nem vernek nyilvánosan láncra, Európában.

– És most? – kérdeztem. – Mi lesz most? Itt hagyjátok őket láncon egy hónapig?

– Csak várd ki a nap végét! – mondta Hanna, aki a kertbe másodszor már nem jött be, hanem kint várakozott az autók mellett.

Azt hittem, hogy a kutyával van elfoglalva, de annak már volt gondozója. Ahogy benéztem az autóba, láttam, hogy egy 10-12 éves kisfiú foglalkozik vele. Szeme akár Hannáé, a kutya is éppen úgy rajongott érte. Kicsi volt és nagyon szőke, akár Nemecsek a ‘Pál utcai fiúk’-ból. Intettem neki.

– Szia Nemecsek, kis közlegény! – próbáltam szellemeskedni, – a legkisebbé lesz a kutyus?

– Jeffry a nevem – világosított fel a kisfiú komolyan, ahogy egy gombnyomással letekerte az ablakot. Jeffry Pearly. – Én csak ideiglenes gondozója vagyok. Keresünk neki egy jó gazdát.

– Szépen beszélsz magyarul – dicsértem meg.

– Magyar vagyok – mondta mosolyogva a kisfiú, ám szája sarkában némi szomorúságot véltem fölfedezni. – Édesanyám is az. Csak apukám nem. De ő ott maradt Irakban örökre…

Elszégyelltem magam, ostoba, fölösleges kíváncsiskodásom miatt.

– Értem… – motyogtam. – Elnézést…

– Nem történt semmi – mondta tiszta tekintettel a fiú. – Ő hős volt, s én igyekszem, hogy méltó legyek hozzá…

Elmosolyodtam. Nagyon tetszett nekem a srác. Ahogyan ott ült abban a hatalmas autóban, éppen egy veszélyessé vált állatvédelmi akció kellős közepén. S annak ellenére, hogy mi történt, nem félt egy csöppet sem.

Rohadtul jól néztek ki ott, a terepjáró nyitott ablakában; a bátor kis szőke gyerek, s mellette a felálló fülű lajka, amint időnként képen nyalja a srácot, vagy azt, aki közel hajol hozzá. Most például engem. Megsimogattam. Túl forró volt a füle.

– Tényleg lázas – mondtam a fiúnak.

– Nem csoda – mondta. – megfázott. Ebben a rohadt hideg betongyűrűben, hóban, sárban, fagyban. Az a csoda, hogy él.

Fiatal kora ellenére, eléggé tisztában volt a szenvedés fokozataival.

– Anya! – fordult Hanna felé. – Adnék neki most már jutifalit. Mert rohadtul éhes lehet. – mondta végigsimítva az állat oldalát, melyen minden egyes borda kirajzolódott.

– Pórázra vetted?

– Persze! – mutatta a mintás szövetpórázt, melyet a kutya fémnyakörvére kapcsolt. A nyakörv feketére festette a kutya drapp színű nyakszőrzetét.

– Majd ezt is kicseréljük otthon – mondta Hanna, amikor kiszálltak az autóból.

Hanna figyelte a kutya viselkedését. De az állatot, nem érdekelték a régi gazdái. Minden állatvédővel lejattolt, s begyűjtötte a simogatásaikat.

– Zeusz! Gyere ide! – recsegte Feri, s megcsörgette láncait. – Gyeride!

A kutya azonban két lábbal Jeffry Nemecskre támaszkodott, s így ismét elérve arcát megnyalta azt.

– Maraggy! – rikkantotta Miska. – Mara… – De Feri újabb rúgása elhallgattatta.

A kisfiú elővett egy szatyorból két kis lazacos macskaeledel konzervet. Amint megbontotta, s a kutya megérezte az erős szagot, szemmel láthatóan ledöbbent. Fülei előre meredtek, szemei kidülledtek, orra élénken mozgott. Nyelve lassan előtűnt, s megnyalta szája szélét. Közben nyüszített, s egész testében reszketni kezdett.

– Ez még az életében nem evett ilyet – mondta az egyik nagy darab állatvédő.

Zeusz ekkor két lábra állt, s orrát a kisfiú kezei közé fúrta, s szájába kapta az egyik kinyitott konzervet.

– Várjál már! – szólt rá Hanna. – Dobozostul eszed a lazacot?

Ám valami csoda folytán a kutyának egyetlen mozdulattal sikerült kinyomnia az alutasakból a halat, a doboz a földre esett, a hal pedig eltűnt Zeusz szájában.

– Ezt még egyszer nem tudod így megcsinálni – mondta neki derűsen Hanna.

Nem is kellett, mert a második dobozból Nemecseknek sikerült kiráznia a húst, mire a kutya utána kapott volna. Egy pillanat, s az is eltűnt.

Majd megdöbbentő dolog történt. A kutya leült, égnek emelve fejét, fájdalmas hangon elüvöltötte magát, tudtul adván a világnak átélt szenvedéseit, melyeknek ezennel vége szakadt. Hosszú, szaggatott vakkantásokkal fejezte be, majd megrázta magát, s vigyorgott. Aztán Hanna mellé ült, szorosan hozzáérve a lábához. Időnként megnyalva kezét.

– Jól van – mondta Hanna. Akkor mehetünk is haza.

**VÉGJÁTÉK**

Miután Hanna, Jeffry Pearl-Nemecsek, Zeusz és a két óriás, az Opel terepjáró-félteherautóval elhagyták a helyszínt, Erik maradt ott a ház előtt, a három másik állatvédővel. Na, meg velem.

De én teljesen tanácstalan voltam. Folyton az járt az eszemben; hogyan fogják realizálni azt, hogy 5 hétig, láncon tartják itt ezt a két részegest?

Ekkor Erik intett a fiúknak, s a négy kopasz, körszakállas, fekete dzsekis radikális állatvédő körbeállt, s elkezdett mormolni.

“Most mi van?” morfondíroztam. “Imádkoznak? Vagy mi?…

De nem szóltam, mivel az imádkozókat sosem illik zavarni.

– Elloptátok a kutyámat, hajjátok! – reccsent bele Feri hangja a mormolásba. – Engeggytek el! Legyen ennyi elég!

Végre kisilabizáltam, mit mormolnak a fiúk; -… tizennyolc, tizenkilenc, húsz…

“Ezek nem imádkoznak” gondoltam értelmesen. “Hanem számolnak. De mi a francnak?”

– És adhattok kártérítést is! 100 ezer forintot – rázta Feri a láncait. – Évekig etettem, gondoztam, költöttem rá! Ettől lett ilyen.

– Mocskos pofádat! Hazug dög! – vakkantotta közbe Miska. – Én etettem titokban. Te csak vízben áztatott kenyeret löktél oda neki. Azt se minden nap. Nekem jár az a pénz! Mert én foglalkoztam vele, ha ráértem. Te csak rugdostad.

– Ki rugdosta? Ki rugdosta?

– Ha eléd került mindig.

– Én soha…

– Nem most is megrugdostad?! Mindenki látta. – Miska rám nézett. – Nem kameráztad azt is?!

– Te rohadék – Feri hangja fenyegetővé vált. – Hát kivel vagy te? Ezekke’ az úri gecikke’?

– Te vagy rohadék! Szadista állat. – Miska óbégatni kezdett;

– Segíccség! Fijjúg Segíccség! Meg akar verni megint.

Feri ekkor már rávetette magát. Nagy lánccsörgés közepette összegabalyodtak. Mindkettő ordított. Egyik jajgatva, másik bosszúért lihegve.

Erik rám nézett; – Veszed?

Eddig rájöhettem volna, hogy fölöslegesen teszem el a kamerát, mert itt mindig történik valami.

Vettem videóra a verekedést. Pontosabban verést, mert ez az volt. Feri püfölte Miskát. Közben periférikus látásommal újabb embereket fedeztem föl; a szomszédokat. Négyen voltak, a fakerítésen kíváncsian áthajolva figyelték az eseményeket. Rájuk irányítottam a kamerát. Először nem vették észre, de, amikor igen, lekapdosták a fejüket a kerítés mögé.

– Jó, hogy vetted őket is – mondta Erik. – Így már nem tudnak kitérni a tanúskodás elől.

Majd telefonálni kezdett.

– Siessetek! – szólt a telefonba. – Már verekednek.

A fiúk közben tovább számoltak:

– …32…33…34…35! És itt a vége!

Nem értettem.

– Minek van itt a vége?

– A büntetésnek. A láncra verésnek, 5 hétig – mosolygott Erik. – Ötször hét időintervallumig, vagyis 35-ig. Az ítélet eddig tartott, míg elszámoltunk 35-ig.

– És kész? – kérdeztem felháborodva. – Ezek után elsétálhatnak?

– Nem sétálnak ezek már sehova – intett a láncra vert állatkínzók felé Erik.

Akkor láttam, hogy Feri az előtte térdeplő Miskát fojtogatja a lánccal. Az vinnyogott, harákolt, s kezdett kékülni a feje.

– Ez kinyírja a Miskát vazze!

– Vegyed!

Vettem.

– Így lesz tetten érés…

Akkor futott be szirénázva, a nemrég még lemaradt rendőrautó. Két ifjú zsaru pattant ki belőle, tomfájukat a kezükben lóbálták.

– Netene! – üvöltötte egyikük. – Még megölöd köcsög!

Rávetették magukat Ferire, szó szerint lecsapták, majd talán az utolsó pillanatban sikerült meglazítaniuk a láncot, Miska nyakán.

Az hörgött, majd csókokkal borította az őt megmentő rendőr kérges kezét.

– Köszönöm rendőr úr!

Feri pedig ma reggel immár másodjára feküdt ki.

– Leütöttél baszki, leütöttél baszki! – mondta szemrehányóan a föléje hajoló rendőrnek.

– Megölted volna? Megölted volna! – förmedt rá a zsaru, miközben fölállította. – Ha nem lépek közbe. Ez gyilkossági kísérlet, ezért rendesen megmázsálnak.

A láncok csörögtek.

– Miért vannak vannak ezek láncon? – kérdezte a zsaru Eriktől. – Hol a lakat kulcsa? Vegyétek le róluk ezt az egész szart!

Erik ment is a két lakat kulcsával. Fennhangon, szinte szavalva mondta;

– A szimbolikus büntetés lejárt. Jöhet az igazi számonkérés.

– Osztán mi lesz a vád ellenünk? – kérdezte Feri rekedt hangon.

– Súlyos testi sértés. Gyilkossági kísérlet – vetette közbe a zsaru. – Tetten érés volt. Én akadályoztam meg, hogy a lánccal megfojtsd ezt a szerencsétlent.

– Nem igaz! Nem is akartam megfojtani! Tagadni fogok!

– Vette a kamera hogy mit csinálsz – mondta Erik.

– De miért láncoltátok meg őket? – kérdezte a másik zsaru. – Ilyet nem szabad emberrel csinálni.

– Állattal sem szerintem – jegyeztem meg. – Az állatkínzás.

A zsaru rám nézett:

– Maga kicsoda?

– A hivatalos tudósítónk – válaszolt helyettem Erik. – És ezt a fickót azért kötöztük láncra, mert meg akarta ölni a húgomat, egy ásóval.

– Dehogy akartam megölni – recsegte Feri. – Hazudik ez. Mindenféle hülyeséget összehordanak, csakhogy ellophassák a nagy értékű kutyámat. 100 ezer forint.

Most kezdtem rohadtul sajnálni, hogy csak ostobán hátul loholtam, mikor a Feri az ásót magasba emelve Hannára rontott. És Erik állította meg az ajtóval. Bár az ásó még mindig ott hevert a földön, de ez nem bizonyít semmit. A kamerám tétlen maradt.

– Hazudik – ismételte Feri. – A kutyapiszkot akartam fölszedni, mert ezek a kutyát oda szaratták az utcára.

A rendőr Erikre nézett;

– Ez súlyos vád – mondta. – Ez már két gyilkossági kísérlet, ráadásul az ásó használata megvalósítja a különös kegyetlenséget… De nem tudjátok bizonyítani – tette hozzá kis szünet után. – Úgyhogy akkor ennyi…

– Dehogyisnem! – mondta diadalmasan Erik. – Egyszerre négy kamera is vette egy időben. Fiúk! – fordult a többiekhez; – Telefonokat elő! Lejátszás indul!

Körbeállták a rendőröket, s indították a négy felvételt. Négy szemszögből, ahogyan Feri rátámad Hannára a magasba emelt ásóval.

Megkönnyebbültem. Meg kissé szégyelltem is magam, hogy ostobán azt hittem; én vagyok az egyetlen kamerás itt.

– Na, – vigyorgott Ferire a rendőrhadnagy. – Ehhez mit szól az úr? Elég rondán néz ki azzal az ásóval.

Közben Erik megszabadította láncaitól a két részegest. Ám Feri mindössze csak fél percig volt szabad, mert már kattant is csuklóin a bilincs.

– Kétszeres gyilkossági kísérlet gyanújával őrizetbe veszem önt – mondta neki a hadnagy. Majd Miskára mutatott, s intett az őrmesternek. Az megragadta, s készítette a bilincset.

Ám Erik intett; – Ő nem vett részt benne. Sz’tem őt nem kell őrizetbe venni.

Az őrmester kérdően a hadnagyra nézett, mire az bólintott. Így Miska szabad maradt.

– Köszönöm drága radikál úr! – borította el nyálas csókjaival Miska, Erik kezét. Aki aztán nem győzte törölgetni, egy papír zsebkendővel.

– Rohatt radikálok! – recsegte Feri, miközben beültették a járőrautóba. – Legyen a tiétek az a dög. Előbb utóbb úgyis agyon csaptam volna. Várjá’ Miska! Holnapra itthol leszek.

– Nem valószínű – mondta a hadnagy, majd rácsapta az autó ajtaját. Indított.

Mi is szedelődzködtünk. Erik a szemembe nézve így búcsúzott;

– Pozitívan csalódtam benned. A próbát kiálltad, tudósíthatsz ezentúl bármely akcióinkról.

– Köszönöm! – mondtam, s baráti kézszorítással búcsúztam mindegyiküktől. Autóba vágtunk magunkat, indítottunk.

A ház előtti placcon csak Miska maradt. Döbbentem tekingetett körbe. Mint, aki nem érti, hogyan változhatott meg körülötte ennyire a világ, – mindössze egyetlen óra alatt…

Nem maradt más vele csak a csend, meg az idegesítően kíváncsi, kukkoló szomszédok.

Elmosolyodott; ‘De legalább nem fogja megverni senki sem… ‘

– Folytatása következik –

Szerző: Fort András
2020.03.10.

Forrás: https://anemzetapokalipszise.wordpress.com/2020/03/12/szemet-szemert-1-kemeny-fellepes-az-allatkinzok-ellen/

 ***

Becsületkassza, támogatás;

Hogyha eljutottál idáig, akkor elvárom tőled a támogatást, az elvégzett munkámért cserébe. Ezt megteheted minimum 500 Ft-al, a következő számlaszámon:

Közvetlen banki utalás:
Belföldről:
Gránit bank
Fort András Zoltán folyószámlája
12100011-17804387

Külföldről:
Nemzetközi számlaszám:
Gránit bank
Fort András Zoltán folyószámlája
IBAN:
HU73 1210 0011 1780 4387 0000 0000 HUF
swift code:
gnbahuhb

Email: andras.fort@gmail.com

Ugyanakkor nem árt, ha tudod azt is, hogy Fort András független író, nem támogatja semmilyen hivatalos szervezet, vagy multinacionális vállalat, – csak te, s a civil társaid.

Támogatásotokat a munkám, az írások további folytatásához használom fel.

Köszönöm 🙂

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: Fort András, JEGYZETEK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Györgyi Geiczné Geberán szerint:

    Köszönöm szépen ezt a levelet. Elkeserítő, borzalmas és siralmas történeteink. 😧 Köszönet💞🙋 és hála nektek mindenért!!! Szeretettel!

    Freedom Report ezt írta (időpont: 2020. márc. 15., V, 10:42):

    > Admin posted: ” *** SZEMET SZEMÉRT 1. – KEMÉNY FELLÉPÉS AZ ÁLLATKÍNZÓK > ELLEN – Mielőtt azok embert, gyereket, vagy nőt is bántanának – A RADIKÁLIS > ÁLLATVÉDŐK KEMÉNY AKCIÓI AZ ÖSSZEOMLÁS ELŐTTI ÉVEKBEN Az alábbiakban a > valós személyekről és állatokról készült elbe” >

Hozzászólások - (Figyelem! A hozzászólások megjelenéséhez némi idő kell).

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s