A köztársaság mostohagyermekei

Ők azok, akik ma nem ünnepelnek. Azok, akiket már nem érdekel október 23.-a, sem az 56-os, sem pedig a 89-es. 2006-ra pedig keserű nosztalgiával emlékeznek.

De ma már csak annak örülnek, hogy ma nem kell dolgozni, s ez legalább fizetett ünnep. De dolgoztak tegnap, sőt szombaton is, – nekik nincsen 4 napos hosszú hétvége, mert ők nem engedhetik meg maguknak, mint az uraságok.

Ők azok, akik megszakadnak nap, mint nap, – és akarnak is megszakadni, egyszerűen azért, hogy ne haljanak éhen, s jussanak is valamire. Hiszen ők csak munkával tudnak pénzt keresni.

Ők nem spekulálnak, nem trükköznek, nem csalnak, de nem is lopnak, fosztogatnak. Ők “csak” dolgoznak, s ezért szegények.

De az ő munkájukból élnek olyan jól főnökeik, munkáltatóik, a gazdagok. Mert ők, annak az értéknek, amit megtermelnek, a tizedét sem kapják meg. Ők, kik hajnalban kelnek, s borotválatlanul, s a lányok smink nélkül mennek munkába, mert egész héten túlóráznak. Napi 16 órát.

Ők azok, kiket rabszolgaként tartanak a munkáltatóik, akiknek kamera vigyázza minden lépését, elektromos azonosító lóg a nyakukban, ami még azt is jelzi, mikor és mennyi ideig voltak vécén, vagy szívtak el egy cigit. Mert ők dohányoznak, méghozzá sokat. Mert valami élvezet csak kell, ebben a rohadt hajtásban. “És, valamiben meg kell halni.”

Ők azok, kik, ha támaszkodnak két percre, mert olyan fáradtak, de látja a kamera, s már ugrik a bónusz, kevesebb a fizetés. De még az is halálos bűn, ha esetleg becsuknak egy ajtót, mert fáznak az éjszakai műszakban.

Ők azok, kikkel bűnözőkként bánnak, pedig soha, semmit nem loptak el, mert azt valóban bűnnek tartják. Táskavizitkor fehérneműiket, madárlátta szendvicseiket vizslatják a kapuban a biztonságiak, ahol úgy állnak sorban, mint a szabadulók egy lágerből.

Ők az üzemi balesetek elszenvedői, – robbanások, égések, csonkolások, – de minél hamarabb fel akarnak épülni, hogy hajthassanak tovább, hogy minél hamarabb tönkre tegyék magukat a cégük érdekében. De meg vannak győződve róla, hogy az ő érdekük is, mert a menedzsment, s a tulajdonosok asztaláról lepotyogó morzsákkal is megelégednek, mert fogalmuk sincs arról, hogyan kell jobban élni.

Ők azok, kik betegen is dolgoznak, kiknek már negyven éves koruk előtt a megerőltető munkától sérvük lesz, s mikor ettől kezd lebénulni az ujjuk, kezük, csak még jobban hajtanak, mert tudják, hogy hamarosan vége, s aztán nincs tovább.

És nem véletlen a hajnali munkakezdés sem. Hiszen a túl korai kelés kezdi ki legjobban az ellenálló képességet, mind egészségügyi, de pszichikai értelemben is. Egy halálosan fáradt dolgozónak nem nagyon van kedve lázadozni.

Ők azok, kik a munkájukhoz képest túl keveset keresnek, akik, ha elérik az úgynevezett átlag nettó fizetést, a nettó 214 ezret, – azt megszakadással érik el. De legtöbben nem ilyen “szerencsések”, ennek a felét keresik meg. Úgyszintén erőn felüli munkával.

S nem véletlen az alacsony bérszínvonal sem, így több jut a puccos tőkésnek, de több jut a banknak is, – mert, ha a dolgozók jutni akarnak valamire, esetleg meg akarják csináltatni az elromlott bojlert, már hitelt kell fölvennünk, 200-300 százalékos uzsora kamatra.

Amelynek a visszafizetéséhez még ennél is több pluszmunka szükséges, mert még mindig érvényes a régi mondás; “Aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni.” És ők régimódiak. Még, ha fiatalok akkor is; úgy vélik; a lopás, csalás bűn, – csak a munka az egyedüli érték.

Mert ők az ország gerince. Az ő vállukon, az ő munkájukon nyugszik az egész ország gazdasága, ők tartják el a hazát, a hatalmasaikkal együtt.

És talán nem véletlen, hogy ők azok, kik gyűlölik főnökeiket, s tulajdonosaikat. Mert látják, (hisz puccosék nem is titkolják), hogy míg a dolgozóik 100-120 ezret keresnek, addig a tulajok, a részvényesek a családjukkal együtt 600 milliós osztalékot vesznek ki a vállalatból.

És talán éppen ezért, ők azok, akiket soha nem mernének fölfegyverezni, ha egy támadás érné a vállalatot, vagy akár az egész országot, mert puccosék attól félnének, hogy ők megfordítják azokat.

És az uralkodó osztály ezért fog elbukni, mert nem lesz, aki megvédené őket. Aki kibírná a küzdelem megpróbáltatásait, melyre az uracskák nem képesek. Hacsak… meg nem kérik az eddig végtelenségig lenézett, kihasznált dolgozóikat, ha csak meg nem kérik szépen, nagyon szépen őket, hogy ugyan már védjenek meg mindent, – ami ugyan nem az övéké, de ők teremtették meg.

De akkor az is eldől majd, hogy kik azok, akik valóban szeretik hazájukat. – Ám az már egy másik rendszer, másik világ lesz.

Garbolczy János / Szabad Riport

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, Garbolczy János, JEGYZETEK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások - (Figyelem! A hozzászólások megjelenéséhez némi idő kell).

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s