Két hatalmas barát; Kína és Oroszország – Közösen lépnek fel a nemzetközi kérdésekben is

Két hatalmas barát; Kína és Oroszország 2017.07.03.

Xi Jinping kínai államfő megérkezett Moszkvába

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint; Xi Jinping kínai államfő hétfőn különgéppel megérkezett Moszkvába, ahol megkezdte oroszországi látogatását.

Xi Jinping tiszteletére a repülőtéren üdvözlő ünnepséget tartottak. A kínai államfő az ünnepségen tartott beszédében a kínai kormány és a kínai nép nevében őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki a baráti orosz kormánynak és népnek.

Xi rámutatott; hogy Kína és Oroszország jó szomszédok és jó barátok, a két nép hagyományos barátsága hosszú múltra nyúlik vissza. Jelenleg a kínai–orosz átfogó stratégiai együttműködési partnerség a legjobb időszakában van.

A két fél szilárdan támogatja egymást az alapvető érdekeket érintő ügyekben. A bonyolult és változékony nemzetközi helyzetben Kína és Oroszország nagyhatalmakként széles körben gyakorolnak befolyást, ugyanakkor vállalják a státuszukkal járó felelősséget, az együttműködésekre és a kölcsönös előnyökre összpontosító új nemzetközi kapcsolatokat teremtettek, illetve nagy energiával hozzájárulnak a regionális és a világbékéhez.

Xi Jinping hangsúlyozta, hogy kínai államfőként hatodik alkalommal látogat Oroszországba, és reményét fejezte ki, hogy elmélyült véleménycserét folytat majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről, a kínai–orosz együttműködések előmozdításáról, illetve a közös érdeklődésre számot tartó fontos nemzetközi és regionális problémákról.

A kínai államelnök találkozott az orosz elnökkel

Xi Jinping kínai államelnök helyi idő szerint hétfő este a Kremlben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, számolt be róla a Xinhua kínai hírügynökség.

A két államfő elmélyült véleménycserét folytatott a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, beszélgettek a kínai–orosz barátságról, és és tárgyaltak a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségéről.

Xi a találkozón kifejtette, hogy a két félnek továbbra is erősítenie kell az együttműködést, szilárdan támogatniuk kell egymást mind a regionális, mind a világpolitikai céljaik elérésében.

Putyin szintén nagyon fontosnak tekinti az orosz–kínai kapcsolatokat. Az orosz és a kínai vezetők közötti jó kapcsolat további erősítése iránymutatásként szolgál a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében. Putyin elmondta; bízik benne, hogy Xi Jinping mostani látogatása új energiát és erőt ad az orosz–kínai átfogó stratégiai együttműködési partnerségnek.

(Nagy méret megtekintéséhez katt a képre!)

***

Moszkvai látogatását követően a kínai elnök Németországba indult, ahová kedden meg is érkezett.

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államelnök kedden különgéppel érkezett Berlinbe, és ezzel kezdetét vette németországi látogatása.

Xi Jinping helyi idő szerint, kedden este találkozott Angela Merkel német kancellárral is.

Xi a kínai nép nevében szívélyes üdvözletét és jó kívánságait fejezte ki a német népnek. A kínai államelnök rámutatott, hogy 45 év telt el a kínai-német diplomáciai kapcsolatok felvétele óta. A két ország az egyenlőség, az egymásnak tiszteletben tartása, az együttműködés és a kölcsönös előnyök elvei alapján számos területen mélyítette el a pragmatikus együttműködést, és új szintre emelte a kínai-német kapcsolatokat, – fejtette ki Xi Jiping és hangsúlyozta, hogy új lehetőségek előtt áll a kínai-német kapcsolatok fejlődése.

A kínai államelnök azt várja mostani látogatásától, hogy a német vezetőkkel közösen felvázolják a kínai-német teljes körű stratégiai partnerség új célkitűzéseit és új irányát. Kína kész Németországgal együtt erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy pozitív eredményekkel zárulhasson a mostani hamburgi G20 csúcstalálkozó – jelezte a kínai államelnök.

A kínai elnök, a német kancellár meghívásának eleget téve részt vesz a G20 vezetőinek 12. csúcstalálkozóján Hamburgban.

Xi Jinpinget erre az útra elkísérte felesége; Peng Liyuan, valamint; Wang Huning, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) Politikai Bizottságának tagja, egyben a KKP KB politikakutató irodájának igazgatója; Wang Yang, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja és miniszterelnök-helyettes; Li Zhanshu, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KKP KB titkárságának titkára, a KKP KB ügyintéző irodájának igazgatója; Yang Jiechi kínai államtanácsos; Zhou Xiaochuan, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Országos Bizottságának alelnöke, a Kínai Népi Bank igazgatója.

CRI / Xinhua / Szabad Riport
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások - (Figyelem! A hozzászólások megjelenéséhez némi idő kell).

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s