Orosz kommunista lap: A magyarok kezdenek felébredni

“A magyarok kezdenek felébredni” – Ezzel a címmel közölt interjút Thürmer Gyulával a Pravda, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának, (KPRF), lapja.

“A Május Elsejének fontos szerepe van a magyar munkások modern kori osztályharcában” mondta a lapnak a Magyar Munkáspárt elnöke.

“A magyar kommunisták tudják, hogy május elseje annak a nemzetközi szolidaritásnak a napja, amikor együtt érzünk minden elnyomott munkással, s a dolgozó nép minden rétegével. Pártunk az egyetlen olyan politikai erő ma Magyarországon, amely még rendelkezik a május elsejei demonstrációk eredeti hagyományaival.

Erre a május elsejei tüntetésre Budapest egyik fontos sugárútján kerül sor, mely közel van a városi nagy parkhoz. (Városligethez).

Sajnálatosnak tartom, hogy ellentétben a korábbi időszakokkal, ma már sem a szakszervezetek, sem pedig a szociáldemokraták nem hajlandók demonstrálni a kizsákmányolt bérmunkások mellett. Ezzel szemben viszont aktívan részt vesznek a Városligetben tartott szórakoztató és sporteseményeken, ahová mi is vonulunk majd a megtartott demonstrációnk után.

Azonban meg kell jegyezni, hogy ebben az évben lesz az utolsó alkalom, amikor lehetőségünk adódik eltölteni a hagyományos május elsejei majálist a városi parkban, (a Városligetben). Mert a jelenlegi polgári kormány arra törekszik, hogy a Városligetet olyan helyszínné tegye, ahol csakis a kiemelt és kivételes kulturális események tarthatók csak meg, s, ahol már nem kívánatos a dolgozó tömegek jelenléte, sem pedig az osztályharcra utaló szlogenek.

Mi viszont a magyar dolgozókat továbbra is a szolidaritásra hívjuk fel. A magyar nép, a magyar dolgozó emberek kezdenek felébredni és megérteni, hogy valójában mi az a kapitalizmus. Megértették, hogy a kapitalizmusban senkitől sem várhatunk ajándékot, a jogainkért viszont meg kell küzdeni.

Itt van például a budapesti tömegközlekedés dolgozóinak készülő sztrájkja. Mi ezt támogatjuk, mint a munkavállalói jogok érvényesítését, s arra ösztönözzük a lakosságot, hogy az emberek is támogassák ezt a sztrájkot. Annak ellenére, hogy nem fognak járni sem a városi autóbuszok, sem pedig a villamosok.

Ma, a személyszállítás dolgozói küzdenek jogaikért, holnap talán más, minden munkásnak közös az érdeke, a tőkével szemben.

A mi május elsejénknek nemzetközi jellege lesz abból a szempontból is, hogy vendégül látjuk venezuelai barátainkat. Köztudott, hogy milyen nehéz a helyzet Venezuelában. De az ország népe elhatározta, hogy megvédi a bolivári forradalom vívmányait. És elszánt a teljes szolidaritásra, s az összefogásra.

És még egy dolog, amit szeretnék hangsúlyozni; ebben az évben lesz a Nagy Októberi Forradalom 100. évfordulója. És ez inspirál minket, és erőt ad nekünk ahhoz, hogy harcoljunk a dolgozó emberek jogaiért.”

Andrej Birjukov / Pravda, Kprf.ru

Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke április 21-én Moszkvában megbeszélést folytatott Gennagyij Zjuganovval, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnökével. Megvitatták az európai helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a háború veszélyére. Megállapodtak arról, hogy szorosabbra fűzik a két párt együttműködését. (Kép: Munkáspárt.hu)

Április 21-23. között, Moszkvában tartották a kommunista és Munkáspártok 19. Nemzetközi Találkozójának előkészítő ülését. A tanácskozás munkájában 27 párt vett reszt. A fórumot Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke nyitotta meg. A munkában részt vett Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke is.

Gennagyij Zjuganov:

“Gennagyij Andrejevics Zjuganov, (1944. június 26. –) orosz politikus, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának elnöke, megalakulása óta vezetője és legtekintélyesebb képviselője. Pártja az Állami Duma legerősebb ellenzéki ereje.” (Wiki)

Zjuganovot élénk médiaérdeklődés kíséri…

Gennagyíj Zjuganov hangsúlyosan van jelen az orosz belpolitikában. Ennek komoly bizonyítéka a kommunista párt elnökének folyamatos jelenléte az orosz médiában.

Ugyanakkor Zjuganov, mint a második legerősebb párt vezetője, – rendszeresen találkozik Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével is.

Fort András / Szabad Riport
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, Fort András, INTERJÚK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások - (Figyelem! A hozzászólások megjelenéséhez némi idő kell).

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s