Oroszország: Amerika bírálata jelentéktelen

Igor Konasenkov, az Orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerdán kijelentette; Teljesen érdektelen, hogy az amerikai hírszerzés szerint; Oroszország szíriai stratégiája elhibázott, – ugyanakkor az amerikaiak csak mentséget keresnek saját elhibázott politikájukra.

Értesülések szerint John Brennan, a CIA vezetője 4-én elmondta, hogy az orosz légierő katonai akciója megsemmisítette a helyi közlekedési, távközlési, mezőgazdasági és ipari létesítményeket, ez a „felperzselt föld” háborús stratégia nagy veszteséget okozott, az amerikai hadsereg soha nem alkalmazza ezt a módszert.

Kapcsolódó anyag: ‘Technikai semlegesítés’ – Az Orosz Specnaz is ott harcol Szíriában

Ennek kapcsán aznap Konasenkov egy sajtóközleményben elmondta, hogy ha Brennan a „felperzselt föld” taktikát említi, akkor emlékezni kell arra, hogy 1962 és 1971 között az amerikai légierő több száz tonna lombtalanítót szórt szét Vietnamban és Laoszban, megsemmisítve a helyi erdőket, növényeket és minden más élőlényt. (Lásd: ‘Operation Ranch Hand hadművelet’ – SzR.szerk.)

ranch-hand

A szóvivő azt mondta, hogy az Egyesült Államok 2012 óta folyamatosan pusztította a szíriai kormány uralma alá tartozó területek gazdasági létesítményeit;

de soha nem támadta az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött olajmezők berendezéseit.

Igor Konasenkov jelezte, hogy ha az Egyesült Államok nem avatkozik be, akkor Oroszország, Törökország és Irán segítségével már 2016 végén sikerült volna tűzszüneti megállapodást aláírni a szíriai kormány és az ellenzék között, majd az érintettek megindíthatták volna a béketárgyalásokat a belső konfliktusok megoldására.

Forrás: China Radio International / CRI

További források: Fort Russ, Rusvesna, Wiki, Szabad Riport

Fort András

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: Fort András, HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások - (Figyelem! A hozzászólások megjelenéséhez némi idő kell).

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s