Kiújul a háború Kelet-Ukrajnában? – Kijev páncélosokat küld Donbasszba (Fotók)

tanki04_0

1. Kijev páncélosokat küld Donbasszba

A herszoni vasútállomáson páncélosokkal és tüzérségi fegyverekkel megrakodott vonatok vannak – írja a Rusvesna. Erről Alekszej Zsuravko, társadalmi aktivista és ukrán politikus írt a Facebook oldalán, amit az alább is látható fényképekkel is megerősített.

„Már írtam a Donbásszra induló páncélos konvojról. Tegnap, november 15-én 15:30-kor a herszoni vasútállomásra egy új katonai szállítmány érkezett, ami a Donbásszra tart. Ezúttal önjáró lövegek indulnak. Nagyon szomorú és rémisztő azt látni, hogy az ország a kompromisszum és a csődből való kilábalás helyett, mániákusan harcolni akar a saját népe ellen, és ezúttal vesztíteni fognak, hiszen a tábornokok ugyanazok” írja Zsuravko.

„Tudják, olyan érzésem van, mintha számukra ez egy számítógépes játék lenne. Nem jutott át egy szinten, újraindította, és elölről kezdenek mindent. Ha nem mentél át, akkor meg megint, de ami egyes tábornok számára játék, az a katonák számára halált jelent”  írta az aktivista.

tanki01

tanki02

tanki03 tanki05

Forrás: Rusvesna

2. Az ukrán katonák megint tüzet nyitottak a Zajcevo területén lévő iskolára

Az ukrán katonák bombázták a Gorlovkától északra lévő Zajcevo 15-ös számú iskoláját – írja Novorosszia hírügynöksége.

Erről a DNR Védelmi Minisztériumának képviselője nyilatkozott. „Nagyjából fél órával ezelőtt az ukrán katonák bombázni kezdték a nemrég már egyszer tűz alá vett iskolát Zajcevóban. Senki sem sérült meg” nyilatkozta a forrás. Szavai szerint 82 mm kaliberű aknavetőkkel lőttek két irányból egy időben. Az iskola területén legalább 15 akna robbant fel. Az ukrán katonák november 13-a reggelén is tűz alá vették az iskola területét. Akkor a támadás ideje alatt 33 gyermek volt az iskolában, akiket sikerült kimenekíteni.

Forrás: NovorosInform

3. Az ukránok árkok ásásra kényszerítik a civileket

Az ukrán katonák arra kényszerítették a Gorlovkától északra lévő Zsovanka település lakóit, hogy árkokat ássanak – írja Novorosszia hírügynöksége.

Ma (november 16 – a szerk.) dél körül az ukrán katonák arra kényszerítették a Gorlovka mellett lévő Zsovanka település néhány lakóját, hogy árkokat ássanak az állásaik megerősítése érdekében” nyilatkozta a hírügynökség forrása. A környéken élő emberek nyilatkozata szerint nem ez az első ilyen eset.

Forrás: NovorosInform

4. Felkelők: az ukránok növelik erejüket Donbásszban

Több mint 300 páncélos egységet vont az ukrán hadsereg ismét a frontvonalba, ebből 173 a minszki egyezményeket sérti – írja Eduard Baszurin, a felkelők sajtófőnökének jelentése alapján a Rusvesna.

„Gorlovka irányában 13 harckocsit és BMP-t láttak felderítőink, Zajcevó mellett 50 harckocsi, BMP és BTR látható, Konsztantinovka előtt 12 db MI-8 típusú helikopter landolt, Luganszkoje mellett 4 db D-30-as nagykaliberű löveget ástak be, Dzerzsinszk közelében 5 harckocsi, 2 BMP és 4 Grad sorozatvető, valamint 2 önjáró Akacia tüzérségi löveg várakozik, Majorszk irányába 2 harckocsi és 6 BMP halad, Novogorodszkoje mellett 3 önjáró löveget és 13 BTR-t azonosítottak a megfigyelőink. Donyeck felé 37 páncélos és 34 nagykaliberű löveg vonul, több sorozatvető is látható a menetoszlopban ” sorolja az ukrán erők pozícióit Baszurin.

„Mariupol mellett további 15 harckocsi áll, Szatroignatovka felé 10 harckocsi és 10 BMP, valamint 2 db önjáró Rapir típusú löveg halad, Novoszelovka mellett 4 önjáró löveget, 3 Akacia tüzérségi löveget és 15 BMP-t figyeltünk meg, Pervomajszk felé öt Grad típusú sorozatvető halad, Artyemovszk irányából is 11 Grad sorozatvető jelenlétéről számoltak be felderítőink” zárta szavait Eduard Baszurin.

Forrás: Rusvesna

5. A DNR kormánya tart a háború kiújulásától

A Donyecki Népköztársaság kormánya attól tart, hogy kiújulnak a harcok és ukránok általi provokációkról nyilatkozik – írja a Vesztyi.

Denisz Pusilin, a donyecki parlament házelnöke szerint a helyzet kiéleződése az ukrán zászlóaljak növekedésével kapcsolatos. „Éppen tőlük érkeznek a provokációk, és ez semmiképp sem veszi le a felelősséget Ukrajnáról” – mondta Pusilin. Szavai szerint erről Minszkben is tárgyalni fognak november 17-én. „A provokációk miatt teljes körű harcok alakulhatnak ki, amit szeretnénk megelőzni” – mondta Pusilin. Szavai szerint a feszült helyzethez az ukrán média is hozzájárul, amely nem létező bombázásokról jelent.

Forrás: Vesztyi

6. Az ukrán hadsereg 23 esetben szegte meg a tűzszünetet

Az ukrán hadsereg az elmúlt napon 23 esetben szegte meg a tűzszünetet – írja a Rusvesna.

Erről a DNR Védelmi Minisztériuma nyilatkozott. „Az ukrán büntetők 23-szor szegték meg a tűzszünetet” nyilatkozta a DNR Védelmi Minisztériuma. Támadás alá került Trudovszkoje, Szpartak, Zsabicsevo és a donyecki repülőtér is.

Egyben tüzet nyitottak Gorlovka határterületeire, Szahanka és DNR déli területén lévő Bezimjannoe település;re. Az ukrán katonák legalább 80 aknát lőttek a felkelő köztársaságra. Az ukránok 82 és 120 mm kaliberű aknavetőkkel, páncélosokkal, BMP-vel és BTR-er is tüzet nyitottak.

Forrás: Rusvesna

7. Mentősöket tartóztattak le az ukrán katonák

A DNR mentéssel foglalkozó katasztrófaügyi szakemberei az egyenruhájuk és egy videó miatt kerültek fogságba. A felvételen az látható, amint békés civileket mentenek a debalcevói katlan ideje alatt – írja a Rusvesna. Erről az ukrán fogságból kiszabadult katasztrófaügyiek meséltek.

„Engem az ukrán katonák fogtak el az ellenőrzőponton, amikor egy rosszul lett rokonomat akartam elvinni onnan. Ebben a pillanatban a katasztrófaügyi hivatal egyenruhájában voltam, amiért egy terrorista szervezettel való együttműködéssel vádoltak meg” nyilatkozta az egyik szabadlábra került donyecki. A kollégáját az ukránok által irányított területeken fogták el, amikor meglátogatta a szülői házát egy fél évvel ezelőtt.

„Az én elfogásomnak oka a közösségi oldalakon terjedő videó felvétel, amelyen részt vettem a debalcevói katlanban lévő civil lakosok mentésében” mondta a férfi, aki a katasztrófaügyi szolgálat egészségügyi munkásaként vett részt a mentésben.

Forrás: Rusvesna

8. Gorlovka környékén hamarosan megint lesz áram

Gorlovka környékén hamarosan helyreállítják a villamos energia ellátást és ez segít beindítani a vállalatok munkáját – írja a RIA Novosztyi Alekxander Hugra, az EBESZ megfigyelő ukrajnai küldöttségének vezető helyettesére hivatkozva.

„Gorlovkában találkozunk azon vállalat képviselőivel, akik felelnek a villamos energia ellátásáért. Ezen a megbeszélésen ott voltak a közös koordinációs és ellenőrző központ és a DNR képviselői is. Úgy döntöttünk, hogy Artemovo-Gorlovka vonalon helyreállítjuk a villamos energia ellátást. A konfrontációs vonalon 40 tartó oszlopot kell helyreállítani egy öt kilométeres szakaszon, de ehhez meg kell teremteni a feltételeket, hogy a környéket aknamentesítsék” mondta Hug.

Szavai szerint mindkét oldal szakemberei készen állnak a javításokra, de erről Kijevnek és a DNR kormányának is dönteni kell. „Most a DNR-hez fordulunk, hogy minél hamarabb megoldjuk ezt a problémát és a közös koordinációs központhoz, hogy támogassák ezeket a munkálatokat” fejezte be Hug.

Forrás: RIA Novosztyi

9. A Donbasszgaz üzembe állított egy gázcsővezetéket egy front melletti település kiszolgálására

November 16-án Gorlvokában beindítottak egy 6,5 millió rubelbe kerülő gázcsővezetőket – írja a DAN. Az új gázcsővezetéknek köszönhetően gázt tudnak szolgáltatni a frontmelletti Golmovszkij településre.

A gázcsővezetékek hossza több mint négy kilométer. A település 2690 lakójának szolgáltat gázt. A régi gázvezeték erősen megrongálódott a harcok alatt és harcok szempontjából veszélyes területeken halad. „A köztársaság vezetőjének rendeletére a legrövidebb időn belül építettük meg a gázcsővezetéket. Minden munkát elvégeztünk a kijelölt idő alatt” Alekszej Cjupka, a Donbasszgaz főmérnöke. Az átadási ünnepségen a vállalat több munkása és a helyi lakosok is részt vettek.

„Megígértük, hogy az emberek gázzal fogják fogadni a telet. Betartottuk az ígéretünket. 11 hónapon keresztül nem volt gáz és az emberek hideg lakásokban és házakban éltek. A Donbasszgaz önzetlen munkájának köszönhetően megnyitottuk ma a gázvezetéket” nyilatkozta Roman Hramenkov, Gorlovka városi adminisztrációjának vezetője. A gázvezeték építése szeptember 22-én kezdődött.

Forrás: DAN

***

“Audiatur et altera pars” – Rapid Press Hírszolgálat

SzRTI

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.