Csülök, – a jó magyar étterem – Olcsó és finom (+)

Népgazdaság rovat; leírás, pozitív példa  (+)

Ha az ember a 4-esen autózik, – bizony könnyen megéhezik. Most is ez történt. Pest felől jövünk, elhagyjuk a monori körforgalmat, s utána néhány száz méterrel, a 37-es kilométerszelvénynél meglátjuk kedvenc helyünket, – mely szó szerint mindenkor  egy “oázis számunkra az országút porában, vagy sarában”.

De nem csak mi vagyunk így ezzel. Több autó is parkol már a gyorsétterem előtt, – mely arról híres, hogy itt mindössze 990 forintért annyit ehet az ember, amennyi belefér, – csak az elfogyasztott italokért kell külön fizetni. Ám ezek árai sem észvesztőek, – az üdítőké; 200 és 300 forint körül mozog. A szeszes italokat nem néztük, – lévén vezetés közben nem ildomos alkoholt inni. – Még az anyósülésen ülőnek, vagy a többi utasnak sem, – a pilóta iránti tisztelet miatt.

A “Csülök & Csülök” hivatalosan gyorsétterem, (fast food), – korlátlan ételfogyasztással, a már említett 990 Ft-ért, – önkiszolgáló rendszerben, – azonban az italokat már pincér, vagy pincérnő hozza ki.

wp000668

Nos leparkoltunk az étterem előtt (hétköznap lévén nem voltak sokan), majd kezet mostunk a szinte kényesen tisztán tartott toalett, parfüm illatú mosdójában, – aztán hely után néztünk az étteremben. Kaptunk azonnal is asztalt a fedett teraszon, a sarokban. Pár pillanat múlva ott is volt a pincérnő, s felvette az italrendelésünket. Amúgy az asztalt is sebtiben rendbe tette, a terítőt megigazította, s miután kihozta az üdítőket, a gyömbért és a kristályvizet, – előzékenyen poharakba is töltötte. – Éreztük a figyelmet és a törődést, annak ellenére, hogy ez lényegében egy önkiszolgáló étterem.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy írni fogunk róla, – mert sok, a 4-esen közlekedő utasnak okoz ez az üzlet örömet, – s nemcsak a nagyszerű árak, s a magyaros ételek kitűnő íze miatt, – hanem mert azt a tisztességes üzleti morált, amelyet ez a vendéglátó egység képvisel, immáron több, mint 5 éve, – mindenképpen propagálni kell; “magyaros ételeket – jót, sokat, olcsón és rendezett körülmények között adnak, – s ezt az emberek nagyon értékelik”.

Az italrendelés után felváltva mentünk a pulthoz, hogy kiszedjük ebédünket, – s valóban annyit, amennyit éppen kívánunk.

wp000683

Társam kiválasztott egy frissensültet a sok finomság közül, melyet kérésre ott helyben sütnek ki a szakácsok éspedig; kövön. Félkész pácolt húsok ezek, volt ott Mustáros és Yoghurtos csirke, – társam az utóbbit választotta, – s adta a kiszedett mennyiséget tányéron a szakács kezébe. “10 perc és jöhet érte” mondta a szakács.

Babgulyás - Csülök étteremMajd mert magának Babgulyást, s kihozta az asztalunkhoz. – Közben a pincérnő lerakta a kenyeret is. Ezek után én következtem, – egy jó Magyaros krumplilevest választottam.

10 perc múlva kitették a pultra a frissen sült Yoghurtos csirkét, a választott rizses körettel, – ment is érte a társam, annál is inkább, mert a kitűnő Babgulyást addig élvezettel mind egy cseppig megette : )

Nálam is elfogyott a kissé csípős, s markáns Magyaros burgonyaleves, – mely megfelelt az elvárásoknak, “a krumplileves, az legyen csak krumplileves”, sem több, sem kevesebb. – Második fogásnak pedig egy készételt szedtem a tányéromra; Sült csirkét, sült burgonyával, savanyúsággal.

7Az étel jóízű volt és bőséges, hiszen annyit vettem belőle, amennyit akartam, – sem többet sem kevesebbet. Itt kell megjegyeznünk, hogy a személyzet elnézően mosolyog, ha valaki jócskán telepakolja a tányérját, – azt azonban nem nézi jó szemmel, ha valaki többet szed, mint amennyit meg tud enni, s a maradékot a tányéron hagyja. – Ez udvariatlanságnak számít, nagyon helyesen.  A maradékot táskába szatyorba pakolni sem ildomos, – mert az elvitelre külön szabályok vannak. Azt is lehet, de külön kérni kell, s akkor szép takarosan becsomagolnak egy, vagy több adagot, jól záródó műanyag dobozokba. (Ezt is kipróbáltuk később, nem is egyszer, s úgyszintén meg voltunk elégedve. Mind az adagokkal, s a minőséggel is.)

10Nos most, mikor végeztünk az evéssel, társam még hozott édességet; Túrós rétest, majd elfogyasztottuk a maradék üdítőket, a rostos barackot és a kristályvizet, -. melyekből 2-őt 2-őt rendeltünk, lévén enyhén sós volt az étel, (talán nem is véletlenül), bár ettől még nagyon finom volt.

Üldögéltünk még pár percet, majd a kasszánál fizettünk, s távoztunk. – A számla 3.200 forintot tett ki. – S ezért az összegért hihetetlenül jól laktunk, mi több, kifejezetten jól éreztük magunkat a kulturált környezetben elfogyasztott ebéd közben és után.

wp000674

***

Ahogyan már említettem, – nem először jártunk itt, s mindig jó tapasztalatokat szereztünk. – Eddig többek közt a következő ételeket fogyasztottuk itt, a Csülökben;

Babgulyás, túrós palacsintával, – Frankfurti leves, – Tejberizs, – Magyaros krumplileves, Töltött dagadó, hagymás krumplival – Rántott csirke, – Sült csirke tetszőleges körettel, rizzsel, vagy sült krumplival, – Penne carbonara: sajtos, tejszínes csirke, penne tésztával.

Savanyúságok: kovászos uborka, káposzta, cékla, ecetes paprika. Édességek is vannak bőven, rétesek, piték, kompótok, vagy tejberizs.

A vegetáriánus, húsmentes ételt is ettünk: Rántott karfiolt, rizi-bizivel.

Az alábbi fotókon pedig a Csülök & Csülök étterem azon választékai láthatók, melyek a napi menüben is kaphatók. A napi menü elvitelre van és, ha nincs saját doboz akkor csomagolási díjat számítanak fel 60 Ft-ért:

A Csülök & Csülök Gyorsétterem a 4-es főút 37. kilométerénél található. A főközlekedési út monori szakaszán, a Monor-Csévharaszti körforgalom közelében. (Lásd a fenti térképet!)

Elérhetőségek: Telefon: 06.20.373.8997 / 06.29.413.602 – Nyitva: Hétfőtől-szombatig: 11-22-ig, Vasárnap: 11-19-ig.

Szlobodka Zoli / Szabad Riport, Népgazdaság rovat / szrti.nepgazdasag@gmail.com

Fotók: Csülök & Csülök Fb,Hova menjek.hu

+ Képek: A Csülök kívül és belül – képgaléria:

***

Kapcsolódó anyag: Népgazdaság; Nemzeti marketing és innováció – Riportok

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: RIPORTOK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.