Ravasz húzás – Óvakodj a görögök (bocsánat; jenkik) ajándékától!

Amerikai baptisták 85 millió forintos segélyszállítmányt küldtek, – de kiknek is?

Mintegy 85 millió forint értékben küldtek segélyszállítmányt Magyarországra a texasi baptista gyülekezetek és az ottani kórházszövetség, az adományokat a Horvátországban és Szerbiában tartózkodó migránsoknak, valamint magyarországi rászorultaknak szánták – tájékoztatta szombaton a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat az MTI-t.

A közlemény szerint a Budapestre szombat délelőtt, repülővel érkezett szállítmány elsősorban orvosi eszközöket, kötöző- és fertőtlenítőszert, gyermektápszert tartalmaz.

Az adomány első felét a segélyszervezet önkéntesei várhatóan hétfőn juttatják el a horvátországi és a szerbiai migránsokhoz, az adomány másik részét pedig magyarországi rászorultakhoz, idős otthonokba, gyermekotthonokba és kórházaknak küldik el.

Mint írják, önmagában is sokmilliós adománynak számít az, hogy az amerikai pilóták vállalták: a magángépet térítés nélkül repülik át Magyarországra.

A 300 ezer dollár értékű adományt a texasi gyülekezetekben és az ottani kórházszövetségnél egy hét alatt gyűjtötték össze – olvasható a tájékoztatásban.

***

A fenti hírhez ajánlott irodalom: Régi mondás: “Óvakodj a görögök ajándékától!” – Miért is?

Laokoón: “Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.” – Elhangzott: a Trójai háborúban

Trójai falóMTI – SzRTI

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.