“A rokkantság nem lehet ok arra, hogy kilakoltassák az embert!”

– Nyíltan egészségi alapon történő megkülönböztetés –

Rokkantsága miatt kilakoltatnak egy 71 éves férfit Terézvárosban

A főváros VI. kerületében rokkantsága okán akarnak kilakoltatni egy 71 éves egyedülálló férfit. Ha magától nem üríti ki az önkormányzati szükséglakást, kényszerrel lakoltatják ki, és akár az utcán köthet ki – mondta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője az érintett Hüvelyes Lajos Izabella utcai lakása előtt szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

Hassay Zsófia polgármester, a Fidesz budapesti választmányának alelnöke azért kérte a végrehajtást, mert az agyérgörcs miatt 10 évvel ezelőtt fél oldalára megbénult 81 százalékos rokkant nem tud eleget tenni a lakás karbantartására és tisztán tartására vállalt szerződési kötelezettségének. A 24 négyzetméteres szobakonyhás lakásban minden képzeletet felülmúló szenny gyűlt össze, és a férfi emberalatti körülmények között él. Edzett idegrendszert is sokkoló mocsokban tölti napjait, csoda, hogy eddig megúszta fertőzés nélkül.

A közegészséget is veszélyeztető állapot felszámolása nem tűr halasztást, de megoldása nem a kilakoltatás, és az embertelenség, hanem a segítség – szögezte le Simó. Hassay Zsófia polgármester az MSZF szervezőjének írt levelében intézeti elhelyezésben látta a megoldást, de Hüvelyes Lajos tiltakozik ez ellen, és ragaszkodik a lakhatásához, hiszen – mint mondta – „a rokkantság nem lehet ok arra, hogy kilakoltassák az embert”. A kilakoltatásra ítélt egyetért az MSZF megoldási javaslatával, hogy a tulajdonos önkormányzat hozza rendbe a lakást, addig pedig ő átmeneti szállásra kerüljön. Utána pedig segítsenek a rokkantnak a lakás karbantartásában úgy, hogy maga is kivegye részét annak költségéből, teherbírásával arányban. Ez a megoldás mind a közvetlenül érintett, mind pedig a tömb többi lakójának hasznára válna, és megszüntetné azt az állapotot, hogy a lakótársak egy része, szolidaritás és a rokkant állapota által megkívánt segítség helyett a rokkant kilakoltatásában lássa a „megoldást”.

Simó Endre erről levelet írt szerdán Hassay Zsófiának, és reméli, hogy jogsértő magatartás helyett emberséges megoldás születik Terézvárosban.

Az MSZF szervezője a sajtótájékoztatón annak a véleményének adott hangot, hogy a kiürítést elrendelő Dr. Bihari Zsófia Nóra bírósági végrehajtó vélhetően nem ismerte a polgármesternek azt a kilakoltatási érvét, miszerint „az intézeti elhelyezés jobb életminőséget biztosítana” a rokkantnak, különben bizonyára nem adott volna ki olyan Alaptörvénybe ütköző végrehajtási felhívást, amelyet nyíltan egészségi alapon történő megkülönböztetésre építettek. Hüvelyes véleményét ugyanis nem kérte ki a bíróság. Márpedig arról nem tehet, hogy egészségi állapota miatt nem tud eleget tenni lakásfenntartási kötelezettségének. Az Alaptörvény tiltja a diszkriminációt, beleértve az egészségi alapon történő megkülönböztetést is, ugyanakkor nem tartalmazza a lakhatáshoz való jogot. (Ennek törvénybe iktatását kezdettől fogva követelte az MSZF és a Keresztényszociális Műhely.) Ha tartalmazná, ilyen emberjogot sértő esetek nem fordulhatnának elő – mondta Simó.

Terézváros példátlan kilakoltatási esete egyszerre veti föl az emberi jogok, és a közegészség magyarországi állapotát. Politikai kérdéssé vált azáltal, hogy Budapest szívében emberalatti állapotok alakulhattak ki a rászorulók megsegítésének hiánya, és a szociális lakásépítés teljes elhanyagolása miatt – jegyezte meg az MSZF szervezője.

Hüvelyes Lajos szakmája szerint kárpitos, díszítő, lakberendező. Idegenvezető tolmács képzettséget is szerzett. Legutolsó munkahelye a József Attila színház volt, ahol színpadi berendező kárpitosként tevékenykedett. Máig az „aranykezű” kárpitosként emlegetik.

Kiadta: MSZF SZK +36 30 5927371. mszfszk.hu

SzRTI

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: OTTHONVÉDELEM | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.