Az USA élezi a helyzetet a Perzsa-öbölben is

(Ennyi fronton háborúzni egyszerre, – Amerika totális vereségét vetíti előre – SzRTI)

Kínai média: Obama katonai védelmet is nyújtana a Perzsa-öböl országainak

Az Egyesült Államok fontolóra venné katonai erő bevetését, amennyiben külső veszély fenyegetné a Perzsa-öböl nemzeteinek területi integritását, nyilatkozta május 14-én Barack Obama amerikai elnök.

Obama újfent leszögezte: az Egyesült Államok szilárdan elkötelezett a Perzsa-öböl országai biztonságának megoltalmazása mellett, kész együttműködni velük, hogy „elhárítsa és leküzdje” az Egyesült Nemzetek Alapokmányába ütköző külső fenyegetéseket, bármelyik nemzet területi integritására is leselkedjenek.

Egy efféle agresszió esetén az USA kész együttműködni a Perzsa-öböl országaival, hogy „mihamarabb meghatározzuk, milyen szükséges lépések lehetségesek a közösen rendelkezésünkre álló eszközök bevetésével, beleértve a katonai erő lehetséges alkalmazását is,” a Perzsa-öböl nemzeteinek védelmében, mondta Obama a térség vezetőivel Camp Davidben tartott csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatóján.

A Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács, köztük Szaúd-Arábia, Bahrein, Omán, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Katar vezetőinek részvételével lezajlott csúcs hátterében az áll, hogy ezek a nemzetek aggodalommal figyelik Irán egyre növekvő befolyását a térségben.

CRI – SzRTI

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.