Ha elszáll a pénz… – Helyszíni riport Kárpátaljáról

Utcai árusok beregszászon - Fotó - MTI - Balázs Attila

Utcai árusok Beregszászon – Fotó: MTI / Balázs Attila

Idős asszony üldögél Beregszászon a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai koordinációs irodájának folyosóján. Mellette a széken üres szatyor, előtte háromkerekű járóka, a mozgáskorlátozottak szokásos járműve…

Nem először jár itt Debreczeni Margit, a héten immáron másodszor. Most is segélyért jött. Adnak majd egy kis tésztát, lisztet, talán egy kis rizst is. A pénznek jobban örülne, de azt sajnos nem kap, mert az a koordinációs irodának sincs. Legutóbb Németországból küldtek ötezer eurót, tartós élelmiszert vettek belőle a munkácsi piacon. Több mint nyolcszáz, egyenként tízkilós élelmiszercsomagot állítottak össze belőle, s osztották szét többtucatnyi településen.

A reformátusok legfontosabb kárpátaljai logisztikai bázisa jó messze van a városközponttól, de mindennap sokan keresik fel. Ma is, a segélyosztás miatt, voltak vagy ötvenen. Debreczeni Margit is azért jött volna, de ő már nehezen mozog, elkésett. Nagy Béla, a központ vezetője azonban megnyugtatja, nem megy haza üres kézzel ő sem, de most várnia kell egy kicsit, mert korábban tízen is bejelentkeztek hozzá, hogy segítenének, s meg kell beszélnie a részleteket. Várunk mi is a sorunkra, addig leülünk Debreczeni Margit mellé beszélgetni.

– Felneveltünk három gyermeket, mégis segítségre szorulunk – mondja. – Két fiam Magyarban, a harmadik itthon, de ott is család van, és nekik is kevés a fizetés. A mi nyugdíjunk is az. Az enyém 1049, a férjemé 1114 grivnya. Tudják, mennyi az? Még tízezer forint sincsen. Gyógyszerre is alig futja. Szerencsére nekünk már a kevés is elég, négy csirkeszárnnyal elvagyunk egy hétig. Igaz, ketten eszünk egyet. Nem is tudom, mikor ettünk utoljára színhúst, de mi ezen már nem is zohorálunk. Megelégszünk mi a szárnnyal is, csak nagyobb betegség ne jöjjön. Mert azt mi már nem tudnánk fizetni.

Elképesztő az ottani fizetőeszköz, a grivnya leértékelődésének mértéke. Másfél éve még 28–34 forint között mozgott az árfolyama, most viszont a nyíregyházi, debreceni átváltóhelyeken 3 forintot adnak érte! De 13-ért árulják.

Mi az egyik asztélyi boltban 11,70 forintot fizettünk egy grivnyáért. Igaz, elő kellett vennünk minden orosztudásunkat, mert a határ menti magyar falu boltjában egy olyan férfi ült, aki pár hónapja még valahol a Kárpátokon túl élt, és egy kukkot sem tudott magyarul. Most az őszön költözött Beregszászba, s ült bele ebbe a boltba, mert hallotta, hogy a valutázás milyen jól fizet. De azt ő se gondolta még akkor, hogy 2015 tavaszára ez lesz Ukrajnában az egyik legjobb üzlet. Igaz, illegális, de a mai Ukrajnában az a bolond, aki betart minden törvényt…

Legalábbis a magánszférában. Mert a hivatalos szervek nagyon is rigorózusok, a határon sem ismerik a tréfát. Élelmiszert például kereskedelmi tételben az országba bevinni csak kijevi engedéllyel lehet, márpedig öt kiló rizs is kereskedelmi tétel. Épp ezért nem győzik figyelmeztetni a kárpátaljai nélkülözők megsegítésére irányuló akciók szervezőit az itteni koordinátorok, hogy élelmiszerrel ne is próbálkozzanak, de a használt ruhának, ágyneműnek se sok hasznát veszik. A segítségnyújtás leghatékonyabb eszköze a pénz. Abból itt is lehet élelmiszert venni, mert a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nincs áruhiány.

A segítőközpont udvarán is üldögél egy asszony. Egyik oldalán egy száraztésztával, liszttel, cukorral megpakolt szatyor, másik oldalán meg egy nyolcévesforma kislány. Balogh Gizella Tiborovna öt gyermeket nevel, a férje már évekkel ezelőtt elhagyta őket. Gyermektartást persze nem fizet, azt se igen tudják, merre éli világát. A kislány most harmadikos, de nem engedte iskolába, mert két hétig szünetel az iskolai konyha, ő meg nem tud zsebpénzt adni neki, hogy a városban vegyen magának ennivalót. Bár otthon se nagyon van mit enni. Majd később mi visszük haza őket. Borzasztó állapotú bérlakásukban kinyitja a hűtőszekrényt, üres. Csak egy nagy fazekat vesz ki, leemeli a fedőt: az alján lötyög valami barnás lé.

– Rántott paszuly – mutatja –, ezt esszük már négy napja. Húst karácsonykor ettünk utoljára. Kaptam egy kis tyúklábat a piacon, abból főztem húslevest. Nekem már nem is jutott egy sem.

De nem is húsra vágyik ő, mondja, hanem egy kis pénzre. Pontosabban 1171 grivnyára, hogy kifizethesse belőle a szemétszállítás díját. Mert ha nem fizet, innen is kiköltöztetik.

Balogh Gizella Tiborovna hűtője kong az ürességtől – húst karácsonykor ettek utoljára - Fotó - MTI - Balázs Attila

Balogh Gizella Tiborovna hűtője kong az ürességtől – húst karácsonykor ettek utoljára – Fotó: MTI / Balázs Attila

Tragikomikus – mintha a városnak nem lenne más gondja, csak az, hogy behajtsa a szemétszállítás díját a nyomorgókon. Gizelláék cigányok, de élnek ebben a házban magyarok is, ugyanúgy nyomorogva. Egyvalami vigasztalhatja őket: nekik nem kellett rettegniük az április elsejétől, amikor megint drasztikusan feljebb mentek az energiaárak. A gázé például a pár hónappal korábbinak a hatszorosára. Természetesen az iskolákban, kórházakban, közintézményekben – és a szeretetszolgálat konyháin, otthonaiban is. Már előre félnek, hogy mi lesz a náluk étkezőkkel, ha le kell állítaniuk a főzést.

Épp elég bajuk van az ottani keresetekhez képest nagyon drága élelmiszer-alapanyaggal is. Például a sertéskaraj kilója 80, a -combé 70, a csirkemellé 60, a -combé 45 grivnya. A narancs 30, a banán 40, a citrom 50, a krumpli 4, a rizs 30, a hagyma 8–10 grivnya kilónként. A tej literje 8, az étolajé 25–30 grivnya, a kenyér pedig 6-ról most ment fel 12 grivnyára. Az átlagos nyugdíj ezer grivnya körül mozog, a minimálbér 1280, egy átlagos munkásfizetés 2–3 ezer grivnya – magyarán 20–30 ezer forint.

Az általános pénzhiány természetesen nem mindenkit érint. Vannak, akik kimondottan pazarul élnek. Beregszász központjában van annyi tíz–húsz millió forintos személyautó, hogy alig lehet elférni köztük, s szinte kivétel nélkül mindnek magyar a rendszáma. Nekik persze nem okoz gondot megvenni a beregszászi bevásárlóközpont 1500–2000 grivnyás edzőcipőit, és az se valószínű, hogy a gyógyszeren spórolnának…

– Sajnos a nagy többség csak az ukrán orvosságot viszi – legyint lemondóan a piaccal szemben letelepedett patikusok egyike, Mester László. – A drága külföldire csak nagyon keveseknek telik.

De nemcsak az alacsony nyugdíj a gond. Legalább olyan nagy baj az, hogy lassan kiürül a város. A munkaképes fiatalok jelentős része Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban dolgozik – a városban már jelentős a munkaerőhiány –, és nem biztos, hogy valaha is visszatérnek Kárpátaljára.

Tóth Sándor visszatért, de halva. És hogyan! A munkácsi 128-as dandár katonájaként a hírhedt debalcevei katlanba szorult, és az orosz szakadárok (Sic! – a szerk.) támadása után megszakadt vele a család kapcsolata. A hozzátartozókat az ukrán hatóságok két héten át hitegették, végül a katona anyja vonatra szállt, hogy megkeresse fiát a harctéren. Ezer kilométerre Beregszásztól. Meg is találta. Egy ideiglenes halottasháznak kinevezett barakkban, tucatnyi elesett ukrán katona között. Tóth Sándort pár napja temették, fényképe most ott van a beregszászi piac elé emelt dicsőségfalon. Az ukrán államtól szép, nagy koszorút kapott, a szalagokon a neve már így szerepel: Tovt Sandor Ernievics.

Meghalt Ukrajnáért, de annyit sem érdemelt, hogy legalább halálában rendesen leírják a nevét.

Szabad Föld Online

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, SZEMEZGETŐ | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.