Megmozdulás a magyar-orosz barátság mellett – Február 17.

10943927_498939446913482_7216240989344140882_n

Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal, 2015. február 17.-én közös, Oroszország melletti rokonszenv-tüntetést tart Vlagyimir Putyin elnök budapesti munkalátogatásának napján.

Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal egyrészt ezzel kíván kiállni Magyarország keleti nyitása és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való kapcsolatfelvétel mellett. Másrészt szükségesnek tartja ellensúlyozni egyes, magyarországi politikai szervezetek felelőtlen, ruszofób uszítását, egyoldalú amerikai orientációját és a látogatást ellenző megmozdulásait. Harmadrészt úgy véljük, a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország kiállása lehet a biztosítéka annak, hogy a világ nemzetei megőrizhessék szuverenitásukat a nyugati, észak-amerikai, atlantista elnyomással szemben. Oroszország fellépése biztosíték arra is, hogy az ukrajnai polgárháborúnak ne essenek áldozatául az ország kisebbségei: magyarok, ruszinok, oroszok, románok, lengyelek.

Magyarország érdeke a nemzetközi párbeszéd; a magyar függetlenség és szabadság záloga, hogy ez mind a Nyugat, mind a Kelete felé biztosítva legyen.

Várjuk a különböző társadalmi egyesületek és civilszervezetek csatlakozását a következő drótposta címre: keleti.nyitas2015@gmail.com.

A szervezők felhívása

Február 17.-én Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapestre látogat. Az atlantista, Amerikából pénzelt erők erre a napra provokációt készítenek elő. Lépni kell! Az egyoldalú nyugati függést elutasítóknak is fel kell emelniük a hangjukat. Éppen ezért hívunk mindenkit február 17.-re, budapesti megmozdulásunkra.

Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal Oroszország melletti rokonszenv-tüntetést tart az orosz államfő budapesti munkalátogatásának napján.

Elég Brüsszel és Washington diktátumaiból! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki ki kíván állni Magyarország keleti nyitása és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való kapcsolatfelvétel mellett, és aki úgy gondolja, hogy a nyugati elnyomással szemben csak Oroszország képezhet ellensúlyt!

Elég a felforgatókból, és a majdani forgatókönyv producereiből! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki szükségesnek tartja ellensúlyozni egyes, magyarországi politikai szervezetek felelőtlen, oroszellenes uszítását, egyoldalú amerikai orientációját és a látogatást ellenző provokatív megmozdulásait.

Elég a NATO rejtett, népirtó háborújából! Csatlakozzon hozzánk mindenki, aki úgy véli, hogy Oroszország, és Vlagyimir Putyin kiállása lehet a biztosítéka annak, hogy a Don-medencében folyó konfliktusnak ne essenek áldozatul az ukrajnai kisebbségek: magyarok, ruszinok, oroszok.

Magyarország érdeke a nemzetközi párbeszéd; a magyar függetlenség és szabadság záloga, hogy ez mind a Nyugat, mind a Kelete felé biztosítva legyen.

Mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen!

Mutassuk meg, hogy Magyarország erős, független és nyitott!

Mutassuk meg, hogy meg akarjuk menteni Kárpátalja és a Don-medence népét!

Mutassuk meg, hogy Budapest nem a Majdan!

Orientalista.hu / Megmozdulás a magyar-orosz barátság mellett / Fb oldal

10928997_498945406912886_4819943419488943407_n

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD, HÍREK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.