Október 6. – Dicsőség a hősöknek!

arad2

1849 október 6-án Aradon a Magyar Szabadságharc 13 katonai vezetőjét kivégezték. Pesten pedig Batthyány Lajost.

Mivelhogy a magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt a császári oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére, miután az oroszok – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták nekik.

A világosi fegyverletételt követően a Habsburg Ház bosszúvágytól fűtve a példastatuálás mellett döntött.

“…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol…” – adta ki a parancsot Ferenc József császár Haynau táborszernagynak.

“…A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.” – mondta Anton von Schmerling osztrák igazságügy-miniszter, aki Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására intézkedett a parancs végrehajtásáról.

A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jacob von Haynauhoz, (akit katonái csak Einhau-nak (bökő) hívtak) mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték.

A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre.

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
2. Dessewffy Arisztid, tábornok,
3. Kiss Ernő, tábornok,
4. Schweidel József, tábornok,

12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

5. Lovag Pöltenberg Ernő, tábornok,
6. Török Ignác, tábornok,
7. Láhner György, tábornok,
8. Knezich Károly, tábornok,
9. Nagysándor József, tábornok,
10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
11. Aulich Lajos, tábornok,
12. Damjanich János, tábornok,
13 Gróf Vécsey Károly, tábornok.

Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá, erre bizonyíték nincs.

A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.

Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Pesten.

I. Miklós orosz cár a kegyelem irányában próbálta befolyásolni rokonát, Ferenc Józsefet, és diplomáciai úton neheztelését fejezte ki a kivégzések miatt: „a cárt érzékenyen érintette Medem gróf úr új híradása a Magyarországon történt számos katonai kivégzésről, és hogy személyes érzéseiben érzi sértve magát, mert a szigornak ezeket a megnyilatkozásait éppen azokkal az egyénekkel szemben gyakorolták, akiknek érdekében a császárnak, felséges urunknak kegyelmére apellált”.
Ma 2014 október 6 – án emlékezzünk kegyelettel a magyar szabadságharc 14 kivégzett hősére!

“Éljen a magyar szabadság
Éljen a haza!”

B-R/SzRTI

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, JEGYZETEK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.