FELHÍVÁS! – Luxus szállodában buliznak a végrehajtók, – a kifosztottak pénzén

spirit-hotel-epulete-ejszaka

És mi ezt hagyjuk?

FELHÍVÁS!

TILTAKOZÓ DEMONSTRÁCIÓ A VÉGREHAJTÓK DŐZSÖLÉSE ELLEN!

Miközben 4 millió szegény van az országban, – s miközben tízezreket már kilakoltattak, – s még százezrekre, milliókra leselkedik a kilakoltatás réme, – addig a végrehajtók szuper luxus környezetben buliznak, wellnesseznek, s tanácskoznak a hétvégén. – Helikopteres sétaútra is mehetnek.

A sárvári ‘Spirit Hotel, Magyarország’ ötcsillagos szállodájában tartja ezen a hétvégén a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a 3 naposra tervezett, – éves kamarai konferenciáját, – wellness és egyéb szórakoztató programokkal, (pl. sétarepüléssel) egybekötve.

Helikopteres sétarepülés - Spirit Hotel - Sárvár

250 végrehajtó egy kísérővel, összesen 500 fő lesz jelen, de meghívást kaptak a végrehajtó helyettesek is, akik a Spirit melletti, Parking hotelben lesznek elszállásolva.

A végrehajtók erre a hétvégére, az egész luxus hotelt hotelt lefoglalták a saját céljaikra. Volt is miből, hiszen a végrehajtás nagyon jó üzlet számukra. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara éves költségvetése 2 milliárd(!) forint. – Amit az emberek kifosztásból szereztek meg. – Ezt hívják ők végrehajtási eljárásnak.

Az önálló bírósági végrehajtók a közhatalmi jogosítványaikat saját gyarapodásukra felhasználva, – több százezer embert tettek földönfutóvá, hajléktalanná, – csak, hogy most például szaunázhassanak, bulizgassanak luxus körülmények között, –

sétarepüljenek, – a más verejtékével megkeresett pénzen, – amit a végrehajtási eljárások kegyetlenségével embertelen megalázással elvettek tőlük!

Érdemes lesz megnézni, hogy milyen luxus kategóriás gépjárművekkel érkeznek az egész napos luxus programokra!

Luxus környezet - Spirit Hotel Thermal Spa - Sárvár 2

EZ A LUXUS HÉTVÉGE A BIZONYÍTÉKA ANNAK, HOGY MENNYIRE LENÉZIK A MAGYAR NÉPET.

A törvények felett állónak érzik magukat, akik bármit megtehetnek büntetlenül. – Teljesen nyilvánosan költhetik el az embertelen, gyomorforgató módon megszerzett több száz milliós jövedelmüket, – míg azok a családok, akiket kifosztottak a gyermekeikkel együtt – éheznek!

ÉS MI EZT HAGYJUK? – HÁT NEM!

NEM HAGYJUK, HOGY HÁBORÍTATLANUL BULIZGASSANAK WELLNESSEZZENEK AZ ÁLTALUK KIFOSZTOTT NÉP PÉNZÉN!

EZÉRT A SPIRIT HOTEL BEJÁRATA ELÉ – Sárvár, Vadkert krt. 5. – október 3-án és 4-én, délben; 12 órakor

TILTAKOZÓ DEMONSTRÁCIÓT SZERVEZÜNK A VÉGREHAJTÓK DŐZSÖLÉSE ELLEN!

Spirit Hotel - Sárvár - Vadkert krt. 5.

És követelni fogjuk, hogy minden végrehajtó tegyen nyilvános adóbevallást.

“Az ország jelenlegi súlyos társadalmi helyzetében, amikor ilyen nagy a szegénység, – elvárjuk a végrehajtóktól a nyilvános vagyonnyilatkozatot… – követeljük annak nyilvánosságra hozatalát; hogy milyen vagyonuk keletkezett a végrehajtói praxisuk alatt!”

Tisztelettel: A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke

Fehér Kéményseprők/Fb

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: OTTHONVÉDELEM | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.