Hírcsokor – 0821

eu_gas_import_nabucco_mapAz Oroszország Hangja hírei hirtelen kommentálva

Gáz van! Ha a hantáson múlik, télen befagyhat a hátsónk.
Az európai gáztranzit felfüggesztése: Kijev blöfföl? Kijev Moszkvát fenyegeti, de az EU, főként a szlovákok és a magyarok eshetnek pánikba. Ugyanis a kijevi hantás azt bírta kiötleni, hogy elzárja a gázcsapokat, és ukrán területen keresztül nem engedi át az orosz gázt nyugatra. Erre Fico már be is jelentette, hogy ez esetben Szlovákia kénytelen a saját érdekei szerint eljárni. Nos, ez az érdek vélhetően se az ukránok, se a mi érdekeinkkel nem fog egyezni. Az ukrán fenyegetőzés persze nem teljesen alaptalan, hiszen Európának épp annyira szüksége van az orosz gázra, mint az orosz gázexportnak az európai fizetőképes felvevő piacra. Viszont igaz, ami igaz, nemcsak Ukrajnán keresztül érkezik orosz gáz Európába.
Ami azt illeti egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz-kormánynak mi a hivatalos véleménye ez ügyben, de reméljük, hogy a reverz gázszállítási elképzeléséről gyorsan letesz. Ezzel a kutyával összefeküdni, amúgyis csak bolhákat eredményez.

“Síri csend és hullaszag”
Az ukrajnai Boeing-katasztrófa kinyomozásában nem született eredmény. Az feltehetőleg ukránok által lelőtt boeing ügyében elakadt a tényfeltárás. Úgy hírlik ellenben gőzerővel folyik a bizonyítékok eltüntetése (ebben ugyan egymást vádolja a hantás és a milícia, de a tények persze megint egy irányba mutatnak), titkosítása és az elhallgatása. Miközben – úgy tűnik- többeknek sem érdeke, hogy fény derüljön az igazságra, ha ezzel az oroszokat nem tudják besározni, vannak olyanok akiknek még sokkal inkább érdeke az igazság eltemetése.
Orosz szemmel és objektív szemmel nézve is van itt néhány furcsaság és szokatlan eljárás is. A hollandok által alkalmazott munkamódszerek nem felelnek meg a nemzetközi szabályzatoknak.
Az ország védelmi minisztériumának, titkosszolgálatainak, ahol a szerencsétlenség történt, az (lenne) a teendője, hogy hivatalos jelentést állítsanak össze a rakétaindításokról, lövésekről, repülőgépek útvonalairól, a diszpécserek rádió beszélgetéseiről, a katonai vezérlőállásokkal folytatott beszélgetések felvételeiről – mindezt az ICAO égisze alatt működő bizottság elé kell terjessze. Ezzel szemben Kijev titkosította ezeket az adatokat. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai zárolták a diszpécserek és a malajziai repülőgép személyzete beszélgetéseit, magukat a diszpécsereket szintén elvitték magukkal kihallgatás végett. Titokban maradt az is, hogy az ukrán diszpécserek miért adtak utasítást arra, hogy a malajziai pilóták térjenek le a megszabott útvonalról és a katonai konfliktus övezete felett folytassák útjukat. Fentiek tükrében már senki sem csodálkozhat azon, hogy a milícia miért az oroszoknak akarta átadni a fekete dobozokat és a bizonyítékokat.
A britek – a malájoknak átadott fekete dobozokat – ugyanis végül ők kaparintották meg-, szóval a britek meg kijelentették, hogy csak Kijev engedélyével teszik nyilvánossá az előzetes jelentést, hát ezt ugye a fentiek ismeretében önként biztosan nem teszik meg az ukránok. Ez viszont csak abban az esetben logikus, ha ők lőtték le, méghozzá kitervelten a gépet. De itt inkább az a kérdés hogy az ukránok kinek az érdekében, és utasításai szerint és járnak el. Hogy nem Moszkva szavát követik az már biztos.
Nagyon úgy fest a dolog, hogy ezt is igyekeznek elszabotálni, mint a másik maláj ügyet, ahol végül csak kiderült az igazság, miszerint ismét a masszív Rothschild pénzérdek dominált, mert az meg mindig felül ír minden más szempontot, főként a humanitárius jellegűt, vagyis ez esetben az utasok feláldozását. Mi lenne ha még “emberbatárok” se lennének – ahogy hazudják magukról?
Elnézve az aljas merényletek özönét, megállapíthatjuk a világ megérett a féregtelenítésre.

Hazai Hírek

Mutasd a képed, megmondom ki vagy, – vagy nem.
Ezentúl nem kell igazolványt felmutatni a politikusoknak egyes állami intézményekbe érkezéskor a biztonságiaknak pofáról kell azonosítani az eléjük került torzult képű képviselőket. Sőt már nem csak eme ingyenélő nemzetrontó mutyizókkkal kivételeznek eképpen, hanem az AB, a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla elnökeit is a ránézésre kell felismerniük a biztonságiaknak. Szép dolog is a demokrácia meg az egyenlő jogok!

Vissza kéne tenni az ellopott pénzeket!
Most vették észre, hogy nem csak a nyugdíj kasszából de az egészségügy kasszájából is hiányzik a pénz. Állítólag minimum 500 milliárdnak kél lába évenként. Ezt Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki egyben a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője is nyilatkozta. Persze meglehet, hogy már korábban is észre vették, amikor stadionokra, hotelszámlákra esküvői útfelújításokra, választási csalásra, milliárdosok és kaszinó tulajdonosok adókedvezményeire és támogatásaira, ezer féle mutyira és agymenésre még számtalan igen fontos és nélkülözhetetlen dologra szórják két kézzel a közpénzt.
De ne legyünk ennyire negatívak, mert azért jut “egészségügyi” célokra is, mint például a kötelező ám káros oltásokra, a “haverek” oltóanyag előállítására, egészségügyi intézmények privatizálás előtt felépítésére, vagy a meglévők teljes rekonstrukciójára, no meg a patika mutyira is – mint utóbb kiderült

A hitel szabaddá tesz?
Tarlós úr az eredetileg 2016-ra ígért felújított 3-as metróvonal átadását 2019-re vizionálja. Ennek költségeihez jön még 60-65 milliárd forint hitelt is a metrószerelvények felújítására. Talán, ha Magyarországon metrószerelvényeket (IS!) gyártanának, nem kéne soha vissza nem téríthető, önpusztító feltételekkel öngyilkos hiteleket felvenni, amikből tapasztalataink szerint annak ellenére sem sikerült kihozni az adott projektet, hogy európa-szerte páratlanul drága és pazarló beruházásokat és projekteket erőltetünk, miközben a környező országok hasonló célú ám lényegesen bonyolultabb, projekteket ennek feléből, negyedéből kiviteleznek.
Igaz ott a megvalósítás a cél, nem pedig a “haverek” extra zsozsóhoz juttatása. Hja kérem Hofi is megmondta a a kupleráj nem megy akkor nem a bútort, hanem a kurvákat kell lecserélni.

összeállította:
Szász Gerda – Szabad Riport

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD, HÍREK, KÜLFÖLD, SZEMEZGETŐ
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.