Érik a vihar Kárpátalján is – Jön a bekeményítés?

…”Felhívjuk az illetékes magyar szervek, sőt a magyarországi média figyelmét is: Ezek az események, már közvetlenül a határainknál zajlanak!…”

– Újságírók tiltakoztak Ungváron az ukrán biztonsági szolgálat tétlensége ellen –

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2014. július 31., csütörtök (MTI) – “Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) ellenőrzése alatt tartja a helyzetet Kárpátalján, és nem fogja megengedni annak destabilizálását – jelentette ki Viktor Ljubenkov, az SZBU Kárpátalja megyei főosztályának vezetője csütörtökön Ungváron ukrán újságírók előtt, akik a szolgálat általuk vélt tétlensége elleni tüntetésre gyűltek össze.

A kárpátaljai ukrán nyelvű nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumok nagy többségét képviselő mintegy félszáz újságírót több vezető civil aktivistával együtt az SZBU ungvári központjában fogadta a szolgálat kárpátaljai vezetése. A feszült hangulatú találkozón a meglehetősen agresszíven fellépő újságírók azzal vádolták az SZBU megyei főosztályának vezetőit, hogy nem tesznek semmit a részleges mozgósítás kapcsán Kárpátalján folyó hisztériakeltés, rémhírterjesztés ellen, és nem lépnek fel a helyzetet destabilizáló erőkkel szemben.

Válaszában Ljubenkov hangsúlyozta, hogy az SZBU figyelemmel követi a fejleményeket és ellenőrzése alatt tartja a helyzetet Kárpátalján. Arra a felvetésre, hogy külföldről pénzelt ügynökök szervezik a tüntetéseket és útblokádokat a megyében, a főosztályvezető kifejtette: a kárpátaljai megmozdulások szervezésében biztosan nincs semmilyen külföldi szál. Hozzátette: a tiltakozások spontán módon kezdődtek, de később bizonyos belső politikai erők telepedtek rájuk, ettől öltöttek szervezett jelleget. Mint mondta, az SZBU ismeri és figyeli azokat a személyeket, akik szervezik a megmozdulásokat, és folyik a finanszírozási csatornák felgöngyölítése is. Egyúttal arról biztosította a sajtómunkásokat, hogy a hatóságok nem fogják megengedni a helyzet destabilizálását, így a beregrákosihoz hasonló, hét eleji útblokád megismétlődését.

A válasszal elégedetlen újságírók elmondták, tudomásuk van arról, hogy provokátorok tiltakozó megmozdulások szervezésére készülnek közösségek közötti – nemzetiségi vagy politikai alapú – konfliktus kirobbantása céljából, hogy ezzel a kelet-ukrajnaihoz hasonló helyzetet idézzenek elő Kárpátalján. Számon kérték a biztonsági szolgálat munkatársain azt is, hogy szerintük semmit nem tesznek a tiltakozások több helyszínén feltűnt oroszbarát kárpátaljai ortodox papok ukránellenes tevékenysége ellen.

Felrótták a médiamunkások a titkosszolgálati vezetőknek, hogy egyáltalán nem lépnek fel a szerintük totálisan korrupt hadkiegészítő parancsnokságok munkatársai ellen, akik 500-1500 dollár kenőpénz fejében osztogatják a felmentéseket a sorozás alól. Az újságírók úgy vélték, a katonai hivatal embereinek is érdekében áll a mozgósítás körüli hisztériakeltés, mert – mint fogalmaztak – így könnyebben tömhetik degeszre a zsebeiket.

Reagálásában Ljubenkov elmondta, hogy hallott ilyen esetekről, de a munkatársai eddig nem tudtak megfelelő bizonyítékokat beszerezni, ezért kérte az újságírókat, hogy segítsenek a korrupt katonatisztek leleplezésében, de hozzátette, hogy ez tulajdonképpen az ügyészség és a rendőrség dolga lenne.

A médiamunkatársak erre azt válaszolták, hogy a kárpátaljai rendőrségre, amely iránt szerintük a nullánál is kisebb a közbizalom, nem lehet számítani, mert – Kelet-Ukrajnához hasonlóan – lepaktált az alvilággal, és adott esetben az ukránellenes erők oldalára állna.

A találkozó végén az SZBU kárpátaljai vezetői és az újságírók abban állapodtak meg, hogy együttműködnek az internetes rémhírterjesztés elleni küzdelemben, közös Facebook-oldalt nyitnak, hetente munkatalálkozót tartanak, és a biztonsági szolgálat huszonnégy órán át működő forró vonalat létesít, amelyen bejelentés tehető provokációkról és gyanús személyekről.”

Bal-Rad Komm: A fenti tudósítás szerint (nem szabad elfelejtenünk, hogy MTI anyag, mely aztán így megy szét a fősodratú médiába Magyarországon), – tehát a fenti tudósítás szerint: Az újságírók számon kérték biztonsági szolgálat vezetőjét, – és felszólították, hogy lépjen föl keményen, – a szeretteiknek frontra küldése ellen tiltakozó kárpátaljai édesanyák és feleségek tiltakozó akciói, – útlezárásai ellen.

Milyen újságírók ezek, – hogy azt szeretnék a biztonsági szolgálattól, – hogy asszonyoknak jogos tüntetését oszlassa, – vagyis nőket üssön verjen, bilincseljen?

De olvassuk el még egyszer, mert elég hihetetlennek tűnik: “A kárpátaljai ukrán nyelvű nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumok nagy többségét képviselő mintegy félszáz újságírót több vezető civil aktivistával együtt az SZBU ungvári központjában fogadta a szolgálat kárpátaljai vezetése. A feszült hangulatú találkozón a meglehetősen agresszíven fellépő újságírók azzal vádolták az SZBU megyei főosztályának vezetőit, hogy nem tesznek semmit a részleges mozgósítás kapcsán Kárpátalján folyó hisztériakeltés, rémhírterjesztés ellen, és nem lépnek fel a helyzetet destabilizáló erőkkel szemben.”

Hát ez bizony az, aminek látszik. Vagyis ezek a média képviselői nyomás alá helyezik az SZBU parancsnokát, – hogy lépjen föl agresszíven, a “destabilizáló” erőknek nevezett édesanyákkal, feleségekkel szemben! Sőt, az ortodox papokkal szemben is!

Eljön tehát Kárpátalján is a bekeményítés időszaka? – Csak nem attól tartanak, hogy hasonló folyamatok indulnak el itt is, mint Kelet-Ukrajnában?

Mindenesetre felhívjuk az illetékes magyar szervek, sőt a magyarországi média figyelmét is: Ezek az események, már közvetlenül a határainknál zajlanak!

B-R

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.