Bojkott oda-vissza

lengyel_élelmiszer_bojkottMíg az EU – főként amerikai nyomásra – újabb bojkottal és feketelistával fenyegetőzik, addig az oroszok sem maradnak tétlenek.
Az ukrajnai élelmiszer bojkott után, most a lengyelek kerültek sorra. Oroszország augusztus 1-én tilalmat vezet be lengyel gyümölcs, zöldség importra is.
Ami azt illeti az ukrán élelmiszer bojkott, már csak azért is jó döntés, mert alig van olyan ukrán élelmiszer, amely ne lenne érintett a GMO-val, valamint mind az ukrán, mind pedig a lengyel növényi alapú élelmiszerekkel, és zöldségekkel, gyümölcsökkel szemben Oroszország már régebben is minőségi kifogásokat fogalmazott meg, azonban ezeket egyik exportáló fél sem akceptálta.
Korábban Oroszország már import tilalmat vezetett be az ukrán gyümölcsökre, zöldségekre, konzerv halra, sőt 28 féle tejtermékekre is, zömmel szintén minőségi kifogások miatt. Ez utóbbi intézkedések minőségi előírások többszöri megsértése miatt kerültek bevezetésre, az ukrán import tejtermékekre (mikrobiális szennyezés valamint antibiotikumok maradékok tekintetében)

Запрет на ввоз в Россию овощей из ЕвропыAz Orosz Föderáció fokozott monitorozás alá vette a külföldi sajt importot is, ez különösen kiterjed Fehéroroszországra, mint Oroszország egyik legnagyobb tej beszállítójára, valamint a McDonald’s cég németországi, franciaországi fő beszállítóira.
Emellett Oroszország bezárta kapuit a grúz bor, ásványvíz, cseh alkohol, az UNIÓS országok friss zöldségei előtt is.

Случаи запрета на ввоз в РФ продуктов из других стран в 2006-2013 ггA Cseh Köztársaság erős alkoholtartalmú italai már 2012 szeptembere óta komoly minőségi kifogás alá estek, ezekre a tilalom ezért már tavaly is érvényben volt, mivel ezek között metil-alkohollal mérgezett termékek kerültek be Oroszországba melynek következtében 2013 nyaráig mintegy 90 fő szenvedett alkoholmérgezést és 31 ember pedig meghalt.

Szegedi Bori – Szabad Riport
felhasznált források:Politikus.ru / Ria Novosti

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: RIPORTOK, Szegedi Bori
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.