Oroszországot ágyúzzák az ukránok – Harci gépük támadást színlelt orosz terület fölött

Az ukrán tüzérség által lerombolt ház Oroszország területén 2014 07 13 . 1 halott

Az ukrán tüzérség által találatot kapott ház Oroszország területén. 2014. 07. 13 .  – 1 halott, 2 sebesült.

…”Ezek szándékos, irányzott lövések voltak az ukránok részéről. – Éspedig abból a célból, hogy provokálják Oroszországot – és kipróbálják türelmét, hogy meddig mehetnek el az ellene alkalmazott durvaságban és területi integritásának megsértésében…” (Russian RT)

…”Ez nem más, mint egy előre kitervelt aljas, álcázott támadás, melyben civilek haltak meg…” (SzRTI)

Már a nyugati média is elismerte az ukrán támadást Oroszország területe ellen. Csak az ukránok hazudoznak rendületlenül. – Pedig az ágyúzások és a harci gépek, s helikopterek berepülései Oroszország területére, már régóta folynak.

– Hírek és vélemények –

“Orosz területen csapódott be egy ukrán lövedék, egy halott. – Családi ház kertjébe csapódott egy, a feltételezések szerint Ukrajna területéről kilőtt lövedék a dél-oroszországi rosztovi területen vasárnap” – írta a magyar kormány hivatalos hírügynöksége, az MTI.

Majd így folytatja: “Egy férfi meghalt, egy idős asszony és egy másik személy megsebesült. Az eset az Ukrajnával határos orosz területen, a Rosztov régióban lévő Donyeck városban történt. Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottságnak a helyszínen dolgozó szakemberei megerősítették a lövedék becsapódását…”

Oroszország, Rosztovi terület, - Orosz Donyeck

Oroszország, Rosztovi terület, – Orosz Donyeck

Az ukránok persze nem ismerik el a tüzérségi támadást Oroszország területe ellen, – sosem ismerik el a bűneiket, – hanem megpróbálják az egészet a Luganszki Népköztársaság Népi Milíciájára kenni. A népköztársaság képviselői pedig felháborodva utasították vissza, és szándékos dezinformációnak nevezték Kijev állítását, melyben azt próbálja elhitetni a világgal, hogy a milícia lőtte, ágyúzta volna Oroszország területét. Ráadásul a katonai elemző szerint, a milíciának nincsenek is ilyen nagy kaliberű ágyúi abban a régióban, valamint az egységeik elhelyezkedése is kizárja, hogy ők tévedtek volna.

De mint később kiderült; nem tévedett itt senki. Az ukránok szándékossága immár bizonyítható.

“Az (oroszországi) Rosztovi terület kormányszóvivőjének közlése szerint, a lövedék, – közép-európai idő a szerint; július 13-án vasárnap reggel, 7 óra 20 perckor csapódott be” – folytatja az MTI. – “Egy 1968-as születésű férfi vesztette életét a kelet-ukrajnai Donyeckkel azonos nevű, 49 ezer lakosú orosz város Baltyijszkaja utcájában, ahol két ház is megsérült.”

Az MTI a továbbiakban, hivatalos orosz média forrásokat említ:

“Az elhunyt férfi kezét szétroncsolta az akna – jelentette a ‘Rosszija 24’ hírtelevízió. Az állami tévé regionális tudósítójának jelentése szerint két másik ember sebesült meg a lövedék becsapódásakor. Egyiküket, egy idős asszonyt a robbanáskor keletkezett lökéshullám házának falához dobta, állapotát kielégítőnek tartják az orvosok.

Az orosz külügyminisztériumban kemény és konkrét diplomáciai válaszlépéseket helyeztek kilátásba Ukrajnával szemben a lövedék és a férfi halála miatt. Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes a Ria Novosztyinak azt mondta, a tények azt bizonyítják, hogy veszélyesen erősödik a feszültség Oroszország és Ukrajna határán. Hozzátette, hogy a diplomáciai válaszlépések előtt tisztázniuk kell minden körülményt a történtekkel kapcsolatosan.

Karaszin az ‘Itt Moszkva beszél’ című rádióműsornak kifejtette, az eset ismételten rámutat arra, hogy mielőbb be kell szüntetni a vérontást és fel kell újítani a tárgyalásokat, az úgynevezett kontaktcsoport keretében, – minden érintett bevonásával. A csoportban a kijevi hatalom képviselői az EBESZ és Moszkva közvetítésével tárgyaltak korábban a délkelet-ukrajnai szakadárokkal (Sic!) – a délkelet-ukrajnai rendezésről.

A ‘Rosszija 24 hírtelevízió’ emlékeztetett arra, hogy korábban is több alkalommal csapódtak be lövedékek az Ukrajnával határos dél-oroszországi régió területére, de a vasárnapi az első eset, hogy a lövéseknek halálos áldozata és sebesültjei vannak. Múlt csütörtökön több aknavető-lövedék érte a délkelet-ukrajnai Luganszk megyével határos Rosztovi terület egyik határállomását, amely Novosahtyinszk település közelében van.

A közelben lévő határátkelő működését is leállították, s nem először – közölte Rajan Faruksin, a dél-oroszországi vámigazgatóság szóvivője” – írja az MTI, mely szerint az Interfax hírügynökség is megerősíti a fenti információkat.

Az Orosz Donyeck határátkelőhely Ukrajna felé

Az Orosz Donyeck határátkelőhely Ukrajna felé.

“Moszkva kemény diplomáciai választ ígért” – MTI:

“Az orosz külügyminisztériumban kemény és konkrét diplomáciai válaszlépéseket helyeztek kilátásba Ukrajnával szemben a dél-oroszországi rosztovi területen vasárnap becsapódott lövedék, és az annak következében megölt férfi halála miatt.

Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek azt mondta, a tények azt bizonyítják, hogy veszélyesen erősödik a feszültség Oroszország és Ukrajna határán.

Hozzátette, hogy az orosz diplomáciai válaszlépések előtt tisztázni kell minden körülményt a történtekkel kapcsolatosan.”

“Az orosz KüM: fokozódik a feszültség az orosz-ukrán határon” – Oroszország Hangja:

Orosz KÜM_

Az Orosz Külügyminisztérium

“Moszkva kemény és konkrét demarsot intéz a Rosztov megyében történt lövöldözés kapcsán” – mondta Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes, államtitkár.

“Az incidens, amikor egy lövedék lakóházba talált Rosztov megyében, a feszültség veszélyes fokozódásáról tanúskodik az ukrán határon” – mondotta.

Ma a Rosztov megyei Donyeckban több lövedék robbant fel, amelyet Ukrajnából indítottak. Az egyik lövedék lakóházba talált. Egy ember meghalt, ketten megsebesültek.

“Kijev szavai messze járnak az igazságtól…” – Russian RT:

A Russia Today katonai elemzője egyértelműen cáfolja az ukrán állításokat: “Kijev szavai messze járnak az igazságtól, amikor azt állítja, hogy az ukránoknak semmi közük a tüzérségi támadáshoz” – mondja.

Konstantin Sivkov, a Hadtudományi Akadémia doktora szerint teljességgel kizárt, – hogy véletlenül, egy eltévedt tüzérségi lövedék repült volna át orosz területre. A becsapódási helyek, (4 akna) olyan messze voltak a határtól, – 1.5 km-re, – hogy a véletlen átlövés lehetőségét ki kell zárni. Ezek szándékos, irányzott lövések voltak az ukránok részéről.

Éspedig abból a célból, hogy provokálják Oroszországot – és kipróbálják türelmét, hogy meddig mehetnek el az ellene alkalmazott durvaságban és területi integritásának megsértésében.

A katonai elemző szerint, a milíciának nincsenek is ilyen nagy kaliberű ágyúi abban a régióban, valamint az egységeik elhelyezkedése is kizárja, hogy ők tévedtek volna.

Ráadásul nem ez az első támadása az ukrán félnek az orosz területek ellen. Az ágyúzások és a harci gépek, s helikopterek berepülései Oroszország területére, már régóta folynak.

Ukrán harci gép támadást színlelt orosz terület fölött – ITAR-TASS, Russian RT:

“Vasárnap reggel, az ukrán tüzérségi támadás után, egy ukrán harci repülőgép megsértette Oroszország légterét. Éppen akkor, amikor a hivatalos vizsgáló bizottság a tüzérségi támadás körülményeit vizsgálta, – berepült feléjük Ukrajna felől egy harci repülőgép.

Olyan pozícióban repült, hogy úgy tűnt, pillanatokon belül rakétatámadást intéz a földön lévő emberek ellen., – A helyszínen a vizsgálóbizottságon kívül, újságírók és a város lakói tartózkodtak. – Mindenki azonnal a fedezékek irányába rohant. Kis idő múlva az ukrán gép eltávozott”.

Vélemények:

Valerij Raskin, az Orosz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökhelyettesének véleménye, melyet már a korábbi támadások alkalmával elmondott, a következő:

“Oroszországnak már minden oka megvan a fegyveres erő alkalmazására, Ukrajnával szemben. A jelen körülmények között, s az eddigi történéseket figyelembe véve; az Orosz Hadseregnek minden indoka megvan már arra, – hogy fegyverrel védje meg magát a támadásoktól és a provokációktól.”

Raskin úgy véli, hogy Oroszországnak használnia kell végre a saját tüzérségi rendszereit, aknavetőit az ismétlődő támadások elhárítása érdekében, – mind a földön és a levegőben.

“Mindazon esetekben tehát, amikor beazonosíthatóan Ukrajna területéről, az ukrán fegyveres erők részéről az Oroszországi Föderáció területét tüzérségi támadás éri, – Oroszország minden előzetes értesítés nélkül, megsemmisít minden tüzérségi állást, ahonnan a támadás kiindult.”

“Az orosz légtér további megsértése esetén pedig az Orosz Hadsereg légvédelmi egységei meg fognak semmisíteni minden berepülő ukrán repülőgépet és helikoptert anélkül, hogy előzetesen figyelmeztetnék őket” – mondotta Raskin, aki az Állami Dumában korábban már beszámolt arról, hogy az Orosz Kommunista Párt kész támogatni az orosz békefenntartó egységek telepítését Ukrajna területére.

Szabad Riport:

Komoly csapatösszevonásokat végez Kijev a Krím-félsziget bejáratánál is. Lehet, hogy az is csak egy provokáció és figyelem elterelés.- De mi van, ha nem?

Úgy vettük észre, ha valaki Kijevvel nem bánik elég keményen, akkor azzal szemben elszemtelenedik. Ahogyan ez most is megtörtént:

Mert, akárhogy is nézzük: Ukrajna megtámadta Oroszországot! Eddig is voltak kisebb nagyobb támadások a határ mentén, azonban azt még csak eltussolták valahogy, mint “véletlent”. Azonban a mostanra rendszeressé váltak az Oroszország határvidéke ellen indított akciók, melynek már civil áldozatai is vannak.

Ezt már, (ahogyan a Russian RT katonai elemzője is mondta), – nem lehet a véletlenek számlájára írni.

Ez nem más, mint egy előre kitervelt aljas, álcázott támadás, melyben civilek haltak meg. Megkezdődött tehát az oroszországi civilek legyilkolása is?

Hiszen az USA-Ukrajna páros már hónapok óta nem tud kiprovokálni egy orosz ellencsapást, melyet ürügyként használhatnának a NATO beavatkozásra, – ezért kezdték el az ukrajnai orosz lakosság szisztematikus kiirtását, melyet most tetéznek a hadüzenet nélküli támadásokkal Oroszország területe ellen. Ezzel a már jól ismert módszereiket alkalmazva, – elkezdenék az oroszországi civil lakosság tömeges és módszeres legyilkolását is.

Ha Kijev nem kér ezekért a támadásokért, gyilkosságokért hétrét görnyedve bocsánatot, (márpedig nem fog), akkor megnézheti magát. Mert nem egyszerűen kiprovokálta, hanem elkezdte az ukrán-orosz háborút.

Szabad Riport / Fort András / Audie

Források: MTI – Oroszország HangjaKomszomolszkaja PravdaOrosz Russia TodayKprf.ru – SzRTI archivum
Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: Audie, Fort András, HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.