Devizahitelek – Tüntetés az emberséges törvénykezésért

Az Otthonvédelmi Tanács felhívása: 2014. július 4-én, két figyelemfelhívó, vonulásos demonstráció lesz!

Otthonvédelmi TanácsAz Országgyűlés várhatóan pénteken a délelőtti, kora délutáni órákban szavaz a “devizahiteleseket segítő törvényről”.

Az eddigi adósmentő intézkedések (végtörlesztés, árfolyamgát, ócsai lakópark, a Kúria és az Alkotmány Bíróság ellentmondó ítéletei), – valamint az a tény, hogy az új “devizahiteleseket “mentő” törvényjavaslat kidolgozása során a devizahiteles érdekvédő szervezeteket nem vonták be az előkészítő munkába, – ugyanakkor a törvény kidolgozását arra a Dr. Trócsányi Lászlóra bízták, aki az OTP BANK jogi képviselőjeként vett részt egy devizahitelesek (PITEE) által indított közérdekű perben, – arra enged következtetni, hogy a készülő törvény valójában a bankok törvénytelenségeit, a csalások teljes körű feltárását, számonkérését és a felelősök elszámoltatását készül elodázni, és a bizonyítottan tisztességtelenség miatt semmis szerződések százezreit próbálja törvényesíteni.

Egy konkrétum: A sokszor emlegetett “adósoknak visszajáró” milliós összeget, – a tisztességtelen szerződések miatt felhalmozott követelésből írnák jóvá, vagyis egy virtuális összegből vonnának le egy virtuális összeget.

Ezért hát a devizahiteles szervezetek, – az adósok érdekében elvárható tisztességes és méltányos kormányzati döntésben bízva;

2014. július 4-én délelőtt az Otthonvédelmi Tanács szervezésében két figyelemfelhívó vonulásos demonstrációt is indítanak, amelyek végcélja a Parlament előtti Kossuth tér.

A gyalogos vonulással egybekötött demonstráció 09.00 órakor kezdődik, – Magyar Nemzeti Bank/Bankcenter előtt, és a demonstrálók Szabadság tér, Vécsey u. Vértanúk tere, érintésével érkeznek a Kossuth térre.

Az ezzel párhuzamosan induló forgalomlassító, autós demonstráció kezdetének időpontja: 08.30 óra. – Gyülekezés az 56′-osok terén, (Regnum Marianum) parkoló, – indulás 09.00. – Útvonal: Dózsa György út, – Andrássy út, – József Attila út, – József Nádor tér, – Bankszövetség/Pénzügyminisztérium- József Attila út, – Bajcsy-Zsilinszky út, – Bank utca, – Magyar Nemzeti – Hercegprímás u. – Arany János u. – Bajcsy-Zsilinszky út, – Alkotmány utca, – Kossuth Lajos tér.

Az elmúlt évek tapasztalata azt igazolja, hogy a kormányzat csak azokat a társadalmi kérdésekre reagál, amelyek mögött határozott érdekérvényesítő erőt érez.

A devizahiteles károsultak érdekérvényesítő képessége az elmúlt évek tapasztalata szerint bár sokat erősödött, de a helyzet megnyugtató rendezéséhez egyre több károsultnak kell kiállni a jogaiért, ha valódi sikert akarunk elérni.

Ehhez pedig nem árt esetenként minél többen, minél megalapozottabb kiállással demonstrálnunk!

Otthonvédelmi Tanács / FB

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: OTTHONVÉDELEM | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.