Miért nem oszlik fel a Majdan?

Miért nem oszlik fel a Majdan -  Fotó AP - Sergei Chuzavkov

Miért nem oszlik fel a Majdan? – Fotó: AP – Sergei Chuzavkov

Nemrégiben az ‘Information’ dán újság, – Rasmus Jacobsen politológus véleményét közölte a kijevi Majdan képviselővel kapcsolatban.

Meg kell jegyezni, hogy a kommentár különlegesnek számít a dán sajtóban, ahol lelkesen ünneplik a Majdan (Függetlenségi tér Kijevben) „hőseit”, akik „megdöntötték a volt elnök, V. Janukovics gyűlölt rezsimjét”.

A dán sajtó a tüntetőkre népi mozgalomként tekint, amely békés aktivistákból, a középosztály képviselőiből, diákokból, liberáldemokrata szemléletű emberekből áll, akik az EU-ba való belépés mellett teszik le a voksukat. Innen ered az egész mozgalom és ezért kapták a nevet: Euromajdan. Ugyanakkor ez valóban így van? Ezek az emberek valóban olyan nagy támogatói a demokráciának és az EU-nak? És miért nem oszlottak fel, hiszen a feladatuk, mondhatni, megvalósult?

Bel8EilCAAAuMmo

A “Békés aktivisták” a Majdanon. – 2014. január

Ezt próbálta meg megfejteni Rasmus Jacobsen dán politológus is, aki nemzetközi megfigyelőként járt Ukrajnában az elnökválasztások alatt.

Miközben a Majdannal való ismeretségét ecseteli, színes leírást ad róla: „A téren és a szomszédos utcákban még mindig sok helyen gumiabroncsokból és kőből épült barikádok állnak, amelyek között sátrak és zászlók vannak szétdobálva… A sátrak között üzletek állnak mindenféle elképesztő portékával: arany WC-s hűtőmágnes, WC-papír, Janukovics portréja és így tovább… Időnként pedig kiemelkedik a tömegből egy vidám Mickey egér, akivel fényképezkedni lehet azon a téren, ahol nem olyan régen még vér folyt”.

Kyiv_Maidan_May2014

Majdan: 2014. május – A sátrak között üzletek állnak mindenféle elképesztő portékával: arany WC-s hűtőmágnes, WC-papír, Janukovics portréja és így tovább…

Ezt mind leírja Rasmus Jacobsen, aki említést tudott volna tenni a Roskilde-i rock-fesztiválról is, ha… nincsenek a tér „lakói”, akik terep színű egyenruhát viselnek és fegyvert tartanak a kezükben. Habár a szerző találkozott egy civilbe öltözött sráccal is, akinek a pólóján Anders Breivik virított.

A Majdan sok „lakója” a ‘Jobb Szektorhoz’ tartozik. A velük való beszélgetés során a dán politológus számára kiderült, hogy értékrendjük nagyon messze van a nyugat-európaitól. A Jobb Szektor ideológiája durván rasszista, antiszemita és nacionalista. Teljesen sajátos elképzelésük van a demokráciáról: minden alkalommal, amikor valamilyen baloldali erő megpróbálja latba vetni befolyását a Majdanon, megverik őket. Ami pedig a Nyugatot illeti, a ‘Jobb Szektor’ csak „liberális homodiktatúrának” nevezi azt.

Mindez közel áll egy másik nyugati politológus következtetéseihez, a belga Luc Micheléhez, aki úgy véli, hogy a jelenlegi ukrán vezetés eszméje közel áll vagy teljesen egyezik Sztyepan Banderáéval és osztja nézeteit. Bandera híveit pedig régen a náci hírszerzés kontrollálta.

Érthető, hogy a kijevi vezetés a majdani hívekre támaszkodik, habár nem zárható ki, hogy fél tőlük. Arról van szó, hogy a vezetésnek meg kell felelni a Nyugat követeléseinek. És hogyan viszonyul a Nyugathoz a Jobb Szektor?

Térjünk vissza megint Rasmus Jacobsen kommentárjához, amelyben ezt írja: „A Jobb Szektor egyik vezetője, Andrij Taraszenko azt mondta nekem, hogy pártja nem akarja, hogy Ukrajna az EU-hoz közeledjen, és, hogy ő maga teljesen ellene van az imperializmusnak – az orosznak és az európainak egyaránt”. Hányadán is áll akkor a kijevi vezetés a Jobb Szektorral? Szüksége van rá az elégedetlenség elfojtása miatt és az ország dél-keleti részén lévő felkelők megdöntésére, és aztán?

Néhányan, mint például Vagyim Kolesznyicsenko, a Nemzetközi Antifasiszta Front társelnöke úgy véli, hogy valószínűleg a következő ukrán kormánynak meg kell osztani a párttal a hatalmat. Mások, köztük Vaszilij Sztojakin politológus, azt mondják, hogy miután a Jobb Szektor elvégezte a piszkos munkát, likvidálják őket.

Az utóbbi kétséges, hiszen, ahogyan Rasmus Jacobsen írja, annak ellenére, hogy a Jobb Szektor az elnökválasztáson jelentéktelen mennyiségű szavazatot gyűjtött be, a másik szélsőjobb párttal, a ‘Szabadság Párttal’ együtt jelentős erőt képviselnek. Ezt már megmutatta az újonnan megválasztott kijevi polgármesternek, Vitalij Klicskónak is, aki megpróbált rendet tenni a téren.

A Majdanról a tömeg nem fog szétszéledni egykönnyen. Janukovics megdöntése csak az első lépés volt. Most a másodikra készülnek – összegzi Rasmus Jacobsen. – (Forrás: Oroszország Hangja)

A Szabad Riport megjegyzése: A ‘Jobb Szektor’ Dél- és Kelet-Ukrajnában elkövetett gaztetteiről, – persze nem beszélnek Nyugat-Európában.

Odessza 2014. május 2.

Odessza: 2014. május 2.

A Május 2-án elkövetett odesszai vérengzésben, melyben több, mint 100 orosz ajkú állampolgárt égettek meg, mérgeztek halálra, lőttek le, vertek agyon, – a ‘Jobb Szektor’ aktivistái aktívan részt vettek.

A keleti-fronton pedig, Donyeckben és Luganszban, a ‘Jobb Szektor’ felfegyverzett egységei, mintegy tábori csendőrségként funkcionálnak, – “rendészeti” feladatokat végezve. – Ennek keretében a helyszínen lövik agyon azokat a sorozott ukrán kiskatonákat, – akik szerintük nem eléggé aktívak a harcban, vagy nem akarnak fegyveres erőszakot alkalmazni Donbassz civil lakossága ellen.

Ám ők maguk úgy kerülik a nyílt fegyveres harcot, mint ördög a tömjénfüstöt! – Csak a náluk gyengébbekkel kegyetlenkednek.

Ezzel kapcsolatban a háborús bűnöket vizsgáló orosz nyomozati bizottságnak egyre szaporodó kiterjedt adatbázisa van, amelynek alapján a tömeggyilkosok büntetése nem marad el.

SzRTI

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, ELEMZÉSEK / ÖSSZEFOGLALÓK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.