Felpumpálja Ukrajnát a Nyugat?

Felpumpálja Ukrajnát a Nyugat Fotó RIAN

Felpumpálja Ukrajnát a Nyugat? – Fotó: RIAN

Már mindent bevetnek, hogy az oroszokat legyőzhessék – Új Marhall segély nyújtásán gondolkozik Soros.

“Soros György kész segíteni Ukrajnának” – írja az MTI

“Kijev/Budapest – Soros György kész segíteni a válság sújtotta Ukrajnának.

A magyar származású amerikai pénzügyi befektető, – Petro Porosenko államfővel hétfőn tartott kijevi megbeszélésen beszélt az ezzel kapcsolatos terveiről.

Az UNIAN hírügynökség idézte (június 16-án) késő este az elnöki hivatal közleményét, amely szerint Soros tájékoztatta Porosenkót egy “stratégiai konzultatív csoport” létrehozásáról, amely segíteni fogja a kijevi kormányt a reformok végrehajtásában.

“Létrehoztunk egy stratégiai konzultatív csoportot a felmerülő kihívásokra való gyors reagálás végett” – mondta Soros.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Porosenko hangsúlyozta, hogy szükség van a reformok végrehajtására irányuló erőfeszítések összehangolására. Határozott támogatásáról biztosította Soros György kezdeményezését, amely szerint ingyenes biztosítást kapjanak a politikai kockázatokra azok, akik befektetnek az ukrán gazdaságba vagy együttműködnek Ukrajnával.

Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Soros György február végén, a mintegy 80 halálos áldozatot követelő kijevi zavargások után felszólította az Európai Unió vezetőit, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy tervet Ukrajna megsegítésére, hasonlót ahhoz, mint amilyen második világháború utáni Marshall-terv volt, amellyel az Egyesült Államok segítette a nyugat-európai országok talpra állását.”

“Új Marshall segély” tehát Ukrajnának? – Kérdés: lesz e erre pénze az Uniónak, az USA-nak és Izraelnek? De ha összekaparják is valahonnan, hihetetlenül megterhelve ezzel a düledező pénzügyi gazdaságukat, – akkor a Nyugat anyagilag belerokkan ebbe a segélybe.

Közben ezáltal rájönnek arra is, hogy a győzelemhez valamivel több kell az alapvetőnek hitt 3 dolognál; mint a pénz, pénz és a pénz… – De kell még hit, hazaszeretet, önfeláldozás és lelkesedés. S ezek azok a dolgok, melyek a világhódítókban nincsenek meg.

Donbassz védi a gyerkeikért harcolnak

Donbassz védői a gyerekeikért harcolnak

A pénz hatalma lassan csak a Nyugat háborús öngyilkosságához lesz elégséges.

Szabad Riport/Fort András

Források: Unian.ua – Visualrian.com – MTI – Komszomolszkaja pravda
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: Fort András, HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.