Tolvajkergetők – Így kell rendet tenni, nem nyavalyogni mint a fürdős…!

…”Borbás elővette a legalja bidámbidám stílust (kulcsszavak: csicska, kutya, etc.) és így próbálta vörös fejjel üvöltözve utasítani a társaságot az azonnali távozásra. Mivel ez nem ment, karon ragadta Tomcatet, és felemelte az öklét. Ő meg erre jól pofán durrantotta gázpisztollyal. A nagy harcos hanyatt zuhant, és lefejelte többünk bakancsát. A ringyók egyike is megpróbált keménykedni, de egy magasba emelt pajszer meggyőzte, hogy ahol már az alfahím is fekszik, ott jobb, ha ő is takarodik.

Tomcat anyázott, mert elakadt a pisztolya, Borbás meg felkelt, és folytatni akarta a lökdösődést. De a derekasan osztott ütések és rúgások, na meg néhány társunk szakszerűen bemutatott harcművészeti fogásai meggyőzték az alvilág császárát, hogy ideje visszatakarodni a vackára, amíg lehet. Az arcára kiült döbbenet leírhatatlan volt. Ilyen még nem történt vele. Micsoda, hogy idejön pár csicska köcsög, és kezet emelnek RÁ??? Hogyan fordulhatott elő ilyen gyalázat?! Könnyeivel küszködve futott be a lakásba, a nőjét rángatta maga elé fedezéknek, majd bevágta az ajtót, és bezárta vagy negyvenre…”

***

Üdvözlet mindenkinek az M5-ös autópályáról. Éppen hazafelé tartunk Hódmezővásárhelyről, ahol nyolc napon belül gyógyuló testi, ám valószínűleg sokkal nehezebben gyógyuló lelki sérüléseket okoztunk egy Borbás Zoltán nevű bűnözőnek. Videó rövidesen lesz a kupán vágásáról, addig viszont a fantáziátok legyen a ti 3D gyorsítótok, és elégedjetek meg a szöveges leírással.

Nagyjából másfél hónapja kereste fel szegedi csoportunkat Benyhe Jánosné, akinek történetéről már a dél-magyarországi lapok is írtak. Ő volt az, akit Borbás Zoltán, egy többszörösen visszaeső, erőszakos bűnöző szó szerint kikergetett a házából hogy elfoglalja azt, a hatóságok pedig erre csak a vállukat vonogatták. Kíváncsi kacsák kedvéért íme a teljes történet.

Benyhe Jánosnénak van egy nem túl nagy társadalmi értékű lánya, Benyhe Szilvia. A kislány 2000 körül összejött ezzel a Borbással, akiről akkor még nem tudta az Benyhéné, hogy miféle. Szilvia rábeszélte az édesanyját, hogy vegyenek fel hitelt, és építsenek egy szép ikerházat, aminek az egyik felében majd ők laknak Borbással, a másikban pedig majd az édesanya. Ez meg is történt, a ház megépült 2001-ben, a Nádtető utca 6. szám alatt. Igen ám, de amint összeköltöztek, kiderült, hogy ez a Borbás egy sunyi, erőszakos bűnöző. Rendszeresen verte Szilviát, droggal kereskedett (és teszi a mai napig is), bidámbidámokkal bandázott. A család kis élelmiszerboltját drogelosztóvá alakította, nyíltan árulta ott a designer drogokat, s oda járt a város összes érvénytelen sutyerákja anyagért. Rendszeresen verte a feleségét, és üvöltve, trágárkodva szidalmazott mindenkit. Még a saját apját, anyját is azzal fenyegette, hogy kiköti őket és elvágja a torkukat, ha valami olyat mondtak, ami úri méltóságát sértette. Egyszóval egy igazi golyóérett szarházi.

Borbás és Benyhe Szilvia 2003-ban ugyan elváltak, de Borbás ott maradt a házban, továbbra is rendszeresen erőszakoskodva mindenkivel. Született egy közös gyerekük, aki jelenleg 12 éves, és természetesen éltanuló az apuka által vezetett egyszemélyes gengszterképzőben. Facebookon meg is találhatjátok őt, tele van a profilja bűnözőkkel készült közös képekkel, többük éjszakai szórakozóhelyeken. A gyámhivatalt persze ez nem izgatja, elvégre kell az alvilágnak az utánpótlás. Szóval a lényeg, hogy Borbás maradt, rendszeresen verte a volt feleségét, majd odaköltöztette az új nőjét is, egy – fogalmazzunk így – “mediterrán szépséget”, valami Melindát. (Aki egyébként korábban Bódi Guszti felesége volt.) Ezt a nőt is feleségül vette, ez is ellett neki két purdét.

Teltek-múltak az évek, és Borbás egyre inkább az éjszaka császárának képzelte magát. Már nemcsak a volt és jelenlegi feleségét verte el rendszeresen – akiket persze ne higgyünk szegény, ártatlan áldozatoknak, mert mindketten rajongtak a “menő férfiállat” iránt, és minden kívánságát lesték – hanem többször megtámadta Benyhe Jánosnét, az édesanyát is. Többször összeverte őt, és üvöltve adta a tudtára, hogy a házban az történik, amit ő akar. Természetesen az édesanya több alkalommal is kihívta a rendőrséget, akik csak hümmögtek, vonogatták a vállukat, és azt javasolták neki, költözzön el a lakásából. Az őrjöngő, fenyegetőző Borbást persze földig hajbókoló udvariassággal kezelték. Igen, gratulálunk! Ez volt az intézkedés! Borbás nem zavartatta magát a rendőröktől sem, üvöltve szidalmazta őket is, csicskáknak, kutyáknak becézgette őket, és azzal hencegett, hogy kilóra megvásárolja őket, mert “van pénze elég”. A fülük hallatára dicsekedett vele, hogy kábítószer-árusításból él, és úgysem tudnak vele csinálni semmit, majd megfenyegette Benyhénét, hogy drogot rejt el a lakásában, és ráhívja a zsarukat. Mindez következmények nélkül maradt.

Egy napon Benyhéné elutazott Melbourne-be, a rokonaihoz. Két héttel később arra tért haza, hogy Borbás kidobálta a bútorait a lakásából, és a kurváját költöztette oda. Amikor be akart menni, Borbás megverte és kidobta. A saját lánya is a bűnöző pártját fogta, elhordták őt mindennek, és közölték, fel is út, le is út, ez már nem az ő háza.

Benyhéné erre elment a rendőrségre, ahol megint csak hümmögni tudtak, majd közölték, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni, menjen el polgári perre, és kérjen kilakoltatási végzést. Arról, hogy kivonuljanak és intézkedjenek a magánlaksértő ellen, hallani sem akartak. Azt is elfelejtették közölni, hogy magánlaksértés miatt magánindítvánnyal élhet. Csak azt hajtogatták, hogy Borbás és a nője “birtokon belül vannak”, tehát nem lehet eljárni ellenük, gyakorlatilag sérthetetlenek. Ez egyébként nincs így, de ez nem zavarta őket. Még a jogi doktorátussal bíró bűnügyi osztályvezetőt sem.

Hát jó, elment Benyhéné a polgári bíróságra, ahol seperc alatt hoztak egy kilakoltató végzést, ami jogerőre is emelkedett. Eszerint Borbásnénak és a pereputtyának 2014 január 20-ig minden ingó vagyonával együtt el kell hagynia a lakást. Persze ennek a bidámbidámok nem tettek eleget, Borbás továbbra is ott pöffeszkedett a lakásban. Benyhéné hiába ment el végrehajtóhoz, az is csak hümmögött, ígérgette, hogy “majd intézkedik”, aztán nem intézkedett. Mint később kiderült, a végrehajtó jóban volt Borbással. A rendőrség pedig szintén nem kívánt foglalkozni az üggyel, elvégre “nem az ő dolguk”.

Borbás időközben megbukott egy több tízmillió forintos csalással. Számos környékbeli gazdát átvert magát MOL-ügynöknek kiadva, előleget begyűjtve “kedvezményes” gázolajra. Vagy 30-40 millió forintot szedett így össze. Fél évig előzetes letartóztatásban volt, majd hat év börtönre ítélték. Ez már jogerős, de még nem kellett bevonulnia.

Ekkor fordult Benyhéné a Tolvajkergetőkhöz. Megmutatta nekünk az összes iratot, melyek szerint ő a ház jogos tulajdonosa, s a kilakoltatást elrendelő bírósági végzést. Megállapítottuk, hogy ez a helyzet kezelhető, hiszen a lakást használó személyeket nem védi bérleti szerződés, ilyenjük nem is volt soha, mi több, bűncselekmény útján jutottak be a lakásba. Ezzel szemben a jogos tulajdonosnak minden jogalapja megvan ahhoz, hogy bemenjen, és bennünket is beengedjen.

Igen ám, de Benyhéné nem visszaköltözni szeretett volna. Hiszen ha sikerülne is, továbbra is az agresszív Borbás szomszédja lenne, aki uraságként élt a hülye lánya lakásában. Mellette állandó életveszély lenne az élete, hiszen ekkorra Borbás már nemcsak fenyegette, de megpróbálta már autóval is elgázolni, ami fölött a rendőrök “természetesen” ismét szemet hunytak. Ő már csak azt szerette volna, ha Borbás nem lakhat a lakásban, amibe beleölte egész élete munkáját. Olyan szerződést kötött tehát a Svájci Fehér Juhászkutya Klubbal, azaz velünk, hogy amennyiben kívánjuk, lebonthatjuk a lakást, és elvihetjük, ami tetszik. Ajtót, ablakot, tetőcserepet, villanykapcsolókat, kazánt, ami csak tetszik.

Igen, ez volt az, ami miatt pár napja adományokat kértünk, ezeket az ajtókat szerettük volna elszállítani. A csavar csak annyi a történetben, hogy nemcsak a szállításhoz, de a kilakoltatási akcióhoz is hozzájárultak azok, akik támogatást küldtek. Reméljük, nem baj?

Az akció megszervezése jól sikerült. Több, mint kétszáz jelentkezőből mintegy húszan maradtak a válogatás végére. Szombaton reggel találkoztunk Budapesten, a Vaskefénél, és négy autóval, plusz egy furgonnal elindultunk délnek. Szegedről még ketten csatlakoztak hozzánk. Hódmezővásárhelyen egy áruház parkolójában találkoztunk, megbeszéltük a teendőket, majd irány a Nádtető utca. Velünk jött Benyhe Jánosné, mint tulajdonos, nálunk volt a bérleti szerződés és számos szerszámgép. Összesen tizennyolcan voltunk, és három kamerát vittünk. Csatlakozott hozzánk egy váratlan kísérő is: Borbás Zoltán édesapja. Annyira elege volt már a gyökér fiából, hogy látni szerette volna, amint megleckéztetik.

A házhoz érkezve bementünk a kapun. Az ikerház jobb oldali fele volt a célpont. A bejárati ajtót zárva találtuk. Páran rögtön elkezdtek ügyködni a felnyitásán. A szomszédos lakrészből erre előkerült néhány döbbent bidámbidám kurva, és nyavalyogni kezdtek, hogy kik vagyunk, mit akarunk?

Jött ez a Borbás is. Igazi neandervölgyi bunkó, még a feje is előreáll. Nekiálltak verni a nyálukat, hogy azonnal takarodjunk, ez az “ő házuk”, ez “magánlaksértés”, és mindjárt kihívják a rendőröket! Na persze. Az ő kis otthonuk, az.

Részlet a fenti videóból 1

Borbás elővette a legalja bidámbidám stílust (kulcsszavak: csicska, kutya, etc.) és így próbálta vörös fejjel üvöltözve utasítani a társaságot az azonnali távozásra. Mivel ez nem ment, karon ragadta Tomcatet, és felemelte az öklét. Ő meg erre jól pofán durrantotta gázpisztollyal. A nagy harcos hanyatt zuhant, és lefejelte többünk bakancsát. A ringyók egyike is megpróbált keménykedni, de egy magasba emelt pajszer meggyőzte, hogy ahol már az alfahím is fekszik, ott jobb, ha ő is takarodik.

Tomcat anyázott, mert elakadt a pisztolya, Borbás meg felkelt, és folytatni akarta a lökdösődést. De a derekasan osztott ütések és rúgások, na meg néhány társunk szakszerűen bemutatott harcművészeti fogásai meggyőzték az alvilág császárát, hogy ideje visszatakarodni a vackára, amíg lehet. Az arcára kiült döbbenet leírhatatlan volt. Ilyen még nem történt vele. Micsoda, hogy idejön pár csicska köcsög, és kezet emelnek RÁ??? Hogyan fordulhatott elő ilyen gyalázat?! Könnyeivel küszködve futott be a lakásba, a nőjét rángatta maga elé fedezéknek, majd bevágta az ajtót, és bezárta vagy negyvenre.

Részlet a fenti videóból 2

Hát ez megvolna, gondoltuk, akkor ideje feladathoz látni. Az egyik csapat a főbejáratot vette kezelésbe. Egy másik a hátsó ajtónak esett neki. A harmadik pedig rájött, hogy a garázsajtó nyitva van. Onnan egész civilizáltan be lehetett jutni, hiszen az onnan nyíló ajtó zárját elfelejtették lecserélni. A három csapat nagyjából egyszerre jutott be, ki ésszel, ki erővel, de perceken belül jó sok üvegszilánk borította a terepet. A garázsban is felborult ez-az. Nem voltak rendesen megtámasztva a polcok, na.

Jöhetett a második fázis, a kilakoltatás, az ingóságok kihajigálása. Neki is kezdtünk derekasan, de azért válogatva. A jogi helyzet ugyanis az volt, hogy ez a lakás január óta hivatalosan lakatlan. Tehát ami odabent van, az vagy Benyhe Jánosné korábban is ott lévő tulajdona, vagy elhagyott tárgy, aminek nincs gazdája. Hát, nem tudjuk, ki volt az, aki ott felejtette az LCD tévét 5.1-es hangcuccal, egy drága bőrgarnitúrát, és egy csomó drága, ám ízléstelen giccset, állóórát, festményt, de nekünk egyik sem kellett, ezért csak úgy potyogtak ki az ablakon és törtek ripityára. Egy PC bizonyos kilencvenes évekbeli hagyományok tisztelete gyanánt még az utcára is kirepült. A vécébe beleborult egy ötkilós zsák gipsz. Az ajtókat, ablakokat meg pakoltuk a furgonba. Közben a szomszéd lakrészből eszeveszett sivalkodást hallottunk, mintha egyszerre ölné egymást hat-nyolc kiéhezett vágósertés, és közben Borbást is közéjük lökték. A lakásban talált legérdekesebb lelet egyébként egy bekeretezett réztábla volt, amely büszkén hirdette: “Borbás Zoltán, 2012. legjobb bűnözője.” Hát, gyenge év lehetett…

A szomszédból kihallatszó sivalkodásba hirtelen más zaj is vegyült: közeledő szirénák hangja. Naná, hogy kihívták a rendőrséget! Galád bűnözők el akarják venni az ő kis fészküket! De nem is egy sziréna közeledett, nem is kettő, hanem akkora lárma, hogy zengett tőle az ég. Abbahagytuk a munkát, kiálltunk a kertbe, vártuk a Fakabát Rt. szorgos munkatársait. Jöttek is, nem is akárhogy! Vagy egy tucat golyóálló mellényes zsaru rohant be az utcába, kezükben csőre töltött pisztollyal, és üvöltöztek, hogy SENKI NE MOZDULJON!! Nahát, érdekes, mikor a törékeny, idős Benyhénét verte ez az állat, nem voltak ilyen izgatottak… Úgy jöttek, mintha valami amerikai filmben játszanának.

Mondtuk nekik, hogy ne hadonásszanak éles fegyverrel, itt nincs senkinél sem, csak náluk. Látva, hogy valóban kicsit tódított Borbás a családjára rátörő fegyveres banditákról – mert természetesen úgy adták elő, hogy Borbást tucatnyi fegyveres támadó lelőtte – elrakták a stukkereket, és megkértek minket, hogy támasszuk meg a furgon oldalát. Hármunknál volt gázpisztoly, ezeket elvették. Kérdezték, ki lőtt, mivel lőtt? Mondtuk, hogy egy lövés volt, gázpisztollyal, mert Borbás és a két ribanc átjött a mi magánterületünkre, és Borbás le akarta ütni Tomcatet. Mondtuk azt is, hogy videóra vettük az egészet, több kamerával.

Következett pár óra aprólékos vizsgálódás. Közben mentőautó érkezett, és egy sárga mentőhelikopter is ereszkedni kezdett a ház fölött. Mikor kiderült, hogy a “halálos sebesült” csak egy kis könnygázt nyelt és néhány pofont kapott, a helikopter elrepült, és Borbást kivitték a mentőautóhoz. Semmi baja sem volt, de azért elvitték kórházba. Közben az utcába egyre több jármű érkezett, már ellepték a különböző rendőrségi autók, kisbuszok, terepjárók.

Eközben a furgon belsejéből puffanást hallottunk. Még láttuk is, hogy valaki elszalad a nyitott hátsó ajtótól, vissza Borbásék lakásába. Kiderült, hogy valamelyik nyomorékagyú egy szamurájkardot és két gázspray-t hajított a raktérbe. Jót röhögtünk a szánalmas próbálkozáson. Pláne, hogy a kard párját már korábban megtaláltuk a garázsban, és ott hevert a fűben széttörve. A rendőrök ezeket is kivették és a pisztolyaink mellé tették.

A zsaruk nagyon korrektek voltak velünk. Ismerték a Tolvajkergetőket, tudták, kik vagyunk. Mondogatták, hogy már megérdemelte ez a gyökér, hogy valaki jól megagyalja, nekik is tele van már vele a tökük. Ismerték persze az egész sztorit az elfoglalt lakásról. Hát, azt nem tudják, most mi lesz, majd a parancsnok eldönti.

Jó öt óra várakozás következett. A szemlebizottság végigfényképezte a helyszínt, a kihajigált bútorokat, a szétfeszegetett ajtókat. Mi közben üldögéltünk az utcán Borbás kihajított bőrfoteljében, meg a kertből újított székeken. Nem úgy nézett ki, hogy a rendőrök szívózni akarnának velünk, de hát nem is nagyon tudtak volna. A jogos tulajdonos társaságában, érvényes bérleti szerződéssel jöttünk be a házba, és sem Borbásnak, sem a luvnyáinak nem volt semmiféle jogcíme bennünket ebben akadályozni. A kihajigált holmik tulajdonjoga enyhén szólva kérdéses. Úgy látszott, sikerül megoldani a helyzetet. Borbás elgyepálása sem volt nagy probléma, hiszen jogos védelmi helyzetben voltunk, és ezt három kamera videó felvételével is nyomban tudtuk bizonyítani.

Csakhogy a rendőrségen mindig van valaki, aki úgy gondolja, ha nincs ügy, akkor majd csinálnak erőből. Elvégre ha már kijöttek ekkora szirénázással, akkor valami fennforgásnak lennie kell.

Először azzal hozakodtak elő, hogy néhányunknak be kellene menni tanúskodni. Jó, de miről? Hát, mondták, majd lesz ügy, azt még nem tudják, milyen és ki ellen. Hát szép, ha még ezt sem tudják, mit akarnak ügyeskedni? Aztán közölték, hogy mindannyiunknak be kell menni, de ne aggódjunk, a rendőrök itt maradnak, és őrzik a cuccunkat. Ja, és Tomcat elő lesz állítva súlyos testi sértés kísérlete alapos gyanújával. Meg lefoglalják a gázpisztolyainkat. Mindet. És a kamerákat is. És még minden mást, amit úgy gondolnak. Bicskákat, akármilyen kicsit. (Két-három darab lehetett nálunk, mind körömpucolónyi pengével.) Ja, és végül is mindenki menjen be a kapitányságra, kihallgatásra. Ne aggódjunk, a rendőrség itt marad, és őrzi a cuccokat. Nem, Borbás nem mehet be a lakásba. Nem is vihet el semmit. Semmi baj nem lesz.

Arról, hogy netán Borbást vinnék be, természetesen szó sem esett. Ő ekkorra már előmerészkedett a tornácig, és onnan kaffogott felénk a csimpánzszerű ribancai mögül. Hogy ő majd szétver minket. Elvágja a torkunkat. Meg leszünk baszva. És hogy gyávák vagyunk, mert csak a rendőrök mögül nagy a pofánk. Hm, kicsit gond lehet a valóságérzékelésével.

A kapitányságon mind a tizenkilencünket egyenként kihallgatták arról az egész Dél-Magyarországot izgalomban tartó bűncselekményről, amelyben egy közismert bűnözőt pofán méltóztatott könnygázosítani egy közismert blogger. Mindenkit kifaggattak a legapróbb részletekről. A furgonunkat behozták a kapitányságra, lefoglalták a benne levő ajtókat, ablakokat. Benyhéné megkérdezte, mikor kaphatja vissza azokat, hiszen azok az ő tulajdonát képezik.

– Azok bűnjelek! – hangzott a válasz.

Hogy milyen bűnjelek, és milyen bűncselekmény az, ha valaki bemegy a saját házába, és leszereli az ajtókat, nem tudtuk meg. Bűnjel és kész. A rendőrök egyébként továbbra is tisztességesek voltak, még szimpatizáltak is velünk. Tomcatet sem vitték a fogdába, meg sem bilincselték, csak papíron volt előállítva. Ezzel igazából jól is járt, mert ő legalább kapott enni, mint fogvatartott. A többiek meg ott éheztek a folyosón, míg egyenként sorra nem kerültek. A kisrendőrökkel tehát semmi baj nem volt, az ellen azonban nem tehettek semmit, hogy valami ostoba fejes a bűnöző védelmére utasította őket.

Csaknem nyolc órába telt, mire az évszázad bűntényének minden mozzanatát felderítették. Tomcat később elmondta, hogy azzal fenyegették, hogy magánlaksértés miatt indítanak ellene eljárást. Kérdezte, hogyan valósított volna ő meg ilyesmit, ha a tulajdonos jelenlétében, mint szerződéses bérlő tartózkodott a jogszerűen birtokba vett ingatlanban? Megint jöttek neki ezzel a szar szöveggel, hogy mivel Borbás életvitelszerűen ott él, ezért nem léphetett volna be.

– Maga mit csinálna, ha bemennék a lakásába hívatlanul? – kérdezte a rendőrtől.
– Kidobnám. Ez magánlaksértés lenne.
– És ha akkor mennék be, amikor nincs otthon? Ha arra érne haza, hogy a nappalijában nézem a tévét?
– Akkor is!
– Na és ha akkor megyek be, amikor nyaralni megy, és két hét alatt jól belakom a lakást?
– Az más, mert akkor már életvitelszerűen tartózkodik ott.
– Értem. Kérem, akkor definiálja, megfelelő törvényi hivatkozással, hogy egy folytatólagosan elkövetett bűncselekmény mennyi idő után válik jogszerű cselekménnyé.

Ilyen törvényhely természetesen nincs. A magánlaksértés sosem válik jogos lakáshasználattá. Pontosabban egyetlen esetben, 15 év elteltével, elbirtoklás útján, de akkor is csak amennyiben az eredeti tulajdonos nem emel kifogást. Más esetben, így Borbás esetében is, bűncselekmény valósul meg.

– Sajnos ilyen rosszak a törvények – mentegetőzött néhány rendőr, pedig a törvényekkel nem volt semmi baj, csak ők nem értették.

Papírok, aláírások, Tomcattől vettek ujjlenyomatot, majd befejeztük a műsort. A furgont visszakaptuk kiürítve. Megtudtuk, hogy a Nádtető utcába nem mehetünk vissza, mert fokozott ellenőrzést rendeltek el a környékre, és az utcába sem szabad bemenni. Tomcatnek más volt a véleménye. Szerinte furcsa lenne, ha a rendőrség fokozott ellenőrzésre hivatkozva kitiltana valakit a házából. Javasolta, menjenek oda, és szondázzák meg, hogyan reagálnak a rendőrök.

Hogyan reagáltak volna másképp, mint oltári csapaterős felvonulással. Mire az utcasarkon álló két rendőr befejezte odamerészkedő előőrsünk különösen szigorú igazoltatását – aminek célját nem nevezték meg, sebaj – már vagy ötven kollégájuk nyüzsgött körülöttünk. Közölték, hogy az utcába csak azok léphetnek most be, akik itt laknak.

– Én itt lakom – felelte Benyhéné, és megmutatta a lakcímkártyáját.
– Mi is – mutatta meg Tomcat a bérleti szerződést. – Az egyesület tagjai vagyunk.

Némi tanácstalanság ült ki a rendőrök arcára. Végül előkerült a bűnügyi osztályvezető, és átvágta a gordiuszi csomót.

– Az utcába bemehetnek, de a házba nem.
– És miért nem?
– Mert az magánlaksértést valósítana meg.
– A tulajdonos részéről?
– Igen, mert az ingatlanban jelenleg más lakik.

Szó szót követett, végül a jogi doktori címmel rendelkező őrnagy közölte, hogy az ő személyes döntése az, hogy nem enged be minket az ingatlanba. Ezzel pedig bűncselekményt, közelebbről magánlaksértést követett el. Azt ugyanis nemcsak az valósítja meg, aki behatol egy idegen magánterületre, hanem az is, aki annak jogos haszonélvezőjét nem engedi belépni. Beosztottjainak pedig meg kellett volna tagadniuk a bűncselekményre felszólító utasítást.

Mi persze nem azért mentünk vissza, hogy elkezdjünk balhézni az ostoba bidámbidámokkal. Nyilvánvaló volt, hogy a rendőrök így fognak reagálni. Egyikük meg is mondta, miért: a rendőrségnek sokkal fontosabb, hogy a környéken “rend és nyugalom” legyen, mint ilyen apróságok, hogy valakit kikergettek a 30 millió forintos házából, amiért egész életében dolgozott. A szomszédok nyugalma és a csend fontossága felülír holmi magántulajdonhoz való apró-cseprő jogot.

Azért mégiscsak elsétáltunk a házhoz, megnézni, hogy vannak Borbásék. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az ígért rendőri őrizetből semmi sem valósult meg. A ház nyitva állt Borbásék előtt. Még rosszabb, hogy egy csomó cuccunk bent maradt. Egyikünk táskája, egy létra, több szerszám. Kértük, hogy hadd hozzuk ki, de a rendőrök nem engedték ezt sem.

– Ha úgy érzi, bűncselekményt követtek el Ön ellen, tehet feljelentést…
– De nem érti? Maguk vittek el innen minket, a holminkat meg otthagyták ezeknek!

Erre csak a vállukat vonogatták. Nem mintha olyan hatalmas értékek lettek volna. De hát ezek egy házat is leszarnak, miért pont egy létra érdekelné őket?

Előkerült persze Borbás is. A gyökér üvöltözött odabentről, fenyegetőzött, csicskázott, buzizott, a ribancai meg visítoztak. Éjjel tizenegy óra volt, de a rendőröknek eszük ágában sem volt rájuk szólni, nekik szabad csendet háborítani. Csak akkor léptek közbe, ha közülünk valaki visszaszólt. Azt nem szabad! Az már zavarja a szomszédok nyugalmát! Borbás folyamatosan azt követelte, hogy Tomcat menjen be hozzá, “ha van vére”, és “bokszolják le”. Nem akarta érteni az ostoba csimpánz, hogy a civilizált ember nem alacsonyodik le ilyesmihez. Hová lett volna az emberiség, ha távoli ősünk is “egy az egyhez” áll neki “bokszolni” a barlangi medvével vagy a kardfogú tigrissel! Nem bokszolni jöttünk, hanem patkányt irtani. Más műfaj. A patkány meg visítson, ha akar, úgyis megdöglik.

De csak sikerült Borbást annyira felplankolni, hogy még ősemberi voltából is kivetkőzve, vörös fejjel üvöltötte az egyik kurvának:

– Hívjad a cigányokat! Most, most hívjad őket! A cigányokat!!

Lázas telefonálásba kezdtek. Végignéztünk magunkon (továbbra is 19 fő), majd a rendőrökön (kb. 50 fő, részben páncélban) és nem értettük, miféle “cigányokat” akar ide, és milyen célból. Rasszista ez? Különben is, 13 kisebbség közül miért pont cigányokat akar hívni? Akiknek politikailag korrekt neve egyébként is romák, nem? Mit cigányozik ez itt…

Már a kocsikhoz sétáltunk vissza, amikor hirtelen egy csapat rendőr bukkant fel az utcában, és futva megelőztek bennünket. Nem értettük, mi van, ám egyszer csak láttuk, hogy egy autót tartóztatnak fel. A volán mögül személyesen Borbás kászálódott elő. Nicsak, a kis hülye, utánunk akart jönni. Ennyire akar bokszolni? Ám ekkor az utca másik vége felől egyszer csak megérkezett egy szakadt piros Opel. A rendőrök láttán erősen elkámpicsorodott a benne ülő három cigány képe. Aztán jött még egy autó, meg még egy, és egy negyedik is. Összesen úgy tíz-tizenkét gizda szarházi gyűlt össze. Na, hát nem voltak valami nagy eresztés. Nagy részük girhes drogos, piti kis drogfutárok és ilyesmik lehettek. Tizennyolcunk akkor is elbánt volna velük, ha hirigre kerül sor. De nem került, helyette tömeges igazoltatás lett a vége. Benyhéné ismert közülük néhányat, egyik sem állt nagy verekedő hírében. Végigvideóztuk őket, megdicsértük a remek verdáikat, majd megköszöntük, hogy eljöttek, és távoztunk.

Az akció mérlege rövid távon döntetlen. Bár nem sikerült annak rendje és módja szerint kiakolbólítani a vadembereket, Borbás életének talán legsúlyosabb traumáját élte át, amikor ribancai és gyerekei előtt bevertük a hülye fejét, és megfutamodott pár “csicska köcsög” elől. Különösen döbbenetes lehetett számára, hogy nem csak ő tud összeszedni pár embert, ha kell, hanem az a lenézett nő is, akit lábtörlőnek kívánt használni, és akik bizony nem csak nézelődni jönnek. Az általa bitorolt lakást sikerült lakhatatlanná tenni és részben kiüríteni. Az ajtókat a rendőrség lefoglalta ugyan, de azok Benyhéné tulajdonát képezik, és tőle is foglalták le. Tehát neki is kell majd visszaadni mind. Amúgy egy gazdátlan LCD tévé és pár hasonló is beugrott a kocsiba, az is le lett foglalva. Nem adhatják ki másnak, csak a tulajdonosnak, az meg nem Borbás.

Az igazi győzelem azonban az, hogy bizonyítékot szereztünk rá, hogy a rendőrség karhatalmi erővel tart fenn egy hatalmas kárt okozó jogtalanságot, felrúgva egy sor eljárásjogi és egyéb szabályt. Ez pedig nagyon jól fog jönni abban a polgári perben, amit Benyhe Jánosné a közeljövőben a segítségünkkel indít el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ellen. A per követelése a lakás ára lesz, hiszen elbitorolt otthonát nem védték meg, és arra kényszerítették, hogy elhagyja azt. A rendőrség fogja megfizetni az álszent mellébeszélésekből fakadó károkat. Majd meglátjuk, meddig marad a helyén egy-két rendőri vezető, ha több tízmilliót kell kipengetnie a “hitközségnek” azért, mert elfelejtették elolvasni a megfelelő jogi szakkönyveket. Tomcat szintén pert indít jogtalan és indokolatlan előállítása miatt.

***

A rendőrség hivatalos, (kissé nevetségesnek tűnő) közleménye a szombaton történtekkel kapcsolatban:

“12 óra 50 perckor Hódmezővásárhely-Újkishomokon a Nádtető utcában egy ingatlanrész bérbevétele kapcsán vita alakult ki. Ennek során az ingatlan egyik tulajdonosa nehezményezte a bérbevevők eljárását és rátámadt a bérbevevők egyik képviselőjére, aki ennek következtében elővette a nála lévő gázriasztópisztolyt és rálőtt vitapartnerére. A férfi ennek eredményeként elesett és könnyebben megsérült. Őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A helyszínre érkező rendőrök megfékezték a további indulatokat. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.”

Tolvajkergetők/FBPosta Imre weboldalaSzeged ma.hu – SzRTI

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, SZEMEZGETŐ | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.