Vegyi fegyvereket vetnek be civilek ellen – a kijevi kormány egységei

Vegyi fegyvereket vetnek be Ukrajnában a kijevi kormány egységei

A dél-kelet ukrajnai Mariupolban, már a május elejei harcokban is vegyi harcanyagokat vetettek be az ukrán csapatok – írta Crisisua.net oldal május 7-én.

“Vegyi fegyvereket vetettek be civilek ellen Mariupolban” – mondotta az Ukrajnai Szláv Párt vezetője; Alexander Luzan.

Elmondása szerint május 7-én 11:30-kor, amikor a helyi népi önkéntesekből álló alakulatnak sikerült átvennie az ellenőrzést a Mariupol Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának épületében, – akkor az ukrán hadsereg katonái visszavonulásukat követően, – kémiai harcanyagokkal árasztották el az épület helységeit.

Az épület már tele volt sebesült emberekkel, akik nem tudtak elmenekülni, s a bent tartózkodók közül 8-an súlyos gázmérgezést szenvedtek. Pánik tört ki, kitörték az ablakokat, hogy a gázt kiengedjék az utcára.

Luzan, aki egyébként ukrán országgyűlési képviselő azt is megemlítette, hogy május 2-án Odesszában, a Szakszervezetek Házában történt tömeggyilkosságban is vegyi fegyvereket vetettek be civilek ellen.

A kijevi kormány szolgálatában álló banderisták, – egy ismeretlen fajtájú, szürkés-zöld füstöt adó gázt engedtek az épületben tartózkodó emberekre – olvasható a Crisisua.net cikkében.

Ám most, a jelek szerint június első napjaiban, – ismét vegyi fegyvert készül bevetni a civil lakosság ellen, – immár a ‘megválasztott’ elnök jóváhagyásával a kijevi hadsereg, – ezúttal Szlavjanszkban.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a kijevi mainstream média már akkorákat hazudik, hogy ez még annak is feltűnik, aki nem nagyon foglalkozik Kelet-Ukrajnával:

“Kijev már az ördögöt festi a falra…?” – írja kelet-ukrajnai eseményekről első kézből ismerő, – onnan saját helyi forrásokból értesülő Bal-Rad.

Az ukrán hadügyminiszter az “Ukrajna 112″ televíziós csatornának a következőket nyilatkozta: Szlavjanszknál az ellenség vegyi fegyvert alkalmazott. Értsd: a Népi Milicia vetett be valamilyen vegyi fegyvert a kijevpárti latorhorda ellen.

Mihail Koval miniszter szerint a városban az önvédelmi erők mérgező anyagokat halmoznak fel.

“Mi viszont nem lassan dolgozunk! Úgy dolgozunk, hogy nem keletkezett tűz, és igy nem voltak civil áldozatok. De a szeparatisták most is a mérgek felhalmozásán munkálkodnak Szlavjanszkban. Méregtartályokból szerencsére eddig nem volt sok. Mi most erre reagálunk” (értsd: meg akarják akadályozni a további felhalmozást, és a mérgező anyagok aktivizálódását.) – nyilatkozta Koval az “Ukrajna 112″-nek.

Koval miniszter, – ez a ragadozó gyilkos fenevad, – meglehet az ördögöt festi a falra?

Bizony meglehet!

Maga is világosan tudja, hogy a műveleti zónában a milícia a saját anyái, feleségei, gyermekei, testvérei között nem tárol mérgező anyagokat. Miért tennék ki az övéiket és önmagukat mérgezésveszélynek? Akár véletlen balesetnek is, ami egy háborúban bizony könnyen megeshet.

Nagyon könnyen előfordulhat viszont, hogy a kijevi junta egy szörnyűséges bűncselekmény elkövetésére készül. Vegyi fegyver bevetésére. És már jó előre felkészíti az agymosott ukránokat és a nyugati hírfogyasztókat, és már előre az önvédelmi erőkre kenve a várhatóan bekövetkező gyalázatot.

Koval nyilatkozata egyenesen az ördög falra festése!

Ennek a bekövetkezhető bűnténynek csak úgy tudjuk elejét venni, ha minél szélesebb információs offenzívát indítunk a leleplezés érdekében.

Ezért a Bal-Rad arra kéri minden olvasóját, hogy ezt a hírt ossza meg akivel csak tudja, és terjessze minél szélesebb körben.

Videó: Szlavjanszkból megkezdték a gyermekek evakuálását:

Összeállította: Szabad Riport

Források: Politikus.ru – Crisisua.net/english – Bal-Rad
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.