Így legalizálta a katolikusok pápája a kijevi banditakormányt – Frissítve

Ferenc Pápa és Jacenyuk - Így legalizálta a katolikusok pápája a kijevi banditakormányt 1

Galéria: Kezet fog, majd tárgyal a puccsista kijevi kormány önjelölt “miniszterelnökével” Arszenyij Javenyukkal, Ferenc Pápa Rómában, 2014. április 26-án.

A pápa ezzel a gesztussal, mely inkább az Egyesült Államoknak szólt, – legalizálta, elismerte, a Vatikán részéről, – a véres erőszakkal, törvénytelenül hatalomra jutott kijevi juntát.

De, hogy az olvasó számára világosabb legyen, – vajon a pápa ezzel a fenti legitimációval, mit is tett voltaképpen:

Ferenc pápa közösséget vállalt a kijevi “kormány” erős karjának számító, – mészáros ‘Jobb Szektorral’ is.

Nem valószínű ugyanis, hogy Vatikán a mainstream médiából tájékozódik. Vatikánnak minden bizonnyal rendelkezésére állnak a valódi információk is.

Ha ennek ellenére nem vesz tudomást arról, hogy egy csekély többség puccsal átvéve a hatalmat terrorizálja és kifosztja Ukrajna lakosságát, valamint megöli és külföldi zsoldosokkal és terroristákkal félemlíti meg és gyilkolja azokat, akik ebből a helyzetből szabadulni akarnak, – akkor a pápa és mindenki, aki elismerte ezt az erőszakos fasiszta kormányt, – egyúttal közösséget is vállalt vele. Ez alól immár a pápa sem kivétel.

A gonosz kijevi kormánya

A gonosz kijevi kormánya – Arszenyij Jacenyuk

Így a pápa megtagadta a krisztusi elveket, – mert elfogadta azt a kezet, melyhez számtalan vércsepp tapad – és be is szennyeződött általa.

A pápa ezzel igazából a hűségét bizonyította, a Rothschild család által irányított Vatikáni bankhoz. Olyan üzletemberré vált, aki pénzért lelket ad el a sátánnak.

Világossá tette mindenki előtt, hogy ő nem más, mint a Pénzügyi Háttérhatalom cionista-judeokeresztény klubjának a tagja, és ez már akkor kezdődött, amikor védelmébe vette a homoszexuálisokat, meggyalázva a házasság szentségét.

Minden katolikus egyházi vezető, aki továbbra is közösséget vállal ezzel az egyházi rendszerrel, – arcon köpi a hívőket. – Akik, pedig ha ezt hagyják, meg is érdemlik!

Szabad Riport

Források: AP, MailOnline, Euronews, Russia Today, SzRTI archivum
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.