Amerikai csapatok vonulnak be az Unió keleti tagállamaiba? – Jenkik haza!

Graffiti

NATO: Amerikai csapatok jöhetnek Közép-Európába a (szerintük) orosz fenyegetés ellen

– Hír és vélemény –

Hír: “Az ukrán határ menti orosz katonai fenyegetés elhárítására tett lépések között szerepelhet az is, hogy amerikai csapatokat telepítenek a NATO azon kelet-európai tagállamaiba, amelyek fenyegetve érzik magukat” – jelentette ki egy interjúban a NATO európai erőinek főparancsnoka.

Philip Breedlove (aki korábban az amerikai légierő tábornoka volt) mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tervek még nincsenek készen, így nem tud részleteket közölni arról, mely tagállam – köztük az Egyesült Államok – milyen módon kapcsolódhat be a műveletekbe.

A főparancsnokot a NATO-tagországok külügyminiszterei bízták meg a múlt héten azzal, hogy rövid időn belül dolgozzon ki óvintézkedéseket az ukrán határ menti orosz csapaterősítésre válaszul.

Breedlove az AP amerikai hírügynökségnek szerda este Párizsban nyilatkozva elmondta, hogy légi, tengeri és szárazföldi intézkedéseket egyaránt magában foglaló csomagterven dolgozik, amely kifejezetten védelmi jellegű, ugyanakkor megfelelő szintű biztonsági garanciát jelent a legkeletebbre fekvő NATO-tagországok számára…

Vélemény: Minket egyáltalán nem fenyeget Oroszország. – Legfeljebb hazánk kifosztóit azokat, akik legszívesebben kiirtatnának, de minimum rabszolgává tennének minden magyart. Ahogyan éppen most teszik ezt az ukrán néppel, kezdve az IMF által diktált hihetetlenül brutális megszorításokkal. – Illetve tennék, ha tudnák, de az ukrán játszma még nem ért véget.

Ennek megerősítésére kívánják Közép-Európába telepíteni az amerikai csapatokat, és senki ne gondolja egy percig se, hogy a mi védelmünkre!

Minket tehát nem Oroszország fenyeget, – hanem a nagy felvásárlók, az EU-s gyarmatosítók, az idegen tulajdonú bankok, s most már Amerika is beállt nyíltan az országfosztók sorába.

De az amerikaiak nem lesznek itt szívesen látott vendégek! – Hódító csapatoknak fogjuk tekinteni őket. Jenkik haza! – Yankee go home!

Szabad Riport / Bornemissza János

Források: MTI – HVG
Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD, Bornemissza János, HÍREK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.