Fokozódik a helyzet – Sorra törik fel a magyar otthonokat

(Már, akitől van még mit elvinni – B-R.)

…”Csodálkozhat-e valaki kérem azon, hogy a mára már Banditisztánná vált hazánkban, – a kisstílűvé degradálódott betörők is kikérik részüket az országos fosztogatásból?…”

A statisztikák szerint az elmúlt években folyamatosan növekedett a lakásbetörések, betöréses lopások száma hazánkban. Ráadásul a régióban is Magyarországon regisztrálták a legtöbb betörést a lakosság számához viszonyítva.

Ezek a bűncselekmények nemcsak anyagilag okozhatnak komoly veszteségeket, hanem lelkileg is, hiszen az otthonunk jelképezi a biztonságot, stabilitást az életünkben. Ezen felül a tolvajok magukkal vihetnek olyan régi családi ereklyéket, ékszereket is, melyekhez komoly érzelmi szálak is fűznek minket.

Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) adatai szerint a rendőrség által rögzített betöréses lopások száma Magyarországon az elmúlt években drasztikus emelkedésnek indult. Az elmúlt tíz év folyamán 2009-ben történt a legkevesebb betörés, akkor 16 200-at regisztráltak. 2012-re ez a szám már 22 ezer fölé emelkedett, tehát 39 százalékkal nőt három év alatt az ilyen jellegű vagyon elleni bűncselekmények száma.

Akkor sem biztatóbb a kép, ha régiós szinten vizsgáljuk az eredményeket. A környező országokban rögzített betöréses lopások száma ugyan Lengyelországban volt a legmagasabb 2012-ben (41 ezer), Magyarország pedig a második helyre kerül a 22587 regisztrált esettel. Szlovákiában pedig 1742 esetben történt betörés.

Ugyanakkor érdemes megvizsgálni ezeket az adatokat a lakosság számának tükrében is. Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban 38 millió lakosra jut 41 ezer betörés, hazánkban pedig alig 10 millióra 22 ezer, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon magasan vezet a közép-európai régióban, ami a lakosság arányában mért betöréses lopások számát illeti, Lengyelország pedig így a harmadik helyre csúszik.

Mivel a Legfőbb Ügyészség adatai nemcsak a rendőrség által rögzített eseteket tartalmazza (hanem például azokat is, melyekben az ügyészség részéről vádemelés történt, stb.), ezért némi eltérést mutatnak az uniós statisztikákhoz képest. Igaz, a tendenciák itt is ugyanazok: az elmúlt években folyamatosan nő a betöréses lopások száma. A 2009-es 37 ezerről közel 47 ezerre nőtt a bűnelkövetések száma három év alatt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az elmúlt évek adatai alapján egyértelmű, hogy otthonunk biztonsága fokozott veszélynek van kitéve. Természetesen a legfontosabb, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbáljuk megelőzni a bajt. Néhány biztonsági tipp:

– Mindig zárd kulcsra az ajtót, akkor is, ha csak rövid időre mész el otthonról.

– Soha ne hagyd a kulcsot olyan gyakori “rejtekhelyeken”, mint a lábtörlő alatt, virágcserépben. Ezeket mind jól ismerik a betörők.

– Ha elveszett a kulcsod, cseréltesd le a zárat az ajtón.

– Ne hagyd bukóra az ablakot, ha elmész otthonról. Pillanatok alatt ki tudják így nyitni a bűnözők.

– Készpénzt, ékszert és egyéb értékeket érdemes kóddal vagy kulccsal zárható, rögzített széfben tartani.

Legalább ennyire fontos, hogy arra az esetre is be legyen otthonunk biztosítva, ha megtörtént a baj. Egy betörés esetén nemcsak a betört ajtó, ablak, feltört zár cseréje lesz költséges, de valószínűleg a rablók a legértékesebb zsákmányra utazva olyan drága eszközöket fognak elvinni, melyek újbóli beszerzése rendkívül nagy kiadásokkal járna.

Amennyiben rendelkezel megfelelő lakásbiztosítással, úgy a biztosító állja a károdat. Érdemes minden eshetőségre felkészülni, és egy személyre szabott otthonbiztosítással bebiztosítani nemcsak az ingatlant, de a különböző háztartási- és értékőrző ingóságokat is, mint például bútorok, háztartási gépek és ékszerek. Ráadásul ma már lehetőség van szemle nélkül is, online igényelni a különböző biztosítási csomagokat. – (Pénzcentrum.hu)

Bal-Rad komm: …”A tolvajok magukkal vihetnek olyan régi családi ereklyéket, ékszereket is, melyekhez komoly érzelmi szálak is fűznek minket…” – Ahogy fentebb is írtuk; Már, akitől van még mit elvinni!

Ennek a cikknek persze az a lényege,- hogy Magyarországon már a felső-középosztály, (vagy, ami még megmaradt belőle), – sincs már biztonságban. – Sőt, senki sincs biztonságban.

A kisembert a multik, bankok és a végrehajtók fosztogatják, – no meg a parazita állam, – a felső-középosztályt; ugyanezek, + a fent emlegetett betörők, – (az alsó-középosztály már megsemmisült), – csak a legfelsőbb rétegeknek nincs félnivalójuk.

Hogy is lenne, – mikor kitünő kapcsolataik vannak éppen azokkal, – akik a nagy volumenű fosztogatásokat véghezviszik. – vagy maguk is éppen azok.

De, azért a Pénzcentrum sem mentes a saját osztálya által diktált naivságtól:

…”Ezek a bűncselekmények nemcsak anyagilag okozhatnak komoly veszteségeket, hanem lelkileg is, hiszen az otthonunk jelképezi a biztonságot, stabilitást az életünkben…”

Hát a betörők, a bűnözők, csak ugyanazt csinálják, – mint az állam, a bankok, a multicégek, – s a közjegyzők, a végrehajtók, – ugyanezt, csak kicsiben.

Lopás, (Magán nyugdíjkassza, E-útdíj,), Fosztogatás, a multik részéről; Irreálisan magas lakossági fogyasztói számlák, gázmérőórák illegális erőszakos leszerelése; (TIGÁZ), – Fosztogatás a bankok részéről; a közjegyzők, a behajtók és végrehajtók segedelmével; devizahitelezés, bedőlt hitelek, kényszerértékesítések, – autó lopások, kilakoltatások…

Csodálkozhat-e valaki kérem azon, hogy a mára már Banditisztánná vált hazánkban, – a kisstílűvé degradálódott betörők is kikérik részüket az országos fosztogatásból?

B-R

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD, HÍREK, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.