Seagal és Putyin barátok lettek – Az akcióhős is orosz állampolgárságot kérhet

Összebarátkozott a két domináns egyéniség, Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke és – Steven Seagal filmbéli akcióhős, harcművész, rendőr és állatvédő.

“Ő egy nagyon jó ember!” – nyilatkozta Putyinról az akciószínész, – “szinte a testvéremnek érzem. Mert egy olyan férfi, aki megtartja a szavát, s számomra ez nagyon fontos.

Ellentétben a világ többi vezetőjével, nem csak saját magára gondol, hanem a népe és az országa érdeke számára a legfontosabb.

Putyin – egy erős ellenfél, brilliáns stratéga és taktikus elme. Nem véletlen, hogy Oroszország az elnöksége alatt ismét felemelkedett és újra vezető szerepet játszik a világ ügyeiben.

Jigoro kanoAmikor először jártam az ő pártjának épületében (Egységes Oroszország- a szerk.), meglepve vettem észre ott egy szobrot, mely “Jigoro Kano”-t ábrázolta, aki a Judo alapítója volt. Ez meglepett, s arra sarkallt, hogy jobban megismerjem ezt az embert. – Tudtam róla, hogy elsajátította a harcművészet mellett keleti filozófiát, – de jól ismeri a történelmet is, – hogy okuljon a világ történelmében komoly szerepet játszó nagy uralkodók és döntéshozók példájából. Folyamatosan tanulmányozza a kiemelkedő történelmi alakokat, – és eseményeket.

A politikai pályafutása során legtöbb konfliktusa a CIA-val, s az Obamát körülvevő néhány emberrel volt. És az sem kétséges, hogy Putyin elnök nem kívánja növelni a feszültséget. – Nem értem azokat a vádakat, hogy; Putyin beavatkozik Ukrajnában. Kijelentette többször is; az orosz hadsereg nem támadja a dél-keleti ukrán régiókat. A Krímben pedig teljesen jogosan lépett fel, – megvédte az orosz ajkú népet, az Ukrajnában egyre jobban eluralkodó káosztól.

Az amerikai televíziós média folyamatosan bírálja Putyint. Felháborító hazugságokat, őrültségeket terjesztenek róla, abszurd vádakkal illetik. – Ez semmi más, csak cinikus propaganda. – De az idő haladtával fény derül minden hazugságra és nyilvánvalóvá válik az igazság.

A rágalmakkal szemben a tények viszont merőben mást mondanak: Amióta Putyin Oroszország elnöke, a születési statisztika meredeken emelkedik. A születési és halálozási arány pozitívan változott. Oroszország az elmúlt évtizedben átalakult a szemünk előtt.

Én Stvene Seagal, mindemellett nem kívánom feladni az amerikai állampolgárságot, mert szeretem a hazámat, és hiszek benne. De lehetséges, hogy emellett az orosz állampolgárságot is kérni fogom. Lehet, hogy eljön majd az az idő, amikor orosz állampolgár leszek.

Oroszország elnöke – egy hihetetlenül erős személyiség. Felemelte országát. Minden alkalommal, amikor jövök Oroszországba, egyre jobban szeretem” – mondotta Steven Seagal.

Szemelvények a lexikonból:Steven Frederic Seagal (Michigan, 1952. április 10.) amerikai akciófilmszínész, producer, forgatókönyvíró, harcművész, énekes-dalszerző és tartalékos seriffhelyettes.
Színészként az 1980-as évek végén és a ’90-es évek elején akciófilmes szerepeivel vált híressé.
Seagal – aki 7 danos aikidomester – fiatal felnőttként aikido-oktatóként dolgozott Japánban; ő volt az első külföldi, aki Oszakában saját edzőtermet üzemeltetett. Később Los Angelesbe költözött és 1988-ban Nico című filmjével debütált a tengerentúlon. A ’90-es években a színész jellegzetes akciósztárrá vált, olyan filmekkel, mint az Úszó erőd (1992) vagy a Száguldó erőd (1995), amelyekben terrorista-elhárító szakembert alakít (Casey Ryback)…
Filmes pályafutása mellett Seagal gitárosként is tevékenykedik, de hivatásos munkáján túl aktív környezetvédő és állatjogi aktivista… buddhista…
Immár 20 éve hivatásos rendőrtiszt az állam Jefferson Parish sheriff-hivatalában, rendszeresen járőrözik. Seagal kitűnő céllövő hírében áll aki a rendőrség különleges osztagával is együtt dolgozik, és megannyi tisztet képzett ki a lőfegyverek használatára és a pusztakezes közelharcra…”

Szabad Riport Tudósító Iroda

Források: Politikus.ruWiki
Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.