Ami a fagyhalál előtt van – Fagyási sérülések

4913_1Míg a városban elsősorban hajléktalanokat veszélyezteti a megfagyás, addig a természetben a téli kirándulások, sportok óvatlan vagy felelőtlen kedvelői a szenvedő alanyok.

1. A fagyási sérülések kialakulása

Fagyási sérülésről akkor beszélünk, amikor a hideg hatására szövetroncsolódás következik be. Elsősorban a test azon részei veszélyeztetettek, amelyek a hideg ellen nem kellően védettek, s így könnyen túlhűlnek, kisebb-nagyobb mértékben roncsolódnak. Különösen az orr, fül, illetve az ujjak érintettek. Sok tekintetben hasonló az égési sérülésekhez. Súlyossága függ a sérülést okozó hőmérséklettől, valamint attól, mennyi ideig hatott a hideg az érintett szövetekre. Míg a városban elsősorban hajléktalanokat veszélyezteti a megfagyás, addig a természetben a téli kirándulások, sportok óvatlan vagy felelőtlen kedvelői a szenvedő alanyok, de különböző vegyi anyagok, pl. folyékony nitrogén is okozhat súlyos fagyási sérülést.

A fagyási sérülés során a sejtekben lévő víz megfagy és a kialakuló jégkristályok súlyosan roncsolják a sejteket, amely az esetek többségében azok halálához vezet. Ennek megfelelően elsősorban azon szöveteink a legveszélyeztetettebbek, melyek víztartalma nagy, így az izmok és idegek különösen érzékenyek, míg a csontok kevésbé. Fagyási sérülés azonban nemcsak fagypont alatti hőmérsékleten következhet be. Fagypont felett néhány fokkal a hajszálerek összehúzódással védekeznek, melynek következtében a perifériákon jelentősen lecsökken, vagy akár meg is szűnik a vérellátás. Az így kialakuló oxigénhiány szintén sejthalált okoz.

2. A fagyási sérülés típusai

A fagyási sérüléseknek négy fokozatát különböztetjük meg:

Elsőfokú fagyás:

A bőr felszínét érinti, elfehéredéssel, zsibbadással jár együtt. Az ujjak végén, a füleken, az orron, az állon, az orcákon lép fel gyakran. A felmelegedést követően égő fájdalom jelentkezik, és élénkpiros gyulladásos, viszonylag kis kiterjedésű folt vagy foltok láthatók a bőrön. A bőr regenerálódásával magától és jól gyógyul. Néhány nap elteltével hámló foltok emlékeztetnek a fagyás helyére.

Másodfokú fagyás:

A bőrnél mélyebb szövetrétegeket nem érint. Az érgörcs miatt kékes színű lehet a terület. Jellegzetes jelei a bőrpír, a vizenyő és a mintegy fél nap múltán kialakuló hólyagok, melyek két-három hét alatt száradnak le.

Harmadfokú fagyás:

A bőr teljes mélységig roncsolódik, így a bőralja is károsodhat. A fagyott területen a bőr viaszos színű, vérzéses hólyagok képződnek rajta. Idővel a mélyebb szöveti sérülés jeleiként fekete, kemény és száraz pörkök alakulnak ki rajta, a bőr kifekélyesedik. Lüktető, éles fájdalommal jár.

Negyedfokú fagyás:

Mély szövetelhalást jelent, egészen az izomszövetekig és csontokig hatol. A terület kemény, felmelegítés után márványozott, kék, majd bíborszínű lesz, és igen érzékennyé válik, üszkösödni kezd.

3. A fagyási sérülések ellátása

A fagyási sérült ellátásának első lépéseként meg kell akadályozni a további lehűlést. Lehetőleg vigyük a sérültet meleg helyre, vagy legalább takarjuk be. Az esetleg vizes ruhadarabokat távolítsuk el, cseréljük őket szárazra. A legfontosabb teendő a sérült szöveti területen a vérkeringés helyreállítása. Ennek feltétele, hogy ha szorító, szűk ruhadarab akadályozza ezt, akkor azt a lehető leggyorsabban el kell távolítani. Ugyancsak el kell távolítani a testékszereket (gyűrű, karkötő stb.). A fagyott felszínt lassan, fokozatosan kell fölmelegíteni, de csak akkor, ha nem áll fönn az újrafagyás veszélye. Ehhez a fájdalmas és érzéketlen hideg területet egyáltalán nem szabad dörzsölni, különösen hideg, piszkos hóval nem, nehogy még nagyobb területen fagyást és mechanikai sérülést, sőt tetanuszos fertőzést okozzunk. A lehűlt testrészeket testmeleggel vagy langyos, fokozatosan testhőmérsékletűre melegített vízfürdővel kell felmelegíteni. A sérültet meg kell kérni, hogy végtagjait mozgassa. A fagyott embernek adjunk – alkoholmentes! – meleg italt.

Elsőfokú fagyásnál elegendő egy steril kötés felhelyezése. Magasabb fokú fagyás esetén a felengedés és felmelegedés erős fájdalommal is járhat, ezért súlyosabb esetben mindenképpen orvosi segítségre van szükség. A pulzust és a légzést figyelni kell. Az eszméletlen fagyott embernek légutat kell biztosítani!
Mit NE csináljunk a fagyási sérüléssel:

TILOS a sérülést dörzsölni! – TILOS a sérülést meleg víz alá tenni! – TILOS a gyors, hirtelen felmelegítés!

4. Előzzük meg!

Mint mindig itt is hangsúlyoznunk kell a megelőzés fontosságát. A megfelelő, réteges öltözék nemcsak a fagyási sérülések, hanem a kihűlés veszélyét is csökkenti. Persze nem elegendő a sok ruha, ha azok nedvesek, mert a nedves ruha fokozza a test hőleadását. Ügyeljünk fokozottan fejünk és a gyermekek védelmére téli sportok vagy egyszerű séták alkalmával is. Mindenki legyen tisztában azzal, hogy az alkohol és a kábítószerek fokozzák a fagyási sérülések és a kihűlés kockázatát. Hosszabb autóút előtt mindig tegyünk pokrócot vagy izolációs fóliát gépjárművünkbe. Az izolációs fólia kiválóan alkalmas a további kihűlés megelőzésére, de egyes típusai a nyári meleg ellen is védenek.

5. Mit tesznek a kiérkező mentők?

A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátások csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

Házipatika – Marsi Zoltán, Dr, Mártai István

ADDICTUS

SzRTI

Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, JEGYZETEK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.