Felfegyverkeznek – Napalm bevetését is tervezik a szélsőségesek Kijevben

Bel_y9cIcAApT5W

– Nem lehet eloltani. Tüzes kínhalál… –

Vitaliy Zakharchenko, ukrán belügyminiszter tájékoztatása szerint, az ellenzéki tüntetők napalm keverékeket terveznek bevetni a rendőrség egységei ellen. – Valamint a radikálisok egy része harci egységekbe szerveződött, ezek a csoportok már részben felfegyverkeztek, s kézi lőfegyverekkel rendelkeznek.

Vitaliy Zakharchenko ukrán belügymniszterAz Ukrán Belügyminisztérium olyan információk birtokába jutott, melyek szerint; a szélsőséges lázadók a fegyverkezés mellett olyan pokoli gyújtóbombát is bevetni készülnek a Berkut egységei ellen, – melyet a testtel való érintkezés esetén eloltani sem lehet, csontig éget és így fájdalmas kínhalált okoz. – Ez a Napalm.

A tüntetők bázisán nagy mennyiségben tárolják azt a tüzes keveréket, melynek tulajdonságai az említett anyagra emlékeztetnek.

Victor Pashchenko, az Ukrán Belügyminisztérium Törvényszéki Kutatóközpontjának korábbi vezetője, aki régi veterán robbanóanyag szakértő és élete folyamán több mint 30 ezer robbanóanyagot semlegesített, – elmondta, hogy az ilyen gyújtó-robbanó keverékek rendkívül veszélyesek.

Nem lehet eloltani. Tüzes kínhalál...A radikális tüntetők által tárolt gyújtó koktél, a dízel üzemanyagon, vagy a benzinen kívül tartalmaz még egy olyan ragacsos anyagot, (kondenzált habot), mely a gyulladás után rendkívül intenzíven és magas hőfokon lángol. – A ragacsos lángoló keverék beleragadva a a ruhába, bőrbe, iszonyú fájdalmat okozva ég, – s nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen eloltani.

Ezen anyag által okozott égési sérülések olyan súlyosak, hogy sokszor halálhoz vezetnek. – Viktor Pashchenko bizonyos abban, hogy ilyen veszélyes robbanó elegyet csakis egy, vagy több szakember tud előállítani.

Ezzel kapcsolatban pedig a belügyminiszter, Vitaliy Zakharchenko kijelentette, hogy a látszólagos civil tüntetés mögött, szabályos katonai tervezés folyik, előre meghatározott forgatókönyv szerint. Erre utal az is, hogy a radikálisok egy része már harci egységekbe szerveződött, ezek a csoportok részben felfegyverkeztek, s kézi lőfegyverekkel rendelkeznek. – Ehhez az előre tervezett doktrínához szorosan kapcsolódik az is, hogy a lázadók az új gyújtófegyvert, a napalmot készülnek bevetni a rendőrök ellen.

A rendőrség kijelenti; ha bebizonyosodik, hogy a tüntetőknek álcázott lázadók bevetik a napalmot a rendőrök ellen, azt a rendőrség minden esetben gyilkossági kísérletnek fogja tekinteni és ennek megfelelően jár majd el.

Szabad Riport Tudósító Iroda

Forrás: Ukrán Belügymnisztérium
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.