Valaki tényleg bepöccent – És valóban fölrobbantotta a bankot…

Fotó Velvet helyszínelő

– De előbb elküldte előle a hajléktalant –

Nem akármilyen üzenet: A robbanás következtében, – a bank bejárati ajtaja átrepült az utca másik oldalára.

...”Lényegében hat, azaz 6 bank fiókjának az élete bénult le hétfőn reggel és délelőtt, – a robbantás miatt…”

Felrobbantotta valaki a Budapest XIII. kerületi Lehel utcában lévő CIB bank bejáratát, január 13-án hétfő hajnalban 4 óra 18 perckor. Ám az akció előtt elküldte onnan, az ott éjszakázó hajléktalant.

A robbanás akkora erejű volt, hogy a Bank bejárati ajtaját átröpítette az utca túlsó oldalára. A környező házak ablakai betörtek, az utcát a detonáció után üvegcserepek lepték el.

Személyi sérülés nem történt. A rendőrség megállapítása szerint; a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására, vagy személyi sérülés okozására irányult.

A CIB bank kommunikációs vezetője szerint szerint; “A bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett.”

Ám, mivel a robbantás helyszínén több bank is üzemel, az imént említett; CIB, valamint az Erste, a Budapest Bank és az FHB bank, – így a robbanás más bank portáljában is károkat okozott. Betört a Budapest Bank portálja is. De a detonáció helyszínétől nem messze van az UniCreditnek és az OTP banknak egy-egy fiókja is. – Vagyis lényegében hat, azaz 6 bank fiókjának az élete bénult le hétfőn reggel és délelőtt, – a robbantás miatt.

A reggel és a délelőtt folyamán, mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a rendőrség, – a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig. A gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be.

Fotó Velvet helyszínelő 2

A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögellésében, ahol a több bankfiók is van.

A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek. – A robbanás a helyszíntől 200 méterre is erős hanghatású volt.

Szem és fültanúk számoltak be arról, hogy egy, a bank tövében éjszakázó hajléktalant valakik elküldtek a helyszínről.

Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is elborították az úttestet. A szilánkokat a rendőrök nyomrögzítő eszközökkel vizsgálták. A helyszínen a hatóságok nem nyilatkoznak a történtekről.

A Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, – robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, illetve közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől, – a robbanást megelőző pillanatokban.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 cm3-es, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.

Egy biztonságpolitikai szakértő szerint: A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet – nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.

Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta az is, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.

Fotó Velvet helyszínelő 3Fotó Metropol hu

Szabad Riport/Garbolczy János

Források: Hungária Távirati Iroda – Magyar Távirati Iroda – Police.hu – Velvet helyszínelő – Metropol
Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD, Garbolczy János, HÍREK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.