Jégbe fagyott a Niagara

Teljesen megfagyott a Niagara vízesés Fotó sdpnoticias.com

– Teljesen megfagyott a Niagara vízesés! –

Az utóbbi napokban a “Herkules” nevezetű jeges vihar csapott le az Amerikai Egyesült Államok észak-keleti részére. Ismét több ember halálát okozva, – valamint az anyagi kár is millió dollárokra rúg. Pontos számokat egyelőre nem tudnak mondani a hatóságok.

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben súlyos hideghullám dermesztette jéggé az USA keleti, – észak-keleti államait. A nagy hidegben 20-an fagytak meg, s közel 5 milliárd dollár kárt okozott az országnak az extrém hideg.

Ennek a hideghullámnak volt a betetőzése a “Herkules” nevezetű jeges vihar, – mely úgyszintén halálos áldozatokat szedett, s még több anyagi kárt okozott, s melynek következtében teljesen lefagyott az USA és Kanada határán lévő Niagara vízesés.

187 millió amerikai szenvedte meg a szörnyű kemény időjárást.

Végül is szerdán, január 8-án tiszta ég köszöntött az ország észak-keleti részére, s az időjárás ha lassan is, de fokozatosan javul. Enyhülés indult el.

A hivatalos források szerint; minden idők legalacsonyabb átlaghőmérséklete volt az Egyesült Államokban az utóbbi időben, – a new-yorki Central Parkban volt a leghidegebb, mely a 118 évvel ezelőtti hidegrekordot is alulmúlta.

Szabad Riport/Garbolczy János

Források: sdpnoticias.com – Fb
Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: Garbolczy János, HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.