A füvesek könnyebben kapnak agyvérzést

A marihuánás cigaretta agyvérzést okozhat

“Tévedés azt hinni, hogy a marihuána nem okoz függőséget. 15 éves kutatási eredmények igazolják, komoly veszélyt jelent. A hozzászokás testi és lelki függőséget okoz pszichiátriai következményekkel.” – Dr. Zacher Gábor, toxikológus főorvos

“Az agyvérzés tünetei ugyanazok, mint az agylágyulás tünetei (ha ugyanazon agyi területen következik be), a különbség, hogy itt az ér “kiszakadása” következtében fellépő vérzés roncsolja az agy állományát.” – Dr. Bessenyei Mónika, neurológus.

– A marihuána megduplázhatja a stroke kockázatát –

Az American Stroke Association Nemzetközi Stroke Konferencián ismertetett Új-zélandi tanulmány szerint a legelterjedtebb illegális drog, a marihuána, megduplázhatja a stroke kockázatát fiatal felnőttekben.

A füvesA vizsgált csoportban az ischaemias stroke és a tranziens ischaemias stroke (TIA) miatt kezelt betegek a vizelet teszt alapján 2-3-szor nagyobb valószínűséggel használtak cannabist (közismert nevén marihuánát), mint az életkor és nem szerint párosított más betegségben szenvedőknél.

“Ez az első eset-kontrollált tanulmány, amelynek célja a lehetséges kapcsolat kimutatása a cannabis használat és a fokozott stroke kockázat között. A cannabisról a közvélemény úgy véli, hogy viszonylag biztonságos, noha illegális szer. Tanulmányunk azt mutatja, hogy nem ez a helyzet, mert a cannabis valójában stroke-hoz vezethet.” – mondta a tanulmányt vezető P. Alan Barber, az Auclandi Egyetem neurológus professzora.

A tanulmányban a kórházi felvételkor vizelet drogteszten átesett 150 ischaemias stroke és 10 TIA betegnél vizsgálták a cannabis használatot. A 18-55 éves betegek 16%-ánál a drogteszt pozitív eredménnyel zárult, a cannabis használók főleg férfiak voltak, akik dohányoztak is. A kontrollcsoportban a vizeletminták csupán 8,1%-a mutatott cannabis használatot. A kutatók nem találtak eltérést a nemben, a stroke mechanizmusában, sem a legtöbb vascularis rizikófaktorban a marihuána fogyasztók és nem használók között.

“Korábbi esettanulmányokban, az ischaemias stroke és TIA a cannabis használat után órákkal bekövetkezett. Ezeknél a betegeknél rendszerint nem volt egyéb ismert vascularis kockázati tényező a dohányzástól, alkoholtól és egyéb drogoktól eltekintve. A cannabis használatát vizsgáló prospektív tanulmány levezetése ugyanakkor igen nagy kihívást jelent, mivel egy illegális drog használata kapcsán a betegek és a kontrollesetek kikérdezése valószínűleg megbízhatatlan válaszokat eredményez.” – mondta Barber.

A tanulmányhoz a regionális etikai bizottság engedélyezte más hospitalizált betegek vizeletmintáinak használatát, ám a konszenzus hiánya miatt a kutatók csak az életkor, a nem és az etnikum szerinti párosítást tudták elvégezni.

“A tanulmány a cannabis használat és a stroke közti összefüggés eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékát nyújtja. Ez az összefüggés azonban tisztázatlan, mivel egy személy kivételével a stroke betegek rendszeresen dohányoztak is.” – mondta Barber.

„Mi azt gondoljuk, hogy ez a cannabis, és nem a dohányzás hatása, és remélem, hogy levezethetünk egy másik tanulmányt is annak meghatározására, hogy vajon a cannabis és a stroke közötti összefüggés fennáll-e a nemdohányzóknál is. Ez azonban, tekintve egy illegális drog használatának tanulmányozása kapcsán felmerülő torzításokat és etikai kifogásokat, bonyolult lehet. Azonban a kutatás szükségességét bizonyítja, hogy a fiatal betegekből álló kohorszban igen magas volt a cannabis használat prevalenciája. A fiatal stroke betegeket ezért ajánlatos cannabis használat szempontjából is szűrni.” – hívta fel a figyelmet Barber.

A cannabis fogyasztást tehát érdemes kétszer is meggondolni, mert amellett, hogy káros hatással van az agyfejlődésre, tüdőtágulatot, szívrohamot, és mint az kiderült, stroke-ot is okozhat.

– Stroke, agyérgörcs, agyvérzés – Mi a különbség? –

A stroke gyakorlatilag a közös neve az úgynevezett agyérgörcsnek és az agyvérzésnek.

Az agyérgörcs az agyi erek elzáródása (mely lehet átmeneti és végleges) következtében kialakuló agylágyulás közismertebb neve. Ennek a lényege, hogy az elzáródott érterület által ellátott agyrész károsodik, ezáltal kiesik annak funkciója, a beteg pl. nem tudja mozgatni valamelyik oldali végtagját, nem tud beszélni vagy rosszul beszél.

A stroke felismerése:

Ha az arc asszimetriát mutat gyanakodhatunk a stroke_ra1. Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! − ez az egyik feladat, amit érdemes végrehajtatni egy stroke-gyanús beteggel. Hisz, ha arca asszimetriát mutat, vagyis az egyik oldal ernyedt, akkor gyanakodhatunk stroke-ra.

2. Emeltessük fel vele egyszerre mindkét karját! Amennyiben nem sikerül végrehajtani mindkét karral egyformán, s az egyik végtag lehanyatlik, az is kísérő tünet lehet.

3. Ismételtessünk vele egy egyszerű mondatot! Ha a szavak összefolynak, nem találja a megfelelő szavakat, akkor még egy fontos tünettel állunk szemben.

4. Kérjük meg: öltse ki a nyelvét! Ha nyelve egyik vagy másik oldalra félreáll, akkor sajnos nagy eséllyel stroke-ja van a betegnek. Ne felejtsük el: a szélütés utáni első órák kulcsfontosságúak, ezért akkor is hívni kell a mentőket (104), ha a fenti tünetek közül akárcsak egyet is észlelünk.

Az agyvérzés tünetei ugyanazok, mint az agylágyulás tünetei (ha ugyanazon agyi területen következik be), a különbség, hogy itt az ér “kiszakadása” következtében fellépő vérzés roncsolja az agy állományát.

Összeállította: Szabad Riport Tudósító Iroda

Források: Dr.portál – addictus.blog.hu – webbeteg.hu
Advertisements

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, ELEMZÉSEK / ÖSSZEFOGLALÓK, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.