Az ukrajnai zavargások elvi kérdései

Mindenhol vannak olyan társaságok, amelyek szembe helyezkednek a fennálló renddel. A diktatúrákban lapítanak és földalatti tevékenységet folytatnak, a demokráciákban tüntetnek. Ezzel minden hatalmi képlet számol, és ki is dolgozza azokat a válaszokat, melyeket ezekre adni akar. Addig nincs is különösebb baj, amíg a folyamatok a normalitás határain belül zajlanak, azaz nem vállnak erőszakossá, nem veszélyeztetik az állami intézmények működését, vagy nem járnak nagy gazdasági károkkal.

A hatalomnak megfelelő választ kell adni abban az esetben, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre és a ellenzék átlépi azokat a határokat, melyeket a hatalom húzott meg. A válasz ekkor már csak az erőszak lehet, melyet a hatalom erőszak-szervezetei hajtanak végre, amelyeknek a feladata a rend helyreállítása.

Ha az államhatalmi szervek vezetői szerint a rend ellen fellépő tüntetés elveszíti békés jellegét és agresszívvá válik, akkor a  hatalomnak arányos választ kell adnia, különben anarchiává válik a folyamat. Az eldurvulás első időszakában az ellenzék még tart a hatalmi válaszoktól és óvatosan kezdi meg a rend fellazítását. Demokratikus jelszavakat használnak, népképviseletre hivatkoznak és azt hirdetik, hogy a világ haladó közvéleménye velük van. Közterületeket, középületeket foglanak el, akadályozva ezzel az állam normális működését. Ha ekkor a hatalom tétovázik, vagy az arányosnál durvább választ ad, súlyosbodik a helyzet. A tétovázást gyengeségnek, a durva választ félelemnek minősítik a rend ellenségei.

Az arányosság figyelembevételével a hatalom képes megsemmisítő erejű műveletekre. A kezdeti időszakban elég a nyilvánvalóan és mindenki által elítélendő cselekedetek ellen fellépni. A köztéri tűzrakás, oda piszkítás, szemetelés, köztulajdon rongálása, és más ilyen cselekmények. Súlyos pénzbüntetések, az ellenszegülők kiemelése, és közben folyamatos figyelmeztetések a rend fenntartására. Ezek a műveletek egy elszántabb felforgatási szándékkal rendelkező tömeget nem bírnak jobb belátásra, és csak arra valók, hogy a hatalom felmérje az elszántság szintjét. A tömeg hangadói ezt a hatalom gyengeségének minősítik és durvább fellépésre buzdítják a tüntetőket. A hatalom erre vár, mert ez a folyamatok logikus folytatása, és ekkor alkalmazza a fizikai erőszakot, megfelelő módon. Gyengén nem léphet fel, de túlzott brutalitással sem. Erélyesen kell fellépnie. Ez azt jelenti, hogy gumibottal, könnygázzal és egyéb, súlyos sérüléseket nem okozó eszközökkel operál.

Ez általában elégséges is. A tüntetők hazamennek, kék-zöld foltokkal kidekorálva, vöröslő szemekkel és taknyosan, de hősöknek érzik magukat, akik képesek voltak kiállni az igazukért. A hatalom is elégedett, mert a feladatát -a rend fenntartását- sikeresen megoldotta.

A baj akkor kezdődik, amikor a tömeg tovább folytatja a rend fellazítását és egyre növekszik az agressziós hajlama. A hatalom részéről ekkor már nem elégséges az erélyesség, durvább eszközökhöz kell nyúlnia. A gumibotokat és a tonfákat célszerű kiköszörült gyalogsági ásókra cserélni és az átlagos könnygázt brutális erejűre, mert hatalom tekintélye kerül veszélybe, ha nem megfelelő módon kezeli a kérdést. A zavargássá vált tömegdemonstráció vezetőinek is pont ez a célja, mert ekkor érkezik el az az idő, mely eldönti, hogy az összlakosság nagyobb része, vagy legalábbis egy megfelelő része kész-e a hatalommal szemben a zavargókat támogatni. Ekkor dől ez az a kérdés is, hogy forradalom lesz a tömegdemonstrációból, vagy huligánok és közösségellenes csoportok tombolása és rombolása.

A hatalom ekkor arra törekszik, hogy vagy kifárassza, a szélesebb rétegektől elválassza, izolálja és lejárassa az ellenfeleit, vagy brutális eszközökkel, lőfegyverrel, harckocsikkal gyorsan véget vessen az egész rendbontásnak. Mindkét megoldás kockázatos, de hogy melyik érvényesül, azt a néphangulat szabja meg. Ha nincs támogatása a zendülőknek, akkor a kifárasztásos művelet a célravezetőbb, ha viszont némi támogatottság érzékelhető, akkor a kíméletlen erőszak, mint elrettentő művelet a megoldás.

Az ukrajnai eseményeket ezen alaptételek szerint kell értékelnünk. Történelmi példák minden megoldásra vannak. 1956-ban a brutális hatalmi reakciók ellenére a tüntetés tömegtámogatása kialakult, és országos felkeléssé változott. 2006-ban sikerült brutális eszközökkel megfélemlíteni a lehetséges támogatókat, és így elfojtani a zavargást. 1989-ben a pekingi Tienanmen téren a liberális hátterű népes zendülést tankokkal és géppuskákkal órák alatt felszámolta a hatalom, ezzel szemben Romániában ez a módszer a tömegtámogatás miatt hatástalan volt. Ukrajnában a zendülés vezetői ezt a sorsdöntő tömegtámogatást igyekeznek megszerezni, és hazug propagandával a tömegek elé vetíteni. Ennek ellenére nincs tömegtámogatás, minden erejük a Maidanon összpontosult. Az ukrán vezetés akkor járna el helyesen és hatalmi módon, ha fegyverekkel verné szét a rend ellenségeit. Ha megindul ez a művelet, igen nagy lesz a támogatóinak és helyeslőinek a száma, és a hatalom tekintélye is megerősödne. Ma  már nyilvánvaló tény, hogy a zavargást idegen államok pénzelik, természetellenes fajtalankodók, zsidók és ügynökök irányítják, ezért fennáll annak a veszélye is, hogy a hatalom oldalán önkéntes félkatonai csoportok is beavatkoznak a folyamatokba, és ez rendkívül megbonyolítaná a helyzetet.

Ezek a hatalmi logika szabályai szerint megfogalmazottak. Ehhez hozzá kell tennünk a vezetők személyi adottságait. Mindkét oldalét. A tehetetlen, rossz vezetés bármelyik felet katasztrofális helyzetbe hozhatja. Ezért érdekes ez a hatalmi játék – és hogy mennyibe kerül? Hát ez az, ami lényegtelen. Mert a gond nem játék – tartja a régi közmondás.

Kassai Ferenc

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, ELEMZÉSEK / ÖSSZEFOGLALÓK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.