Drog-hatás 1. – Amikor a gyerek a saját családjára támad

Drog_Hatás 1 Ilyen zombi lett a gyerek feje Fotó illusztráció 'warm bodies'

– Édesanyját is megrugdosta a drogtól zombivá lett ifjonc –

Az alábbi történetet egy olvasónk mesélte el írásban, – vele történt meg, s a családjával. – Engedélyével, némileg szerkesztve közöljük:

A nagyobbik fia már 21 éves volt és eléggé, – sőt nagyon is, – nehezen kezelhető. – Mindig, mindenben a könnyebbik utat választotta, – az azonnali, (ám többnyire csak látszólagos) előnyök reményében.

Az apa sokszor érezte, – az ő hibája is, hogy ilyen linkóci lett a gyerek, – valószínűleg nagyot tévedett a nevelésében – (És még ideje sem volt rá, mert a szülők rengeteget dolgoztak). – Ám ennek az állítólagosan elkövetett hibának ellent mondott az, hogy a kisebbik fia, – a nagyobbiknak homlokegyenest az ellentéte volt: szorgalmas, kötelességtudó, lelkiismeretes.

Isten sem tudja, hogy a szülők a nagyobbik gyerek nevelését hol rontották el, – hiszen, ami az egyiknél működött, – az a másiknál nem.

Ám ezt nem is a mi tisztünk eldönteni. – A mi dolgunk az, hogy leírjuk, hová is fajult a nagyobbik fiú, – az évek folyamán, – aki nemhogy iskolába járni, – de még dolgozni sem szeretett.

És egyszer csak eljött az a bizonyos nyári éjszaka.

1.

“Éjjel 3 óra volt már. Vasárnap hajnal. Csak a kisebbik fiú volt itthon, a nagyobbik elment valahová “bulizni” – írja olvasónk. – “Már éjfél körül lefeküdtünk, nem is vártuk haza a fiút. 21 éves volt, lényegében azt csinált amit akart. – Eddig az éjszakáig.

Lassan hajnalodott. Lenn a lakótelepi utcákon is elhallgattak a hétvégi részeg duhajkodók, csend lett. Aztán egyszer csak feleségemmel arra ébredtünk föl, – hogy valaki iszonyúan ordít kinn a lépcsőházban, – és hatalmasakat rúg a bejárati ajtóba.

Rögtön rablótámadásra gyanakodtam. Ám mikor felismertem a fiam hangját, – nemhogy megnyugodtam, de még idegesebb lettem. – Inkább lett volna rablótámadás. Azt könnyebben elintézném, mint a saját gyermekemet. – De nem volt választásom, cselekedni kellett mielőtt szilánkokra szakad az ajtó.

Kisebbik fiam megelőzött, gyorsan kiszaladt szobájából, hogy beengedje az őrjöngőt. Kinyitotta az ajtót, és kitárta, a nála két fejjel magasabb és 8 évvel idősebb bátyja előtt.

Hálából az, – a “Kurva anyád” szitkozódás kíséretében, – a szó szerint leütötte a gyereket.

– Miért nem nyitottál hamarabb ajtót? Kis lassú geci! Meddig várjak még itt? – És úgy vágta be maga mögött a bejárati ajtót, hogy majd kiszakadt helyéből.

Odakint a lépcsőház elcsendesedett. A szomszédok nem mertek kinézni sem, nemhogy kiszólni. Rettegett mindenki ettől a betépett állattól.

2.

Feleségem, aki gyorsabb volt mint én, – még idejében ért ki az előszobába, – hogy elhúzza az őrjöngő lába alól, a leütött, félig eszméletlen kisfiút.

– Hogy nem sűl le a pofádról a bőr! – kiabálta közben a nagyobbik gyereknek. – Így leütni a saját testvéredet. Ember vagy te?… Hozzám ne érj! Hozzám ne érj! – sikoltotta, mert az őrjöngő rugdosni kezdte a hátát és oldalát.

– A kurva anyádat! – hörögte az anyjának. – Kellett neked megszülnöd engem! Én kértem, hogy szülj meg?

Időközben a kisfiam szobájából kiszabadult a jól kiképzett és termetes német juhász kutyája, – akit előzőleg a kisfiú gondosan a zárt ajtó mögött hagyott. De a kutya addig kaparta az ajtót, vinnyogva nyomkodta a kilincset, míg az megbillent és kinyílt. – Mint a veszedelem, úgy rontott ki hörögve az előszobába.

Éppen idejében, hogy lefogja az újabb és újabb rúgásokra lendülő lábat. – Melyek már csak az édesanyát érték, aki testével védte kisebbik fiát, – a betépett nagyobbik brutalitása ellen.

A kutya a jobb bokáját kapta el az őrjöngőnek, – (csodálkoztunk is később, ezt sosem tanulta, – mindig kézre fogattuk a kutyaiskolában azelőtt), – és egy birkózó csomóba kavarodtak össze. – A nagyobbik fiam ordított, “rohadt dögözött”, a kutya hörgött és fogott, mint a satu. – Az sem érdekelte, hogy az őrjöngő közben már a fejét csépelte, – ököllel az oldalát ütötte.

Akkorra értem ki én. Először a zokogó feleségemet és a már ébredező kisebbik fiamat helyeztem biztonságba a nagy szobában. – Majd a kutyát hámoztam le az őrjöngőről, – akinek nagyobb baja nem lett a felületi sérüléseken kívül, – és elszakadt a farmerja.

Majd a kutyát is belódítottam a szobába. És ott maradtam a saját fiammal szemben állva, aki majd fél fejjel magasabb nálam. És nehezebb is vagy tíz kióval. – De ez a habzó szájú, üvöltő valami, – már nem az én fiam volt. Nem is ember, olyan mint egy darabos mozgású agresszív zombi, – egy élő halott.

Haja csatakos, szája habos, – szeme dülledt, üveges.

– Nem engedem! Nem engedem! – ordította.

Hátamon futkározott a hideg, hajam szinte égnek állt, annyira féltem tőle. Tudtam, ha valamit sürgősen nem csinálok, – nagyon nagy baj történik.

Csak jött felém ez a valami, – visszalöktem, – keze abroncsként ragadta meg csuklómat. – Kiszabadítottam, ismét visszalöktem. – Ekkor kaptam tőle egy olyan állast, hogy éreztem a törött fogam szilánkjait a nyelvemen. – Összeverekedtünk. Halálos ölelésben lökődtünk ide-oda az előszobában. – Tudtam, ha elesem, végem van.

Megint kiszabadítottam magam, – jött felém. Istenesen pofán vágtam, – semmi. Csak jött felém üveges szemekkel, habzó szájjal. – Ekkor a perifériás látásomban észrevettem a sarokba támasztott porszívót. Hirtelen odaugrottam, és lepattintottam a csövét. – A hosszú, méteres alumínium cső jól megült a kezemben.

– Állj meg! – kiáltottam.

– Ááááá… Haaaa…. – berezonált a feje, de csak jött és jött, nagyon gyorsan.

– Állj meg! – De szinte még kimondani sem volt időm a második felszólítást és már lendült is az ökle, – az orromat ért ütéstől a falnak estem. Orrcsontom eltört, a vér elöntött, – s akkor a porszívócsövet istenesen meglódítottam. S vágtam vele fejbe, – csak úgy csattant.

Megtorpant, de csak állt, merev szemekkel, nem is pislogott. – Aztán újra elindult, – ökle megint lendült, – de azt már nem vártam meg. – Ismét fejbe vágtam a porszvó csövével.

Ez az ütés is talált, és akkora ereje volt, hogy a cső derékszögben elhajlott. – Ezt látván arra gondoltam; “Na most megöltem a saját gyerekemet! Ekkora ütést nem lehet túlélni.”

De, mint bebizonyosodott; lehet. – Kemény koponyája nem tört be, – bár a cső nyoma ott vöröslött a homlokán. – De megállt.

Hátrált két lépést és lassan leült arra székre, mely a cipősszekrény mellett volt.

Otthagytam. A nagy szobát belülről elbarikádoztam és úgy vártuk hárman és a kutya, a reggelt. Felkészülvén a védekezésre. – Hallgatóztunk sokáig, – De csend volt.

Aztán egy nagy zuhanást hallottunk, majd nyögést, s a kis szobából az ágy nyikorgását. – Kióvakodván láttam a félhomályban, hogy az ágyon forgolódik, motyog és sírdogál.

3.

De reggel nem emlékezett semmire. Nehezen ébredt, és arról beszélt, hogy valahol elesett és nagyon beverte a fejét. Édesanyja és testvére kérdéseire is meglepően őszintén válaszolt; A discoban mindenféle drogot; extasy-t, – speed-et vett be és természetesen ráivott. Bort, sört, pálinkát. – Egy elefántot is kiütött volna.

Ezek után költöztünk el onnan. – A költözés napján azt mondtam a gyereknek; “soha nem akarom többé látni.” – A lakást eladtuk, vidékre és sokkal rosszabb körülmények közé költöztünk, – hárman.

Ő, a nagyobbik fiú pénzt kért, – hogy lakást vehessen, – megkapta. – Egy kis okos befektetéssel meg is lett volna. Az anyja kijárt neki egy jó hitelkonstrukciót.

De nem vett semmit. – Elverte azt a rengeteg pénzt, – gyakorlatilag mi finanszíroztuk éveken keresztül az ő drogfogyasztását. – Most albérletben tengődik. – De az én házamba többé nem jöhet.

Azóta kissé ferde az orrom, – a nagyobbik fiam stigmája rajtam örök időkre.

Ennyi. Volt két fiam, most már csak egy van. Ő igyekszik kettejük helyett is teljesíteni. Minden nyáron dolgozik, – s ha teheti beszáll a családi autó fenntartásába is. Leginkább az örökös derűjével és a jóindulatával, s lelkierejével nyűgöz le engem.

– Ne búsujatok – szokta mondogatni. – Attól nem változik semmi. De egyszer rendbe jön minden. A Sors (Isten), egyszer jó útra térít minden közülünk való tévelygőt. – Ha ők is akarják… és miért ne akarnák…”

***

A Szabad Riport megjegyzése: Ennyi volt a levél. Mindenki helyezze el önmagában oda, ahová gondolja.

De mindannyiunknak végre el kell gondolkodnunk azon, – hogyan is kezelje ezentúl a társadalom a drogokat? – Legyen az akár puha drog; marihuána, – vagy party drog; extasy, sped, – vagy akár kemény drog; LSD, hasis, vagy bármi.

Mi már tudjuk, hogyan kezeljük ezt a kérdést.

És ön?

***

Szabad Riport Tudósító Iroda

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, JEGYZETEK, POSTÁNKBÓL, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.