Panaszt tenni az ENSZ-nél a kilakoltatások ellen!

united-nations-11Hónapok óta szorgalmazzuk, hogy az otthonvédő szervezetek tegyenek panaszt az ENSZ-nél is! – Mint az alábbiakban olvasható; ez az eljárás akár eredményes is lehet. – Rómát, kilakoltatás mentes várossá nyilvánították. – SzRTI

– Kilakoltatás-mentes világért kampány –

…”Olaszországban 600 000 embert fenyeget kilakoltatás lakbér-hátralék, vagy az állami lakásszektor privatizációja miatt. A kilakoltatás-mentes világért kampány helyi sejtje civil ellenállást fejtett ki kilakoltatások helyszínén, utcai tiltakozásokat szervezett, javaslatokat nyújtott be a Parlamentnek, és panaszt tett az ENSZnél. Ez utóbbi eredményeképp az ENSZ vizsgálatba kezdett, mely végén Rómát „kilakoltatás-mentes várossá” nyilvánították, más városokban pedig felmérték az üresen álló lakásokat…”

A kilakoltatás-mentes világért kampány egy nemzetközi szolidaritási akció, amely a lakhatás biztonságáért és méltóságáért küzd.

Céljuk az, hogy a közvélemény figyelmét arra a milliárd emberre irányítsák, akik világszerte elégtelen lakáskörülmények között vagy a hajléktalanság veszélyében élnek, – akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget, – a nagyszabású ingatlan, – vagy más jellegű spekuláció, – társadalmi, gazdasági vagy etnikai diszkrimináció, – vagy a háború, vagy pedig a természeti katasztrófák következtében.

zero_evictions_campaignHosszú távú céljuk a biztonságos lakhatási jog elérése minden ember számára – ami azt is jelenti, hogy senkit nem lehessen kilakoltatni anélkül, hogy számára ne álljon rendelkezésre tisztességes, biztonságos alternatív szálláshely, amelyet az érintettek is ismernek és elfogadnak.

A szervezet felhívja világ vezető hatalmainak (köztük az Európai Uniónak) a figyelmét arra is, hogy a szegénység csökkentésével kapcsolatban 2020-ra kitűzött céljaik megvalósulása igencsak kétséges – a közszféra leépítése és a szociálpolitikai kiadások csökkenése világszerte a szegénységben élők számának drasztikus arányú emelkedéséhez vezethet.

A mozgalom a 4. Szociális Világfórumon indult Mumbai-ban 2004. januárjában, s megpróbálja a társadalom minden rétegét megszólítani, kezdve magukkal az érintettekkel.

Azon túl, hogy a konkrét kilakoltatások ügyében lendül akcióba, támogatja a jó gyakorlatok cseréjét lakossági szervezetek, önkormányzatok és egyéb szereplők között.

Számos országban vannak tagszervezeteik – Nairobiban pl. 300 000 embert fenyeget kilakoltatás a nagyszabású városfejlesztési projekt következtében, ami autópályák, vasútvonalak és villanyvezetékek építését, s evvel egyidejűleg az útjába kerülő lakások lerombolását jelenti.

Olaszországban 600 000 embert fenyeget kilakoltatás lakbér-hátralék vagy az állami lakásszektor privatizációja miatt. A kilakoltatás-mentes világért kampány helyi sejtje civil ellenállást fejtett ki kilakoltatások helyszínén, utcai tiltakozásokat szervezett, javaslatokat nyújtott be a Parlamentnek, és panaszt tett az ENSZnél. Ez utóbbi eredményeképp az ENSZ vizsgálatba kezdett, mely végén Rómát „kilakoltatás-mentes várossá” nyilvánították, más városokban pedig felmérték az üresen álló lakásokat.

2013. októberében fokozott kampánytevékenységre szólítják fel a különböző országokban működő aktivistákat, melyek mind elérhetőek – és szolidaritásban támogathatóak lesznek az interneten keresztül.

Az akció egyik fő eseményére október 18.-án kerül sor Genfben, ahol felállítják a Kilakoltatások Nemzetközi Vizsgálóbizottságát. A vizsgálóbizottság különböző lakhatási jogokkal kapcsolatos szereplőkből – civil szervezet képviselőiből, lakók csoportjaiból és kutatókból áll, és a nemzetközi jogszabályok és vállalások alapján nyilvános ülésen vizsgálják ki az egyes panaszra beterjesztett eseteket.

A vizsgálat eredményét széles körben terjesztik, többek között ajánlások formájában. Szeptember 30-áig bárki küldhetett olyan eseteket, amelyeket kivizsgálásra szerettek volna felterjeszteni.

Forrás: Diszpécser portál.hu

További források: habitants.orgItt >> és Itt >> – wsfindia.org – tribunal-evictions.org –

Szabad Riport Tudósító Iroda

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: OTTHONVÉDELEM, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.