Én és az MNA

Én és az MNA_

…”Gerincet, hitet és tartást ad az embernek, hogy egy ilyen család tagja lehet. Tudja, hogy egy 24 éve működő katonai szervezetet képvisel, és rajta keresztül megítélhetik az általa képviselt Mozgalmat. Így jobban igyekszik példamutató életet élni a mindennapokban. Nem sokára nagyon durva világ jön. Te döntesz, hogy a fotelban várod meg a végzeted, vagy Magyar Hazafiként teszel a nemzeted és a családod túlélésének érdekében! Én felkeltem a fotelből. TE DÖNTESZ! Hamarosan színt kell vallanod.”

***

Be kell, hogy valljam, sokat töprengtem megírjam-e ezeket a sorokat, mert sok személyes emlék kavargott fel bennem, mikor először fejben elkezdtem megfogalmazni ezt az írást, és sok gyógyult seb kezdett lüktetni a lelkemben, mikor vissza gondoltam az elmúlt közel 15 évre.

Aztán, úgy döntöttem megírom, mert lehet, hogy ezen sorok adnak egy újabb löketet azoknak, akik az elmúlt években kiábrándultak a rendszerből, a különböző szervezetekből és általában az egész helyzetből, ami az országban jelenleg zajlik. Sokan leültek a fotelba a tv elé, és a könnyebbik utat választják, a beletörődést. A tehetetlenséggel átszőtt mindennapjaik egyre jobban megsavanyítják őket, és nemzettudatuk katatón álomba süllyed.

A legelején kezdem el a történetem, mert így lesz kerek.

Kamasz korom óta éreztem, hogy a világgal valami nagyon nincs rendben. Éreztem mindig is, hogy kilógok a sorból, és nem egy dolgot másképp látok, mint a korosztályom. Sosem értettem mi a baja a világnak velem, mit nem csinálok jól. Egészen addig a felismerésig, míg rájöttem, hogy a világgal van baj, a körülöttem lévő világ egyre és egyre betegebb. A szikra ott volt valahol a lelkem mélyén, de hiányzott akkor még a szél, ami felszítja, hogy tisztító tűzzé váljék, ami egyszer majd megtisztítja ezt a beteg világot, amiben jelenleg élünk.

1999 Szilvesztere, sajnos egy discoban ért. Milyen furcsa, fordítsuk csak meg a dátumot a feje tetejére és nézd meg az első három számot… Szóval Szilveszter este volt, és eljött az éjfél. Megdöbbentett a látvány, amit akkor láttam. Fiatalok és idősebbek ‘tajt’ részegen az asztal tetején, a színpadon, a bárpulton állva sörös, pezsgős és egyéb üvegekkel egymásba kapaszkodva méltatlanul elkornyikálták a Magyar Nemzeti Himnuszt. Mi néhányan vigyázzba vágtuk magunkat és úgy énekeltünk, de a látvány visszataszító volt. Aztán a következő évben egyre jobban elmerültem az éjszakában, mivel olyan munkaköröm lett, és az addigi védett, nyugodt életem új korszakába érkezett. Addig nem nagyon mozdultam ki, így nem láttam mi folyik a világban valójában. Rájöttem, hogy ezt a világot a pénz és az érdek mozgatja és az is tartja össze. Olyan maradi dolgok, mint a barátság, a hit, a szeretet, már rég csak üres sablonok voltak, egyszerű agyoncsépelt frázisok. Ha egy visszataszító cigány beállított egy nyugatról leselejtezett Mercedessel, máris adta a maffiozót, és a szebbnél szebb magyar lányok pedig ajnározták és elmentek vele a pénz csábítása miatt. Igaz pár nap múlva repültek, de addig is egy Mercedessel villoghattak a városban. Következő év tavasszal elegem lett ebből, a nyugodt életet választottam, és felhagytam az éjszakai munkákkal.

Eljött 2005.

Ez egy fontos év volt. A munkahelyemen volt egy külső céges emberke, aki feltűnő viseletben közlekedett nap mint nap. Német katonai gyakorló és bakancs. Eleinte én is furán néztem rá, gondoltam, valami idióta. Aztán néha-néha szóba elegyedtünk, és az idő múlásával egyre többet és egyre szívesebben beszélgettem vele. Olyan dolgokat mondott el, ami szinte sci-fi kategóriának tűnt, de most már tudom, hogy én aludtam túl mélyen. Sajnos ezzel manapság még nagyon-nagyon sokan vannak így, akiket a média altat el, és birkásít nap mind nap. Egyszer hozott nekem két cd-t. Letette az asztalra és azt mondta, hallgasd meg őket, majd ment a dolgára. Felvettem és megnéztem. KÁRPÁTIA. Mondom, ez meg mi a szösz… haza vittem és letettem az asztalomra. Mindig kérdezgette, na meghallgattad, mondtam, még nem, mert nem nagyon van időm rá. Aztán pár héttel később egy nap, otthon tettem-vettem, és gondoltam hallgassunk bele, mi ez?

Meglepett, amit hallottam és azonnal megfogott. Futkosott a hideg a hátamon. Kérdeztem, hol lehet ilyen zenékhez hozzájutni, mondta, a lemezboltban ne keresd. Innen-onnan beszereztem, majd nem sokkal később elmentem egy koncertjükre is. Kezdett fújdogálni az a szél, amiről fentebb írtam.
Sok jó embert megismertem az ilyen rendezvényeken, de még az összefogás hiányzott.

2006 a vízválasztó.

Sokunk életében ez a dátum örökre nyomot hagyott. Akkoriban sokat jártam Pestre . Szeptemberben az öszödi beszéd után, 2006. Szeptember 25-én egy tüntetésen voltam a Kossuth téren, ahol természetesen rögtönzött Kárpátia, és Ismerős arcok koncert volt, valamint a kedvenc Bánk Bán áriám is elhangzott élő előadásban. Nagy hatással volt rám a tömeg ereje. Ott is sok ismerőst és barátot szereztem, beszélgetve az emberekkel.
Itt ismertem meg egy későbbi barátom.

2006 Október 23.

Délelőtt csörgött az egyik telefonom. Cimbora hívott Pestről. Nem jössz fel, lesznek mindenféle rendezvények, az ötvenedik évforduló van ma. Nem gondoltam akkor még, hogy egy olyan rendezvényen fogok részt venni, ami a történelem könyvbe örökre bevési magát.
Felkerekedtem, zuhany, öltözködés, autópálya, Pest.

Viszonylag eseménytelenül telt a nap eleje. Mondta a cimbora, hogy lesz egy fityisz nagygyűlés, nézzük meg. Mondtam oké, végül is Viktorunkat megnézem egyszer már élőben, ha én tartom el 20 éve lassan. Meg is volt a gyűlés, a szokásos fityiszes birkaságokkal. Aztán egyszer csak valami hőbörgő tömegre lettünk figyelmesek. Mondta, ááá ne is foglalkozz velük, ezek csak valamelyik focicsapat ultrái, kijöttek hőbörögni. Jött még pár ismerős, és elbeszélgettünk.
A következő amire feleszméltem, a fegyver ropogás volt. Először azt hittem, hogy könnygáz.

Aztán megláttam a vadászpuskásokat. Mi az első, ha az ember felé lőnek? Toltam hasra a mellettem állót. Mondtam a cimborának, hogy tűnjünk el innét, mert itt embereket ölnek. Akkor ott nem tudtuk, hogy azok csak gumilövedékek. Éles volt a szituáció. Elkezdtünk futni az Astoria felé, ha jól emlékszem, és elszakadtunk. Egyszer csak egy maró fájdalmat éreztem a hátamon, és tudtam, hogy eltaláltak. Felbukfencezve estem el. Akit rúgtak már mellbe, vagy hátba, az tudja milyen, amikor beszorul a levegő és görcsbe rándul a mellkas. Nem kaptam levegőt. Az út közepén fuldokoltam.

Az első amire emlékszem, hogy integetek segítségért mert szólni nem tudtam, és a hátam tapiztam, hogy hol a bemeneti seb és a mellemet vizsgáltam, hogy hol jött ki, ha kijött. Ez másodpercek alatt zajlott le. Azt hittem a lövéstől összeesett a tüdőm és légmellet kaptam. Ebben a pillanatban hárman megfogtak és lehúztak az útról, és beletérdelve a hátamba a karjaimat fogva kihúzták a hátam. Újra kaptam levegőt. Hurrá. Csak az volt a baj, hogy a levegővel már gáz is jött. Bevonszoltak egy árkád alatt lévő, azt hiszem török étterembe. Ott kaptam inni és egyéb segítséget. Akkor megbocsájtottam Arkadashnak azt a bizonyos 150 évet.

Sosem fogom megtudni, hogy kik húztak félre, és kik mentették meg az életem, kik mentettek meg a fulladás borzalmaitól, de ha olvassák soraim, akkor ezúton köszönöm meg, hogy még élek. Ha akkor nem rántanak le, akkor a lovasrendőr attak eltaposott volna, ha addig meg nem fulladok. Nem voltam a tömegből kitűnő ruházatban, nem voltam semmilyen jelképpel ellátva. Egyszerű középosztálybéli ember voltam. Farmer, kockás ing, fekete elegáns bőrcipő, szövetkabát. Nem értettem kinek vétettem, de tudtam, hogy mostantól az életem megváltozott. Ezt nem lehet hagyni, hogy a hazámmal ezt tegyék kényükre-kedvükre. Telefonon hívtam a barátom, aki már addigra össze-vissza keresett, és sírt a telefonban, mert lefújták, agyonverték, és elege volt. Mondtam, hol vagyok és mi történt. Odajött értem, és hála a helyismeretének, kijutottunk a tomboló pokolból. Egy jókora lila folttal, és három repedt bordával elindultam haza felé. Nem mertem kórházba menni. Nem mertem, de rosszul voltam, és még is bementem. Addigra már látták, hogy mi zajlik Pesten. Bemenetem az ügyeletre, és félrehívtam egy nővért. Mondtam neki mi volt, és fű alatt el tudnak-e látni. Egy orvos megnézett és mondta mi a helyzet. Papír semmi… rendes volt. Nekik is köszönök mindent!

Így lesz egy átlagemberből radikális. Onnantól, nem volt megállás. Tombolt bennem a tehetetlen néma düh… A tenni akarás. Augusztusban zászlót bontott a Magyar Gárda. Szerintem az elsők közt jelentkeztem. Felmentem az avatásra augusztusban, nagyon tetszett. Aztán jó ideig semmi nem volt, majd egyszer csak jött egy levél, hogy toborzó lesz. Kettőig dolgoztam, utána odamentem a megbeszélt helyre. 10-15 ember volt már ott, mind idegen. Elkezdtem velük beszélgetni, és mivel egy ‘echte’ balos cégnél dolgoztam, szinte szellemi kivirágzás volt ott ülni és beszélgetni, az ugyanolyan gondolkozásmódú emberekkel, mint én. Hatkor végzett az akkori barátnőm, gyorsan elmentem érte, és lelkendezve meséltem neki, hogy nekem itt a helyem, itt olyan emberek vannak, mint én, nem vagyok egyedül ezen a világon. Hazavittem, majd visszasiettem. Kis idő múlva megvolt az avatás, és több szervezettel kapcsolatba kerültem, mint pl. a Kárpátia fórum, és a hasonló társ szervezetek. Hihetetlen, hogy egyszerű hétköznapi emberek összefogása mire képes. Árva házat bútoroztunk fel, sok rászorulón segítettünk, nagyjából azt mindenki tudja, mi volt ebben az időszakban. Volt egy szakadás közben, és a vele járó undorító dolgok, ahogy egykori bajtársak egymás ellen lettek fordítva, de ezt egy nálunk nagyobb erő szervezte, de hála az Istennek, a mai napig, ha találkozom kettő ember kivételével, bárkinek a szemébe nézek. A maradék kettő NBH-s besúgók.Őket nem veszem emberszámba. Róluk majd később.

2009 egy újabb vízválasztó.

Mikor a Gárdát támogató párt már bent érezte a lábát a parlamentben, a belső embereiken keresztül elkezdték a radikális réteg módszeres kifúrását.
Az elsők közt vádoltak meg engem is hátulról mellbe a családomon keresztül, mert rajtam nem találtak fogást. Gusztustalannak tartottam ezt a zsidó módszert és kis híján per lett belőle. Mint nemrég kiderült, tényleg zsidó volt a módszer…. (Khon Chanad és tsai…)

Jó, legyen! Kértem magam ellen egy becsületbírósági pert, ami a mai napig sem zajlott le. Nehéz lett volna egy olyan emberrel szemben állni, aki előtte 3 héttel kapta meg a Gárda legmagasabb, elismerő, arany fokozatú kitüntetését, amit abban a formájában a mai napig nem sokan kaptak meg azóta sem, és akivel a legtöbb vezető együtt szívta a könnygázt.

A végső döfést az addig testvéremként szeretett és tisztelt ember vitte be, mint utólag kiderült, az egész mögött az ő kavarása volt. Innét üzenem neki, amit tud nagyon jól, hogy az árulás egy soha meg nem bocsájtható bűn, Brútusz fiam! Innentől felhagytam minden szervezeti tagsággal és a családommal foglalkoztam. A szemem láttára hullott szét minden, amit addigra másodszor építettem fel az egykori Gárdista bajtársakkal. Mindenki tudta, hogy mi folyik, de senki nem tett ellene.

2010.

Elhívtak néhány találkozóra, és mivel ezt segítségkérésként kezeltem, elmentem. Nem vártam már semmit az ilyen szervezetektől, és nem is akartam még egy csalódást. Túl sokat áldoztam fel addigra. Egy tíz éves kapcsolatot, egy munkahelyet, és sok barátot, akik a fasisztoid beállítás miatt megvetettek akkor. Most már látom miket írogatnak mailban és a facebookon, és nem egy már most ultra radikálisabb nálam.

Egyszer a sors, vagy a Jóisten úgy hozta, hogy egy találkozón megjelent az MNA képviseletében Ifj. Győrkös István. A találkozó után elbeszélgettem vele, és nagyon megfogott a világnézete. Akkoriban az MNA által képviselt keményvonalas hungarista vonal még messze állt tőlem. Aztán egy másik találkozón megint találkoztunk, és akkor már viszonylag ismerősként beszélgettünk. A találkozó után megint beszélgettünk kint a hidegben, majd megfagytam, de jó volt hallgatni az érveket és az ellenérveket. Kicsit úgy éreztem magam, mint a gárda toborzón. Kezdtem kinyílni a begubózásból. Jeleztem az akkori hivatalos úton, hogy csatlakoznék, mert szimpatikus a szervezet. Tetszett a rendezett autokratikus vonal, és a fegyelem. Nemsokára elhívtak egy megbeszélésre, ahol két bajtárs tett fel kérdéseket és elmondták, hogy mik a követelmények, valamint azt hogy 80-90%-os a lemorzsolódás.

Pár nap múlva jeleztek, hogy gyakorlat lesz, ha akarok és érdekel, menjek el. Emlékszem, egész éjjel alig aludtam az izgalomtól, hogy én az MNA kötelékében gyakorlatozhatok. Eljött hát nehezen a reggel. 25cm-es hó, -8 -10 Celsius fok. Kint voltunk egész nap. Mint egy szivacs, úgy szívtam magamba a tanított dolgokat. Utána kimentünk a lőtérre lőni. Ez nem volt ismeretlen, mivel rendelkezem sportlövő múlttal, és 18 éves korom betöltése után két héttel sikeres fegyvervizsgát tettem. Estére kockára fagytam, de jó volt. Élmény a mai napig.

Aztán jöttek a táborok, a képzések, és teltek az évek. Sok bajtársat megismertem, és sok hasznos dolgot tanultam meg. Itt nem az a cél, hogy egy videón, vagy egy újság címlapján jó mutasson a csapat, hanem a tudás megszerzése. Nagyon jó kiképzők vannak, és a kiképzések nem olyanok, mint a honvédségnél, hogy akkor most tíz kör kúszás aztán meg békaügetés. Itt megtanítják, hogy élj túl mindent, amit csak lehet, és néha poénokat is szőnek bele, pl. az alsógatya bünti. Aki volt táborban, és nem rakott rendet, az tudja miről beszélek : )

Mára már a második családommá vált az MNA. Tudom, hogy a bajtársak összetartanak, és nem csak egy politikai párt kénye-kedve szerint kell masírozni, és jönni-menni az országban. Volt itt is egy papírforma szakadás egy éve lassan. Ismerős volt a stílus, és a módszer is. Ugyanezt átéltem már a Gárdában is. Jó ideig nem tudtam, mi van. Senki nem mondott semmit, csak, hogy majd élőben, majd ekkor, akkor amakkor… Olvassam a régi honlapot és várjak. Vártam. Olvastam a régi honlapot és a hidfo.net -et is. A régi honlapon visszataszított a sárdobálás, az MNA légköréhez és eszmeiségéhez nem méltó köpködés. Ezt nem így kellett volna. Beszéltem az egykori vezető bajtárssal, aki anno toborzott, elmondta mi van. Beszéltem Ifj. Győrkös Istvánnal, ő is elmondta mi van. Majd vártam és figyeltem az eseményeket. A szívemre hallgatva maradtam az eredeti felállásnál, mondván, ezt a szervezetet a Vezető alapította, és ő állította fel a jelenlegi formáját. Tudtam, hogy jól döntök, nem tudtam honnét, de éreztem. Ma úgy érzem, hogy jól döntöttem.

A szakadás után felszabadultabbak a táborok, a hangulat jó, és ha tehetném, ezt csinálnám főállásban, szerintem sok bajtársammal együtt. Itthon a barátnőm néha fennakad, mikor táborba megyek, és az MNA-ról úgy beszélek, hogy „MI”. Mi, mert mára a részévé váltam, itt az egyén egyén maradhat, de akkor is része a nagy egésznek. Ha parancsot kap, akkor már nem egyénként viselkedik, hanem reflexszerűen csapattá alakul és egy bajtársias közösség egyik fogaskereke lesz. Igazából ezt csak azok érthetik meg igazán, akik ebben részt vesznek. Kívülállóknak ezt nehéz átérezni, pláne az olyanoknak, akik ebben a globalista neveltetésű világban szocializálódnak. Mint tudjuk, ez a forma önző egoista egyedeket nevel, akik képtelenek csapatban, testvéries közösségben működni. Oszd meg, és uralkodj. Pont ezért böki a szemét annyira a hatalomnak az MNA, mert felébreszti az embereket, és egységbe olvasztja a hazáért tenni akaró hazafiakat.

Gerincet, hitet és tartást ad az embernek, hogy egy ilyen család tagja lehet. Tudja, hogy egy 24 éve működő katonai szervezetet képvisel, és rajta keresztül megítélhetik az általa képviselt Mozgalmat. Így jobban igyekszik példamutató életet élni a mindennapokban. Nem sokára nagyon durva világ jön. Te döntesz, hogy a fotelban várod meg a végzeted, vagy Magyar Hazafiként teszel a nemzeted és a családod túlélésének érdekében! Én felkeltem a fotelből. TE DÖNTESZ! Hamarosan színt kell vallanod.

Hannibal – Hídfő.net

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, JEGYZETEK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.