Pornográfia vagy árulás?

Hjon Szongvol

– Hír és vélemény –

Hír – A ruvr.ru írja: “A KNDK-ban kivégezték Kim Dzsong Un volt kedvesét.

A dél-koreai The Chosun Ilbo lap jelenti, hogy augusztus 20-án Phenjanban kivégeztek néhány neves előadóművészt, többek között az Unhasu Orchestra együttes két tagját. Állítólag a pornográfia-ellenes törvény megsértésével vádolták és 3 nappal letartóztatásukat követően kivégezték őket.

A kivégzettek közt említik Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt szeretőjét is. Számos médiahír szerint több mint 10 éven át fennállt a pár viszonya. Kim Dzsong Un mostani felesége – Ri Szoldzsu – korábban szintén az Unhasu orchestra tagja volt.”

HVG pedig többek között azt írja; …”Kim Dzsong Un volt barátnője is azok között az észak-koreai előadók között volt, akiket augusztus 20-án fejbe lőttek. A hivatalos verzió szerint Hjon Szongvol pornót forgatott magáról…”

A Szabad Riport véleménye:

Valakit pornográfia miatt kivégezni, fölösleges kegyetlenség, – és nem felel meg az u.n. “természetes jognak” sem, mely a “Szemet szemért” elven alapul. – Kivéve, ha ez a tevékenység nem párosul a valóban súlyos bűncselekményekkel; pedofília, szadizmus, kéjgyilkosság.

De ebben az esetben nem az ilyen komoly bűncselekményekkel, – hanem szimplán a “pornográfia-ellenes törvény” megsértésével vádolták őket. Ám, ha valakit már egy ilyen súlyú bűnért kivégeznek, akkor mit tesznek majd a gyilkosokkal? Hányszorosan végzik ki azokat a gonosztevőket, akik 100 halált érdemelnek?

Ha a törvények túlzottan kemények, netán kegyetlenek, – az mindig gyengeségre és bizonytalanságra utal. Ráadásul komoly csapdákat is jelentenek, melyekből mind a törvény alkotónak, és az azt alkalmazónak is nehéz kikecmeregnie. A pornográfiáért, vagy prostitúcióért éppen elegendő büntetés esetenként a javító-nevelő munka, – de a halál pedig, – az élet elleni bűncselekményekért járjon.

Nos, pontosan ezt az ellenérzetet akarta kelteni a fenti hírt felkapó liberális média, – ennek a kétség kívül tragikus ügynek a kapcsán.

Ám messze nem erről van szó! Ezt a dolgot nem ebből az aspektusból kell nézni, – hanem az észak-koreaiak szemszögéből. – S ez a legnagyobb bűnről; az árulásról szól!

Mivel Hjon Szongvol korábban 10 évig Kim Dzsong Un kedvese volt, feltesszük ez is közrejátszott abban a sikeres karrierben, mely országos hírnevet szerzett neki. Ő, mint az ország vezetőjének a volt kedvese, nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Tisztelték és szerették, s feltehetően rajta keresztül még jobban kötődtek az ország vezetőjéhez. Hiszen valószínűleg, ez is volt az egyik célja az ő karrierjének.

És mindezeket a koreaiak számára szentnek számító dolgokat gyalázta meg, a lélekben is hűtlenné vált énekesnő azzal, – hogy pornófilmet forgatott magáról. Ezt ők az ország első számú vezetőjének súlyos megsértéseként értékelték, – ami tekintettel az országot fenyegető háborús veszélyre, és a sértett személyére, ki egyben a Koreai Néphadsereg főparancsnoka is, – nyugodtan felfogható az énekesnő cselekedete súlyos provokációnak, – sőt, hazaárulásnak!

Egyszerű katonák ünneplik Kim Dzsong Un-tSőt a hazaárulás minősített esetének, – mert a főparancsnok tekintélye elleni ilyen súlyos támadás, – nagy mértékben ronthatja a katonák harci szellemét. Akiknek mindig és mindenhol tisztelniük kell a parancsnokukat.

Nos, ezek után tisztelni is fogják.

Még egy jelentős momentuma is van az esetnek. Kim Dzsong Un jelenlegi felesége is a tagja volt azelőtt ennek az ominózus zenekarnak. Mely bűneinek árnyéka őt is befeketítette volna, – ám ez a kemény ítélet megelőzte ezt. Az árulásukért a legsúlyosabb büntetés járt: a halál.

SzRTI

Észak-Koreában még a nők is fegyverben állnak

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, Szerzők, SZRTI | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.