Semmi nem az, aminek látszik

Kanadai_vonat_támadás…valójában a nemzetek, a megvezetett tömegek egyformán kiszolgáltatottak a világon, méghozzá ugyanannak a világuralomra törő pénzoligarchiának. Vagyis nem a különböző népek ellenségei egymásnak, ezt az ellenségeskedést csak szítják köztük.

cnn_canada_plot_130422a-615x345A kanadai rendőrség bejelentette, hogy a hatóságoknak sikerült megakadályozni egy terrortámadást, amit az Al-Kaida szervezett. A terroristák bombát akartak felrobbantani egy Torontóból New Yorkba tartó vonaton.

A kanadai CBC News jelentése szerint, a gyanúsítottakat, akik vélhetőleg az iráni Al-Kaidával álltak kapcsolatban, nem kanadai állampolgárok, és korábban hónapokon át tartották megfigyelés alatt. Az akciót amerikai hatóságokkal együtt hajtották végre, de ez az összeesküvés feltehetőleg nem áll kapcsolatban a múlt heti bostoni robbanással.
arrested_twoAmi azt illeti, Irán tagadja, hogy Teheránnak bármilyen kapcsolata lenne a két őrizetbe vett személlyel.Ráadásul semmiféle bizonyíték nem támasztja alá ezt a feltételezett kapcsolatot.

A cionisták vezérelte médiák mára teljesen elveszítették a hitelességüket. Egyre több a hisztériakeltés. Az amerikai CIA most épp Kanadába exportálta terrorizmusát.
Az Al-Kaida jelentős amerikai (közvetve cionista) támogatást tudhat maga mögött. Mint tudjuk a szír felkelőket is komoly erőkkel segítik. Anno Bin Laden-éket is (akkor még az oroszok elleni Afganisztáni fellépés tervével), mint oly sok terrorszervezetet is, a CIA és más, titkosszolgálatok képeztek ki, és látták, látják el minden szükséges eszközzel. Ez persze nem csak az al-kaidára, hanem még jó néhány erőszakos akciócsoportra is igaz. A baj mindig akkor van, amikor ezek a szervezetek némiképp “önjáróvá” válnak. Ha tetszik öntudatra ébrednek. Az ilyen történetek emlékeztetnek a műkedvelő tudósokra, akik szörnyet teremtenek, de aztán elveszítik felette az uralmukat.

Ha már hazugságokról és a bostoni összeesküvésről beszélünk, érdemes áttekinteni az ujvilagtudat.blogspot.com “Hiszel, vagy gondolkozol is?” címmel megjelent elméletét is.

inteligence_servicesVisszatérve Amerikára, az amerikaiak jó része azt hiszi, hogy a CIA az amerikaiak érdekét képviseli, ahogy más országokban meg azt hiszik a tömegek, hogy a hazai titkosszolgálatuk, nemzetbiztonsági szervezetük a saját hazájuk érdekében tevékenykedik. Nos, ez egy óriási átverés. A országok titkosszolgálatai épp úgy, mint a különböző titkos társaságok és szervezetek, a cionista pénzhatalom érdekeinek szolgálatában áll.
A cionisták által uralt nagy média birodalmak úgy szintén ennek a cionista hatalomnak a szócsövei. Simon Peresz egyszer azt nyilatkozta, hogy a média a legnagyobb fegyver a világon! A manipulálás, irányítás és elhitetés eszköztára a média.

A megtévesztés célja teljesen logikus, hisz akik a világuralomra törnek, igyekeznek eltitkolni szándékukat, másokat megvádolva elhitetni, hogy semmi közük az általuk kirobbantott és pénzelt háborúkhoz, terrortámadásokhoz, terIdegenek támadása_ vagy már régen itt vannak _ Világok harcamészeti- és ipari katasztrófákhoz. Ha mindenki előtt, rögvest nyilvánvalóvá válna részességük, az olyan nemzetközi felháborodáshoz vezetne, – mármint a naiv megvezetett emberek esetében -, hogy nem élnék túl. Ez természetesen nem vonatkozik a vezető pozícióban lévőkre, a politikusokra, ők nem háborodnak fel, hiszen maguk is részesei, sőt haszonélvezői ennek a színjátéknak.
Bár utóbb mindig lelepleződnek, apránként, de addigra a megtévesztett, nem gondolkodó tömegek, rég elfelejtkeznek az egyes esetekről, és a láncolat folyamatosságát épp úgy nem látják, mint ahogyan a kapcsolatot sem ismerik fel az egyes esetek között.

Mindenkit megfigyelnek és irányítanak is változatos módon, sőt ha szükségesnek látják tevőlegesen is beavatkoznak.

hüllö_szemek_Reptilian EyesAzt kell megérteni, hogy valójában a nemzetek, a megvezetett tömegek egyformán kiszolgáltatottak a világon, méghozzá ugyanannak a világuralomra törő pénzoligarchiának. Vagyis nem a különböző népek ellenségei egymásnak, ezt az ellenségeskedést csak szítják köztük.
A furcsa az egészben az, hogy bár nap, mint nap igyekeznek a média birodalmakon kívül álló média munkások és gondolkodók szétkürtölni az igazságot, minden tény falakba ütközik. A mesterséges butaság falába. Pedig lassacskán majd mindenki ismeri a pénzvilág táplálkozási láncának tetején ülő mintegy 300 cionista család és érdekeltségükbe tartozók és velük kollaborálók kilétét, elérhetőségét, mégsem görbült meg soha egy hajuk szála sem, ugyanakkor az emberek az eléjük tolt aktuális ellenségképet okolják helyettük.

idegenek_reptilian-alien-queenMondhatnánk: Ébresztő emberek! De ez egy szélmalom harc, mert amíg emberek milliárdjai a saját józan eszük helyett a neoliberális, vagy nemzeti mázba burkolt média hazugságaira hallgatnak, addig pusztába kiáltott szó marad minden igaz gondolat.
Amíg ezek az emberek kényelmesebbnek tartják a fotel- és fülke forradalmat, amíg kényelmesebbnek tartják sörrel a kezükben az eléjük vetített képeket bámulni és elhinni, hogy mindez csak összeesküvés elmélet, addig Don Quijote módjára küzdenek a kevesek. Mert ők kitartanak és hisznek.

Hisznek az igazságban, és hisznek abban hogy a világ megváltoztatható, és a gonosz hüllők nem győzhetnek. Azért vannak vereségre ítélve, mert hiányzik belőlük mindaz, ami az embert emberré teszi.

Cathair Donegal – Szabad Riport Tudósító Iroda

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Kategória: Cathair Donegal, JEGYZETEK, Szerzők | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.