A demokrata Obama nyert

Vajon kiknek köszönheti Obama, hogy további 4 évre maradhat a Fehér Ház lakója?
A választások idején gyakran fej-fej mellett haladó jelöltek között, sokáig kétesélyes volt a győzelem megszerzése. Annak ellenére, hogy az újraválasztásért induló hivatalban lévő elnöknek összehasonlíthatatlanul nagyobb előnye van a kívülről induló riválisokkal szemben. Mind az erőforrásokban, mind az információban, mind pedig kapcsolati tőkében lényegesen tágabb a mozgás tere.
Nyilván több dolog együttes hatása is indokolja Obama győzelmét, melyek említésre méltóak, azonban mi, most csak egyet említünk meg ezek közül.

A kínaiak szerepe
Xue Haipei, a kínai amerikaiak országos tanácsának elnöke azt mondta a Global Timesnak adott interjújában, hogy egy etnikai csoport jelentőségét az mutatja, hogy a jelöltek mennyit költenek rájuk a kampány alatt.

„2008-ban sok kínai és ázsiai amerikai a meggyőző egyénisége miatt szavazott Obamára, de most ezek a szavazók inkább arra figyelnek, hogy a jelöltek milyen változást hozhatnak az életükben.” Hiszen azóta a népesség összetétele átalakult; mostanra felnőtt a kínai amerikaiak új generációja.

A 2008-as választásokon a kínai amerikaiak 65 százaléka szavazott Obamára, idén várhatóan többen lesznek, egyrészt mivel a demokraták egészségügyi- és társadalombiztosítási reformpolitikája népszerűbb a kínai amerikai szavazók körében, (noha Obama támogatja azt az egészségügyi törvényt, mely kötelezővé teszi mindenki számára, hogy egészségbiztosítást vásároljon, különben büntetésre számíthat), másrészt Obama Kína-politikája szimpatikusabb a kínai amerikaiak számára.

Ahogy Xue fogalmazott: „Romney a kampány során több alkalommal is hevesen kritizálta Kínát, s ez népszerűtlenné tette őt a kínai amerikai választók körében.”
Romney azzal vádolja Obamát, hogy nem volt hajlandó véget vetni „Kína álnok politikájának”, és ez a munkahelyek elvesztéséhez vezetett az amerikai gyártóiparban.

Nos, úgy tűnik a kínai amerikaiaknak bejött. Kérdés, vajon később vajon nem az derül-e ki, hogy mégsem ilyen lovat akartak?

Cathair Donegal – Szabad Riport Tudósító Iroda
Global Times

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Kategória: Cathair Donegal, CIKKEK, ELEMZÉSEK / ÖSSZEFOGLALÓK, KÜLFÖLD, Szerzők
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.