Provokációk Oroszország ellen

A végcél: Oroszország című elemzésünk megjelenése óta – azt az időpontot akár vízválasztónak is tekinthetjük – szinte látványosan szaporodnak a provokációk az orosz kormányzat ellen kül- és belpolitikai viszonylatban egyaránt. Az elmúlt napok során sem volt ez másként. A humanitárius konvoj feltartóztatása, majd pedig az újabb botrány: az EU parlamentje új választásokra szólítja fel Oroszországot. Az orosz politikai vezetés “nem talál szavakat”, de még az ellenzék is szinte egyhangúan utasította vissza a nyugati beavatkozást. A magyarországi politikai csőcselék sem maradt ki a kórusból, az MSZP képviselője szerint az Egységes Oroszország elvesztette 2/3-os többségét, ami azt jelenti, hogy már nem alkotmányozó erejű a párt. Az EU fennállása alatt meglehetősen kevés párt ért el 2/3-ot, de erről diszkréten hallgatnak, ahol pedig igen (lásd Fidesz), ott is csak katasztrófával végződött a győzelmük.

Az EU részéről a orosz belügyekbe való ilyen mértékű beavatkozás egyértelmű és nyílt provokáció. Elsődleges cél megdönteni az orosz kormányt, másodlagos cél, a nyugati cion-imperialista tőkének megszerezni Oroszországot és kisemmizni az orosz népet. Úgy tűnik az Egyesült Államok azért, hogy terelje magáról a figyelmet, a kis csatlós államokra ruházta át az információs és propaganda hadműveleteket. A háttérben azonban az USA-Izrael páros végzi a műveletek oroszlánrészét. Az EU önmagában képtelen lenne bármilyen szempontból is felvenni a versenyt Oroszországgal. Az egyetlen biztosíték az USA hatalmas kalóz-hadserege.

Az orosz álláspont

Oroszország valóban “szinte értetlenül állt” a folyamat előtt. Miután Putyin megnyerte a választásokat, a jelcini vezetés alatt darabjaira hulló ország talpra állítása volt a cél. Ebben az időben a legmagasabb körökben történtek tisztogatások, de kizárólag a politikai ellenlábasok szintjén. Oroszország Putyin vezetésével a legjobb kapcsolatokra törekedett, hogy beilleszkedjen a világ nagy körforgásába. Hazaszeretet és politikai eltökéltség vezette Putyint abban, hogy megerősítse a hadsereget, a rendőrséget. Még ilyen téren is törekedett a jó kapcsolatokra, a rendőrség elit alakulatait akkor MP5-ös fegyverekkel szerelték fel, az orosz és amerikai katonák közös hadgyakorlatokat tartottak. Oroszország megengedte az amerikaiaknak az orosz űrállomás használatát. Német-francia-angol-japán-kínai-USA-orosz összefogásban Franciaországban megkezdték egy hatalmas hideg-fúziós erőmű építését, ráadásul eredendően orosz tervek alapján. Oroszország ebben az időben semmi egyebet nem tett, mint elkezdett saját lábra állni és helyrehozni Gorbacsov és Jelcin rombolását.

Az egész történetnek van egy nagyon érdekes eleme. Amikor Putyin – minden faji-vallási előítélet nélkül – elkezdett rendet tenni, érdekes módon a bűnözők, hazaárulók, csalók, szélhámosok, és nyerészkedők személyében sorra zsidókba botlott, és megfelelő módon járt el velük szemben. Semmilyen hátsó szándék nem vezérelte, csak az igazság és hazája érdeke, tehát Putyinról nem állítható, hogy kifejezetten a zsidókat akarta megrendszabályozni. De a helyzet így hozta. Éppúgy, mintha valaki a magyarországi televíziókból ma kirúgna mindenkit, és a helyükre magyarokat tenne, akkor azonnal ráfognák, hogy antiszemita, mert ott szinte mindenki zsidó. A szembenállás ezért hamar “kialakult”, pontosan emiatt. A cionista cégeket, befektetőket jelentős veszteségek érték.

Putyin mellett természetesen ott voltak azok az emberek, akik jól tudták miről is van szó. Hosszú évekkel ezelőtt egyszer Lavrov nyilatkozta, hogy “nem tudom miről beszélnek, az orosz média nem orosz média, hanem cionista” (ma már sokkal jobb a helyzet). Tehát voltak olyan emberek, akik jól látták a helyzetet. A mai állapotokat nem az orosz vezetés zsidóellenessége, hanem a hazaszeretete szülte. Ebből is jól látható, hogy aki hazaszeretetből cselekszik, az akarva-akaratlanul a ‘tudjuk kikkel’ kerül szembe.

Jelentős fordulópont volt az a pillanat, mikor Putyin végleg feladta, hogy alkalmazkodjon a nagy ‘globális’ őrülethez. Ekkor jelentette ki nagy nyilvánosság előtt, hogy már nem hisz az USA-nak. Egy interjút adott, melyben érezhető volt, Putyin tényleg csalódott. Addig a folyamatok még kezelhető mederben haladtak. A végkifejlet már látható volt, de csak azoknak, akik ismerik azt a sötét erőt, amivel szemben állunk. A cionista ugyanis képtelen elviselni, ha valahol nem ő uralkodhat. A cion-imperialista birodalom ezzel elvesztette a lehetőséget, hogy Oroszországot alattvalójává tegye. Az interjú után lett egyértelmű az USA-Izrael páros Moszkva elleni politizálása. Az orosz érdekterületekkel szembeni nyílt fellépések, a katonai akciók, CIA műveletek. Mindezek olyan leplezetlenek lettek, hogy már nem csak mi, hanem egyre többen kezdték látni, miről szól minden.

Választási örömök

A Nyugat egyik szeme sír, a másik nevet, pedig jobban tenné, ha mind a két szeme sírna. Nevet, mert Putyin pártja 64 helyett 50 százalékot kapott a választáson. Sír, de azt nagyon, mert az Egységes Oroszország marad a kormányzó erő. Így békés módon (politikai úton) továbbra sem tudja az orosz nyersanyagbázis elrablását megkezdeni, és a cionista birodalom túlélési esélyei egyre közelebb kerülnek a nullához. Pedig jobb lenne, ha sírna a százalékvesztés miatt is. Ugyanis akik most nem Putyinra szavaztak, azok a kommunista pártra adták le szavazatukat legnagyobb arányban. A kommunisták pedig sokkal jobban utálják a Nyugatot és az imperializmust, mint Putyinék. Radikálisabbak, és szélsőségesebbek is. Ha Putyin pártja velük lépne koalícióra, akkor a Nyugat megnézheti magát.

Az örömnek tehát aligha van helye. Oroszország lakossága felmérte, hogy elveszíthet mindent, ha hagyja kiszolgáltatni magát. Komoly figyelmeztetés lehetne a Nyugatnak, hogy a liberálisok mellett milyen kevesen mentek el tüntetni – valójában egy-két tízezer ember -, vagyis az oroszok nem kérnek belőlük továbbra sem! A kommunisták jelenléte a tüntetéseken formális volt, az ellenzék egymással szöges ellentétben álló csoportjai közötti szövetség pedig lehetetlen.

Az EU új szerepe

Európa a közép-kelet-európai területek megszerzése és tönkretétele után a csendes nyomor és a csendes fosztogatás területe lett. Ellenben a nagy testvér az utóbbi időben látványosan túllőtt a célon, és a világ előtt nem lehet tovább leplezni az USA terjeszkedését. Ezért most a szerepet figyelemelterelésként Európa vállalta magára, akár csak a Líbia elleni agresszió során. Oroszország részt vesz az EU csúcstalálkozón. Az EU egyelőre hűséges csatlósként nyaldossa cionista urai talpát. Ez az szomorú jelen. Hol vannak már a büszke német hadoszlopok – a múlt emésztette el őket. Napóleon hódító serege szintén az enyészeté. Az angolok világhódítása és gyarmatbirodalma régmúlt dicsőség. Megtört talpnyaló népek lettek, kiszolgáltatva a legalja népségnek, azokat hű csahosként szolgálva. Csakhogy olyan vagy, mint akit szolgálsz! Aki zsidót szolgál, maga is azzá válik. Így süllyedt el Európa dicsősége.

Az EU új szerepe, hogy hű csatlós legyen egy újabb háborúban. Irán? Szíria? Esetleg Oroszország?  Teljesen mindegy. A zsidó nem megy háborúzni, ha küldhet maga helyett másokat. Európa pedig úgy tűnik menni is fog. Mert a csahos kutya ilyen. Ez a természete. Ő nem szövetségeseket keres, hanem gazdát. Most éppen a cionistát. Azt teszi, amit mondanak neki, mert a gazda újra azt akarja, hogy Európa fehér népei egymást irtsák. Mintha nem lett volna elég annyi, amennyi eddig volt. Európának egyetlen reménye maradt. Oroszország fehér lakossága. A nagy sátán és európai csahosai pedig éppen erre fenik most a fogukat. Az utolsó nagy prédára.

Kemény Gábor – Jövőnk.info

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: CIKKEK, ELEMZÉSEK / ÖSSZEFOGLALÓK | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.