Nabucco: utolsó ária?

A Nabucco gázvezeték, amelyiken át a Kaszpi-tenger térségéből Oroszország megkerülésével Európába kívánnak szénhidrogént szállítani és amelyiknek kialakítását az Európai Unió prioritásának minősítette, úgy tűnik,  megvalósulatlan álom státusát ölti. A projektre az utolsó – és több szakértő szerint halálos – csapást mért Azerbajdzsán azon döntése, hogy mégsem szolgáltat nyersanyagot a vezetékhez.

A világ hírügynökségei ezekben a napokban az azeri Olajkutatási Központ igazgatója, Ilham Sabanov szavait idézik, amelyek a lengyelországi Sopotban rendezett VI. Energetikai Fórumon hangzottak el. Szavai szerint Azerbajdzsán „politikailag támogatja” a Nabucco projektet, azonban az nem veszi figyelembe az ország energiatermelő cégei érdekeit. Ennélfogva – jelentette be Sabanov – Azerbajdzsán  saját projektet kíván kifejleszteni az energiahordozók Európába szállítása céljából.  Az ötlet iránt máris érdeklődést tanúsított az Azerbajdzsáni Energiakitermelő Társaság és a BP konszern. A fórum résztvevői kérdésére, hogy ez azt jelenti-e, hogy a Nabucco nem kap azerbajdzsáni gázt, Ilham Sabanov egyértelműen nemleges választ adott.

Baku álláspontjának módosulása a Nabucco kérdésében a legnagyobb csapást mérte a projektre – véli a Trojka-Gyialog befektetési társaság olaj- és gázszakértője, Valerij Nyesztyerov.

„Azerbajdzsán és Törökország megállapodása szerint egészen külön, független, kevésbé nagy gázvezetéket építenek majd ki, amelyiken  a Sah-Deniz lelőhely második stádiumáról fognak gázt szállítani Dél-Európába kisebb projektek számára. A projekt rugalmasabbnak és nagyobb mértékben megvalósíthatónak látszik. Az ambiciózusabb Nabuccóról, meglehet, kénytelenek lesznek lemondani, bár iránta nagy  szeretetet táplálnak az energetikáért felelős  európai tisztségviselők és bürokraták.”

A brit Sunday Telegraph a napokban bejelentette, hogy az Északi Áramlat gázvezeték üzembe helyezésével és a cseppfolyósított földgáz piacának rohamos fejlődésével a Nabucco már  feleslegessé válik. A német Handelsblatt a Nabucco körül kialakult helyzetet  egy  elhúzódó „politikai dalmű” „utolsó áriájának” nevezte. A projekt közismerten Verdi azonos című operájáról kapta elnevezését, amelyikben a zsidók babiloni fogságból való kiszabadulásáról van szó. Ezzel párhuzamot vonnak Európának az orosz „gázfogságból” való kiszabadulásával. Brüsszelben egyelőre nem sietnek a befejezéssel.

ruv. ru

(SzRTI)

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: HÍREK, KÜLFÖLD, SZEMEZGETŐ | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.