A végrehajtó a nyugdíjas rendőrt sem kímélte!

Ott-hon(ok) elvesztése a gazemberségek árnyékában – Egy nyugdíjba vonult rendőr és családja története

“Otthon”… Mint általában a magyar szavak, és kifejezések, ez is egy rendkívül szép szó. Mert nézzük csak, miből is áll: ott-hon. Vagyis ott van a hon. Itt Magyarországon van az otthonod.  Amiben laksz. Élsz. Emberként. Boldogan. Harmóniában. A családoddal. Azonban az emberség megrontói, közel egymillió magyar háztartásban készülnek elvenni az otthonokat, amelyek nemcsak a családok, a nemzet szétesésével, hanem lényegében az egész nép, – az ő megfogalmazásuk szerint; „eltakarításával” (is) járhatnak.

Reméljük a magukat a világ uralkodóinak képzelők, és az általuk megvett politikusok meg a hatalmi gépezetük kiszolgálói hamarosan, a saját kardjukba dőlnek. Viszont addig is, míg ez megtörténik, a „vérszívók” rengeteg magyar családot tesznek földönfutóvá…

Lassan már mindenki tud említeni a saját környezetéből egy-egy árverezési, vagy kilakoltatási történetet, – melyek önmagukban is drámai események, de egyre többször már tragédiába torkollnak.

Mi most kiválasztottunk ezek közül egyet, mely lényegét tekintve tipikusnak mondható. A különbség a többiekhez képest csupán csak az, hogy a történet alapján elmondhatjuk, hogy; a végrehajtók, s a bankok, – a rendőröket, rendőr nyugdíjasokat sem kímélik!

Tehát, a történet:

Honfitársaink fiatalon, a húszas éveik elején házasodtak össze. Akkoriban a hetvenen évek első felében, minden másképp volt. Ők, az újonnan született gyermekükkel, s a szép reményeikkel, nem így képzelték el a jövőjüket, ebben a szép országban…

A férj a katonaság után a rendőrség kötelékében, javarészt a készenlétisek között próbálta szolgálni a hazát. Amikor azonban a kilencvenes évek elején tapasztalta a hazája (ismételt) elárulását – pl: az olajszőkítés eltussolása -, infarktuson is átesett, a 90-es években.

Rendőri hivatását mindig igyekezett a lehető leglelkiismeretesebben elvégezni, amennyi lehetősége adatott, ám mindezek mellett mindig megpróbálta a dolgok emberi oldalát nézni, feleslegesen soha nem büntetett. – (Őt, s kollégáit illette nemrégiben degradáló jelzővel Kövér László, fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés elnöke; Kádár huszároknak nevezvén őket. – a szerk.)

Aztán a kétezres évek elején, az akkori törvények adta lehetőséget kihasználva, nyugdíjba vonult. Ám ezután sem írta le magát. Mint igazi ezermester próbált meg segíteni barátoknak, ismerősöknek.  Otthonuk pincéjében, vagy az udvarukon szerelte a dolgokat, az autóktól a kerékpárokig mindent megjavított…

Felesége, a kereskedelemben dolgozott, de a kilencvenes évek elejétől kezdve, egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került. Ahogy az előbb vagy utóbb mindig kiderült; sehol sem jelentették be hivatalosan a munkaadói.

Később, amikor a felvett kölcsönök az egekbe emelkedő kamatai miatt egyre inkább nehéz helyzetbe kerültek elment egy faüzembe dolgozni, ahol éhbérért robotolt naponta 10-12 órát,  sokszor hétvégenként is. Ezt nem bírta, megroppant…

Mindeközben elvesztették mindenüket… Hogy hogyan?

A férj szülőinek a lakhelyén építették fel otthonukat. Budapesthez közel, szinte a Duna partján. Hosszú évek alatt verejtékükkel, kitartásukkal lakhatóvá tették a lakásukat. Közben a telken egy kis melléképületet is felhúztak – itt laktak ideiglenesen az időközben megszületett gyermekeikkel – míg elkészült az otthonuk…

Amihez kölcsön is kellett… A hetvenes években ez még nem is tűnt „emberfeletti vállalkozásnak”… Az OTP adott is, minden további nélkül, s akkor ez elfogadhatónak, s teljes mértékben vállalhatónak is tűnt.

De aztán jöttek a kilencvenes évek – és mivel a OTP által felajánlott hátralékot nem tudták egyben kifizetni -, csak jöttek-jöttek a sárga csekkek, számukra egyre érthetetlenebb kamatnövelésekkel. A kiadásuk egyre nőtt, a bevételük pedig egyre apadt, hiszen a férj nyugdíjas, a feleség munkanélküli volt. A házastársak között egyre több lett a vita, a feszültség, az egymással való ordibálás, a kétségbeesés… Valami kiút kellett.

És úgy tűnt, találtak is. Mert 2007 tavaszán rátaláltak egy hirdetésre:

A Pesti Hitel Zrt. amely a világ első nyolc legnagyobb pénzügyi csoportja egyikének tüntette fel magát, gyors hiteleket ajánlott az ügyfeleinek. A Pesti Hitel Zrt.-nek Budapest XIV. kerületében, a Róna utca 120-122-ben van a központja. Ez az irodaépület Széles Gábor „média és privatizációs mogul” egyik érdekeltsége (ahol a portások is „feketén” kötelező munkáltatói bejelentés nélkül „borítékban” kapták meg a pénzüket, még 2008-ban is!).

Nos, talán nem is csoda, hogy a „hitelt” nyújtó pénzügyi személyzet (sem) tűnt valami emberbarátinak. Öt percet adtak arra, hogy – mint általában, – az apró betűs részt átnézzék az általuk már kapásból baleknak nézett ügyfelek, aztán már az apró szobában termett a közjegyző hölgy – aki mindent hitelesített, az ügyfél több tízezer forintra rúgó költségének terhére természetesen.

A nyugdíjas rendőr, mint újdonsült devizahiteles örült, hogy kap 10 millió forintot. Arra nem is gondolt, hogy közben otthonára előre kitervelt, fondorlatos módon rá teszik a kezüket az „emberiség megrontói”…

A történetben pedig tovább bonyolódott. Kiderült, hogy végül is a Raiffeisen Bank adja a hitelt, amelynek a felvételekor, negyvenhatezer forintot levontak kauciónak, ha az ügyfél esetleg önhibája ellenére elcsúszik a havi befizetéssel…

Ezek után, mire minden hátralékot befizettek, jóformán egy fillérjük sem maradt. És helyzetük még rosszabb lett, mint eddig volt.

Később a rezsi számlák miatt el is csúsztak a havi törlesztés részlettel, mire négy hónap múlva (!!!) ajánlott levélben értesítették őket – mielőtt a hazugságokkal terhelt 2008-as őszi világ „gazdasági válságot” generálták volna a világban a hatalmasok, – értesítést kaptak a banktól, hogy felbontották a szerződésüket.

Mivel napi élelemre is kevés pénzük maradt, nem hogy ügyvédre, az ijedségtől megmérgezve csendben maradtak. Hátha történik valami.

Történt: 2009. március közepén levélben értesítést kaptak a megyei földhivataltól, amelyben közölték: otthonuk már Kapitány István (deszki lakos nevére került). Ekkor egyik közeli rokonuk tudatát tornásztatva az interneten keresztül megtalálta a „kapitány” elérhetőségét. A címlista alapján esküvői ruhákat árusító szalon jelentkezett, ahol az „egyszerre hajó kapitányaként, és a kormányosként” is diszponálni akaró tulajdonos elmondta a család megmentésén fáradozónak: interneten keresztül talált ismerősei lakására, amelyet állítólag szerinte már árvereztek, és ez megjelent a Magyar Hírlapban (Széles Gábor újságja…).

Ezután a család ügyvédhez fordult, aki  emberként, tisztességesen próbálta vinni az ügyet. Kiderült, amit mindannyian sejtünk: bűn, bűn hátán, például, okirat-hamisítások, lefizetett közalkalmazottak.

Azonban, – mint ahogy az általában tisztességesen eljáró ügyvédeket manapság, –  ezt az ügyvédet is megfenyegették, autóját felgyújtották, az irodájába betörtek és elvitték az összes ebben de más “érdekes ügyben” is őrzött iratát. Ő ezután feljelentést tett, – hiába.

(A tisztességes ügyvéd címe a birtokunkban van, biztonsági okokból nem hozzuk nyilvánosságra. Azonban az ügyben eljáró nyomozó ügyészségnek, vagy bíróságnak természetesen a rendelkezésre bocsájtjuk. – a szerk.)

Miközben az ügyvédet így kiiktatták, s már több hónapja elérhetetlen volt, a ráckevei végrehajtó levélben jelezte a család felé, hogy fáradjanak be hozzá. Az persze a végrehajtót nem érdekelte, hogy az adósoknak komoly megterhelést jelentett, még az odautazás költsége is.

Ott aztán a ráckevei végrehajtó felszólította őket, hogy még egy budapesti, Üllői úti lakást is ürítsenek ki, de gyorsan! Adósaink, csak meresztették a szemüket, mert ilyen lakás, soha nem is volt a birtokukban. – Ám ez a tévedés (Micsoda dolog, hogy emberi életeteket érintő ügyekben ilyen súlyosan “téved” egy végrehajtó!? – a szerk.) nos, kiderült, hogy a stróman Kapitány István „aktájában” szerepeltek így az adatok, akinek legalább 20-30 otthon „megszerzése” a célja.

Majd június végén jött a újabb fenyegető levél – amelyet a végrehajtó felesége, írt alá – ez is családi vállalkozás már, – amelyben közölték a moratórium lejárta után, július negyedikén adják le a kulcsokat Ráckevén.  Nem tették…

Előtte még bementek a település polgármesteréhez, hogy segítséget kérjenek tőle, azonban minden erejük elszállt, amikor az úgy köszöntette őket: megjöttek a falu első hajléktalanjai. Végük volt, nem küzdöttek tovább…

***

(A szerkesztőség megjegyzése:

Az igazság megismeréséhez hozzá tartozik, hogy nyilvánosságra hozzuk a az ügyben eljáró végrehajtók hivatalos adatait, – hogyha másoknak is hivatalos dolguk lesz velük, – könnyebben találják meg őket. Mindezek mellett elmondunk még néhány olyan tényt, mely az eljárásuk kifejezett szabálytalanságára utal:

Az ügyben eljáró ráckevei végrehajtó Feigl Gábor volt. Jelvényszáma: 0083. Címe: 2300. Ráckeve, Rafás köz 1. Telefonja: 06.24.519.540. – 06.24.519.541. – 06.30.914.4509.

Az, aki az ügyet még magáévá tette, és benne hivatalos személyként járt el, a ráckevei végrehajtó felesége, Feigl Gáborné, a dabasi végrehajtó. (Még hogy nem családi vállalkozás?!)

Feigl Gáborné jelvényszáma: 0416. Címe: 2370 Dabas, Bartók B. utca 46/a II. 20. Telefonja:  06.29.361.119.Külön ki kell emelnünk, hogy a végrehajtó feleségének illetékességi területe nem is oda szól, s hivatalosan nincs feljogosítva, az azon a területen történő ügyintézésre. Információink szerint, egyik végrehajtó a másik illetékességi területén nem jogosult intézkedni, még akkor sem ha családtagok. Ehhez a bíróság, illetve a végrehajtó kamara elnökének a külön engedélye szükséges, melyet ha megkap akkor köteles erről az adóst, az intézkedést megelőzően hivatalos levélben értesíteni.

Ezek szerint az eljárás már eleve hibás volt, mely megkérdőjelezi jogosságát. – Nemsokára, a változások után, amikor a kilakoltatottak visszakapják majd elvett otthonaikat, – az ilyen eleve hibás eljárásokat fogja vizsgálni először, a nép bírósága.

Megjegyezzük még, hogyha például ez a végrehajtó rendőri segítséget kér, éppen annak a rendőrnek a volt bajtársaitól várja el a segítséget, akit ilyen embertelen módon kifosztott. Ki tudja, hogy holnap melyik rendőr kerül hasonló helyzetbe? – Így segítsenek a rendőrök a végrehajtó hóhéroknak, akik elveszik az emberek otthonát, s ezzel lényegében lassú halálra ítélik őket. – a szerk.)

***

De térjünk vissza történetünkhöz:

…Aztán ők, a kifosztottak, hónap első vasárnap estéjén, hosszú idők után nem veszekedtek, hanem átmeneti otthonukban, könnyes szemmel összebújva megpróbálták önmagukat megismerni.

Az elmúlt idők konkrét eseményei nyomán; (moratórium, devizahitelek, árverezés, végrehajtók), a történések okai, aztán pedig a család, és maga a Haza járt a fejükben. Álmaikban pedig az, hogy ha kell, sok százezer szerencsétlen sorstársuk otthonához is elmennek, hogy a testükkel is megvédelmezzék azt az otthont, amit el akarnak venni tulajdonosától.

Szinte könny fakadt a szemükben, amikor megtudták, hogy Székesfehérváron egy kilencven éves hölgyet és annak rokkant fiát nem sikerült kilakoltatni. Most érezték először, hogy összefogással, falakat lehet ledönteni. – Összefogással, ami számukra, a saját visszahúzódásuk miatt, – nem adatott meg.

De nem csak nekik nem, hanem még sok sorstársuknak sem! Akik még egyenlőre a birka gyávaságában tengődnek, vagy apátiába esnek. Sajnos beléjük nevelték a félelmet. Ritka, aki név szerint meri vállalni szomorú történetét. Mert ahogy mondják: félnek a „hatalomtól.”

De hát, miért is rettegnek attól a hatalomtól, aki így elbánik velük? Így is úgy is elbánik, akkor inkább küzdeni kell ellene, nehogy azt higgye, bármit megtehet. De ez csak akkor történhet meg, ha lesz minden adósnak, (s ez nem kevés szám, milliókra tehető) – ha lesz nekik hazafias hitük és tudatuk!

Hiszen milyen „hatalom” az, akinek a haza elárulása, a „vérszívás”, a térdre kényszerítés az alattomos célja? Cserben hagy 1 millió számlaadós, közműhátralékos családot! Ez alsó hangon is számolva, minimum 3 millió embert jelent. Odadobja őket a végrehajtók 500 fős hiéna falkájának. (Plusz 1000 segítő, asszisztens, ez 1500 végrehajtó hóhért jelent. – a szerk.)

A lakhatás ebben a politikai rendszerben, már nem emberi jog! Az alacsony jövedelműek számára a lakhatási költségek komoly gondot okoznak: ezek aránya minden ötödik háztartás esetében meghaladják a nemzetközi gyakorlatban kritikusnak tekintett szintet. Sokan vannak, éspedig több millióan, akik díjhátralékuk, lakbér- vagy rezsi hátralékuk miatt kerültek a kilakoltatás szélére, vagy úton vannak oda. A helyzetet pedig az emelkedő energia- és élelmiszerárak egyre csak súlyosbítják.

Több millió magyar KILAKOLTATANDÓ! Kész. És a társadalomból kiiktatandók! – Legalábbis a hódítók érdekeit kiszolgáló kormány szerint, akik szerint az otthonvesztők ne lázadozzanak, hanem “Dögöljenek meg engedelmesen”!

A magát világ urainak tartók által kiválasztott, könnyen megvesztegethető, és idegen érdekeket szolgáló politikusok pedig egyértelműen hülyének nézik a népet!

A mostani kormány is generálja ezt a folyamatot! Amely nem sokat tesz az irányban sem, hogy ne emelkedjenek ilyen meredeken az árak. Egyre drágábbak és drágábbak lesznek a legalapvetőbb dolgok is. A benzin ára lassan eléri a 400 forintos történelmi csúcsot. S közel sincs vége az emelkedésnek.

De, miért nem csökkenti a kormány az üzemanyagok adóterheit? Mert nem érdeke, hogy könnyebben éljenek az emberek. A cél, hogy minél kevesebbet tudjanak mozogni az autóikkal.  Sőt nem csak a fővárosban, hanem lassan minden településen egyre ritkábban járnak a tömegközlekedési eszközök is. Ezzel is azt akarják elérni, hogy az emberek minél jobban röghöz kötöttek legyenek. Vagy családjuktól elszakítva – mivel utazásra már nem telik – máshol lakjanak, és a közösségi életet is megnehezítsék.

Lassan már csak az internet jut az elfojtott tudatukat tornáztatni akarók számára, azonban ez is sokak részére megfizethetetlenné válik.

A kereskedelmi és állami elektronikus médiákból pedig csak a hamis, és elterelő információk juthatnak el az emberekhez. Tovább növekedhet azon áldozati bárányok száma, akik kevés jogi tudással és ismerettel rendelkezve sokszor önként botorkálnak a hóhéraik elé. És mint régóta tudjuk, “A bárányok hallgatnak.”

Nem is gondolják, hogy az, ami velük történik, egy előre megtervezett aljas népirtás első része. A hódítók végső célja pedig; KIVÉGEZNI A MAGYAR TÁRSADALMAT, RÉTEGENKÉNT, KÜLÖN-KÜLÖN. Az immáron milliókra rúgó számla és hiteladósok az első áldozatok.

Vajon mikor történik meg a tömeges ébredés? Majd az utcán? Vagy az átmeneti otthonban? Vagy a kilakoltatottaknak külön létrehozott lágerekben, táborokban? – Esetleg ott sem? Ott is tovább hallgatnak a bárányok?

Mikor nyílik ki a szemük és a fülük, mikor kap erőre a testük, a kezük és az öklük, – hogy a fosztogató bankokkal, s szolgáltató multikkal, és az idegen érdekeket kiszolgáló, lózungokat hajtogató – mentelmi joguk mögé (is) bújó – többszörös hazaárulókkal, s a velük együttműködő végrehajtó hóhérokkal, – végre egyszer és mindörökre végezzenek?

Még talán nem késő, hogy a hazugságokkal és a félelmekkel elkábított nemzet végre valahára valóban összefogjon. Hogy ismét kiálljon önmagáért, s végre fölemelkedhessen.

Ősér – Szabad Riport Tudósító Iroda

Reklámok

Admin névjegye

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.
Galéria | Kategória: BELFÖLD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.